A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szerdán összegyetemi fórumot tartott, amelyre az intézmény valamennyi hallgatója, oktatója és munkatársa meghívást kapott. A fórumon két oktató lemondásra szólította fel az intézmény vezetését.
Az SZFE csütörtöki közleménye szerint a szerdai fórum rendhagyó módon vette kezdetét. Az egyetem oktatói, Csuja László és Stőhr Lóránt lemondásra szólították a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratórium tagjait, valamint az egyetem vezetését. "A színpadon helyet foglaló egyetemi vezetők higgadtan fogadták a véleménynyilvánítás nem szokványos formáját" - írták.
Az egyetem közleménye "méltatlan magánperformance-ként" jellemezte a két oktató felszólalását, a Telex.hu csütörtöki cikke szerint azonban az oktatók kiállását üdvrivalgás fogadta a nézőtéren. Mint írták, az oktatók elmondták a körülbelül kétszáz fős diákságnak a fórumon, hogy az egyetem nem az Európai Unió szabályai szerint működik, az Orbán-kormány megfosztotta az autonómiájától az intézményt.
Az egyetem közleménye szerint a fórumon a hallgatók átadták kérdéseiket az egyetem vezetésének, melyek többségére helyben választ kaptak.
A HÖK ugyanakkor Facebook-oldalán azt írta, kérdéseikre érdemi választ, megoldási javaslatot továbbra sem kaptak.
Sepsi Enikő hangsúlyozta: a KEKVA-modell jövőjéről a Magyar Rektori Konferencia keretében folyamatos szakmai egyeztetések zajlanak. Az SZFE-t 2023. szeptember óta irányító vezető kiemelte: az egyetem minden olyan változásban partner, amely érdemben segíti a felsőoktatás működését.
A közlemény szerint a mintegy 550 fős hallgatói létszám mellett az egyetem húsz képzésére átlagosan 10-15-szörös a túljelentkezés. Az SZFE-n 2023 szeptemberétől öt új szak és négy specializáció indult. A megújult doktori iskola 62 hallgatóval működik. Az utóbbi 3 évben az egyetem jelentős infrastrukturális fejlesztéseket valósított meg.
Az egyetem közleménye szerint az oktatókat érintő, interneten megjelent kritikák kapcsán a fórumon elhangzott: a 2026 januárjában publikált UniSide független felsőoktatási rangsorban az SZFE a művészet és művészetközvetítés képzési területen a 21 hazai intézmény közül országosan a 2. helyen áll. A rangsor kiemeli az erős oktatói minőséget is.
A hallgatók döntéshozatalba történő bevonásával kapcsolatban a vezetés kiemelte:
Azt írták: a rektor további eredményként emelte ki, hogy az egyetem belső ellenőrzési rendszere az éves tervek mentén folyamatosan működik, és az elmúlt időszak hatósági és belső vizsgálatai sem tártak fel hiányosságokat.