Különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy nő ellen, aki kegyetlenül bántalmazta és halálra szurkálta idős édesanyját tavaly júniusban Nyíregyházán.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványoz két kínai férfival szemben, akik postai csomagokba rejtették a kábítószert.
A Fővárosi Főügyészség azt közölte hétfőn, hogy egy 42 éves kínai férfi 2022 augusztusában bűntársai megbízásából Spanyolországból Magyarországra utazott azért, hogy egy nemzetközi kábítószer-kereskedő hálózat részeként tevékenykedjen.
Az új egyiptomi és brit külügyminiszterrel, David Lammyvel és Badr Abdelatival egyeztetett vasárnap este telefonon Josep Borrel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a többi között a gázai helyzetről, a szudáni válságról, illetve a Vörös-tenger hajózási biztonságáról..
Az MNB 15 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Forrás nyRt.-t a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet megsértése miatt.
A tőzsdei kibocsátó saját értékpapírjai visszavásárlása során hamis, félrevezető jelzéseket adhatott a befektetőknek a Forrás/T és Forrás/OE részvények forgalmát, keresletét és kínálatát, illetve árfolyamát illetően.
Ukrajna NATO-tagságát nagyon súlyos kérdésnek nevezte a védelmi szövetség főtitkára az amerikai CBS News televíziónak adott interjúban.
Jens Stoltenberg arra a kérdésre válaszolva, hogy korábban miért említett 10 éves időtávot Ukrajna taggá válására, kifejtette, "senki nem beszélt pontosan 10 évről", ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajna háborúban áll.
Fokozódik a hőség héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét második felében már megközelíti a 40 Celsius-fokot. Elszórtan egy-egy zápor, zivatar kialakulhat - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Kedden napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet néhol időnként élénk lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 14-23, a maximum 30-37 fok között alakul.
Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett napos időre kell számítani, a csapadéknak kicsi az esélye. Helyenként megélénkül az északkeleti, majd a délkeleti szél. Hajnalban 15-24, délután 32-38 fok várható.
Nőtt a Nyugat-Európából szabadságra induló és az oda visszatérő vendégmunkások száma, így a határátkelőhelyek ki- és belépő oldalán is nagyobb várakozási idővel kell számolni - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap a police.hu-n.
Az ukrán katonai hírszerzés az ukrán fegyveres erők 45. tüzérdandárjával együttműködve csapást mért szombaton két orosz katonai létesítményre a kelet-ukrajnai Donyeck megye orosz megszállás alatti részében - közöte vasárnap a kijevi védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége a Telegramon.
Magyarország egyik legnagyobb múltú cége, a Dunaferr hosszú évek óta komoly problémákkal küzd, ez pedig több tízezer ember életét befolyásolja. Az MSZP többször fordult a kormányhoz, hogy avatkozzon be, Komjáthi Imre most levélben kéri Szijjártó Pétert és Nagy Mártont a közbelépésre, valamint személyes segítségét is felajánlja.
Már 2021-ben bebizonyosodott, amikor ukrán és orosz befektetői csoportok harcoltak a Dunaferrért, és kizárták a szakszervezeteket a gyárból, a dolgozók pedig hónapokig nem kaptak fizetést, hogy a kormány beavatkozása nélkül nem fog rendeződni a gyár helyzete. Jelenleg indiai befektető vezeti a vállalatot, azonban olyan volumenű problémákkal küzdenek, hogy a Dunaferr a Tungsram sorsára juthat, bezárásra kényszerülhet.
A választásra jogosultak 26,63 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési választások második fordulójában, ami csaknem egy százalékponttal magasabb az első fordulós részvételnél - közölte a francia belügyminisztérium.
Ilyen sokan 1981 óta nem vettek részt parlamenti választásokon a délelőtti órákban, akkor 28,3 százalékos volt a részvétel arány délig.
Skóciába utazott vasárnap Sir Keir Starmer munkáspárti brit miniszterelnök, aki a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetésével tárgyal a skót és a brit kormány további együttműködéséről.
John Swinney skót miniszterelnök, az SNP vezetője Starmer látogatását üdvözlő vasárnapi nyilatkozatában nem említette a skót függetlenség ügyét. Úgy fogalmazott: a skót kormány elkötelezetten törekszik arra, hogy építő jellegű együttműködést folytasson Londonnal "a jelenleginél jobb Skócia megteremtése" érdekében.
) - Galériák és aukciósházak mutatják be klasszikus és kortárs műtárgyaikat július végén Balatonfüreden.A Füred Art Week elnevezésű rendezvényen festményeket, szobrokat, bútorokat, szőnyegeket és ékszereket is láthatnak és vásárolhatnak az érdeklődők - áll a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A Füred Art Week első alkalommal mutatkozik be a város szívében, a kikötőhöz és a sétányhoz is közeli Kongresszusi Központban július 26. és 28. között.
Az alkotások között szerepelnek majd 50 millió forint feletti művek, valamint jóval szerényebb értékű műtárgyak, ékszerek, bútorok.
Izraelben országszerte útelzárásokkal, tüntetésekkel követeltek túszalkut és fegyverszünetet kilenc hónappal a háború kitörése, a Hamász iszlamista szervezet terrortámadása után.
Több mint százötven high tech vállalat jelentette be, hogy dolgozóik vasárnap munkaidőben is részt vehetnek a tiltakozó akciókon.
Megengedhetetlen, hogy a repülőtereken az információhiány miatt kiszolgáltatott helyzetbe hozzák az utasokat - mondta a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Vitályos Eszter hozzátette: nem kapnak megfelelő tájékoztatást azok, akiknek a járata késik vagy azt törölték. Az információhiány és a repülőtéren felmerülő körülmények késztették arra a kormányt, hogy beavatkozásokat kérjen.
- Július 30. és augusztus 20. között a Centrál Színház két Molnár Ferenc-darabbal várja a közönséget a Szigliget Várudvarba: a Delila és a Játék a kastélyban című előadás is látható lesz.
Ásványvizet oszt az utasoknak a MÁV-Start a harmadfokú hőségriasztás ideje alatt, július 7-től 12-ig a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon, a Volánbusz pedig munkanapokon a Népliget autóbuszállomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain.
Budapesten a Nyugati, a Keleti és a Déli pályaudvaron, továbbá vidéken a miskolci, debreceni, nyíregyházi, békéscsabai, szegedi, kecskeméti, szolnoki, győri, veszprémi, pécsi, nagykanizsai, siófoki, fonyódi, tapolcai, zalaegerszegi és a celldömölki állomáson kaphatnak ingyenesen vizet a vonatokra várakozók. Az ásványvizet a vasúttársaság naponta 10 és 17 óra között osztja a készlet erejéig és mindaddig, amíg a hőségriasztás ezt szükségessé teszi.
A vízosztáshoz csatlakozott a FloeWater márka is, amely több mint 100 ezer alumíniumdobozos kristálytiszta szűrt vizet ajánlott fel, amelyet egész júliusban Budapesten hétfőnként a Nyugati, keddenként a Keleti és szerdánként a Déli pályaudvaron osztanak szét - tették hozzá.
- Magyarország nem kapott felhatalmazást az Európai Unió Tanácsától a Türk Államok Szervezetével való kapcsolatok előmozdítására - közölte az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap azzal összefüggésben, hogy Orbán Viktor kormányfő Azerbajdzsánban részt vett a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) informális csúcstalálkozóján.
Josep Borrell közleményében leszögezte: az, hogy Magyarország jelenleg uniós tagállamként december 31-ig tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét, nem vonja maga után az unió külügyi képviseletét, amely állam-, illetve kormányfői szinten az Európai Tanács elnökének, miniszteri szinten pedig az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének feladata.
- Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a nemzetgyűlési választások második fordulója, amelynek tétje, hogy fennállása óta először a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés kormányzati szerephez juthat-e.
- A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (angol rövidítéssel HCEMM) szegedi Neuron Fiziológia és Terápia kutatócsoportja szerint az idegsejtek hatékonyságromlása okozza a mozgás és gondolkodás lassulását öregkorban.
A központ közleménye szerint még mindig nagyrészt ismeretlen, mi az idegsejt-szintű magyarázat arra, hogy idős korban lelassul a mozgás és a gondolkodás is, miközben az emberek egyre magasabb kort érnek meg, és az idősek aránya is magasabb a társadalomban.
Lassan már öt éve annak, hogy a Kaáli intézeteket eladtam a magyar államnak. Azóta a dörgicsei Autó-Motor Múzeumommal foglalkozom, ahol napi szinten találkozom olyan családokkal, akik büszkén, sokszor könnyes szemmel mutatják be a "Kaali" gyermeküket. Némelyik már elmúlt 30 éves. A meghitt beszélgetések során sokszor megkérdezik: mi is történt az egykori intézeteimmel?. Ez adta az apropóját annak, hogy tollat ragadjak és közzé tegyem gondolataimat.