A streamingszolgáltató csak 6 millió új előfizetővel számolt az utolsó negyedévben, de a pandémia miatt csaknem 2,5 millióval több, 8,51 millió felhasználó rendelte meg újonnan a szolgáltatást. A Variety.com cikke szerint a tavalyi év végére ezzel már globálisan 203,7 millióra nőtt a Netflix-előfizetők száma.
Elnökségének vívmányait dicsérte az amerikai nemzethez intézett búcsúbeszédében Donald Trump távozó republikánus elnök, egyúttal arra kérte az amerikaiakat, hogy imádkozzanak a hivatalba lépő új kormányzat sikeréért.
"Befejezve hivatali időmet az Egyesült államok 45. elnökeként büszkén állok önök előtt amiatt, amit közösen elértünk" - mondta Trump a helyi idő szerint kedd délután közzétett, előre rögzített videoüzenetben.
A büszkeségre okot adó vívmányok között említette az elnök a 2017-ben elfogadott adócsökkentéseket, a gazdaság neki köszönhető fellendülését, a külpolitikában Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését, Izrael és néhány arab ország kapcsolatainak normalizálását, amelyet az ő kormánya hozott tető alá.
- Rekordszintre, csaknem ezer milliárd jüanra nőtt a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) értéke 2020-ban Kínában.
A cseh kormány képviselői jelezték, hogy az érvényben lévő óvintézkedések esetleges mérséklését alapvetően a kórházi betegek számának jelentős csökkenésétől teszik függővé, de mivel ez nőtt, egyelőre nem lehet számítani enyhítésekre.
Február közepéig hosszabbíthatják meg Németországban a koronavírus-járvány második hulláma miatt a gazdasági és társadalmi élet legtöbb területét befagyasztó zárlatot keddi sajtóértesülések szerint.
A kormány a saját befolyását akarja bebetonozni a vidéki állami fenntartású tudományegyetemek átalakításával az Országgyűlés szocialista alelnöke szerint. Hiller István kormányváltás esetére új, a magyar színház- és filmművészet érdekét szolgáló egyetem létrehozását ígérte kedden online sajtótájékoztatón.
- Az új típusú koronavírussal fertőzött és kórházi ápolásra szoruló páciensek mintegy 30 százaléka hazaengedése után néhány hónapon belül visszakerült az intézménybe Nagy-Britanniában - állapította meg egy új, nagylétszámú kutatáson alapuló vizsgálat.
- Az Európai Unió adta a legnagyobb pénzügyi támogatást oltóanyagra a világon, tagállamaival együtt eddig 840 millió eurót bocsátottak a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés támogatására, amely 2 milliárd dózis oltóanyag felvásárlást tűzte ki céljául 2021 végéig - mondta Sztella Kiriákidész az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa, az uniós parlament hétfői koronavírus elleni oltóanyag stratégiákkal kapcsolatos plenáris vitán.
Elérte legmagasabb pontját a svájci Sensirion első, anyaországon kívüli európai gyártóüzemének épülete Debrecenben.A keddi bokrétaünnepségen Barcsa Lajos gazdasági alpolgármester azt mondta, "ez a beruházás is jelzi, hogy Debrecen gazdasági fejlődését a pandémia sem állíthatja meg".
A Sensiron jelenléte tovább erősíti Debrecen válságtűrő képességét, miután termékeiket - a különféle szenzorokat és szenzorrendszereket - az egészségügytől az autóiparig széles skálán használják - mutatott rá a politikus. Megjegyezte: a cég árbevételének 24 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, ami garantálja, hogy a jövőben is a világ élvonalába fog tartozni.
Barcsa Lajos szerint húsz évvel ezelőtt jó döntést hozott az önkormányzat, amikor a gazdaságfejlesztésben a magas hozzáadott értékű termékeket és szolgáltatásokat képviselő cégek letelepedését támogatta, és a Debreceni Egyetem tudásbázisára alapozva és a szakképzést is átalakítva biztosít felkészült munkaerőt a vállalkozásoknak.
- Új kutatóintézetet nyit az Oxfordi Egyetem az antibiotikum-rezisztencia feltartóztatására - adta hírül a BBC News. Az egyetem közleménye szerint az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok az egyik legnagyobb kihívást jelentik az egészségügyre, évente világszerte mintegy 1,5 millió ember halálát okozzák.
- A második világháború borzalmaiból a lehető legrosszabb levonható tanulság volt egy népet felelőssé tenni valamiért, amit a nevében követtek el - írta Karácsony Gergely főpolgármester kedden az Facebook-oldalán, arra emlékezve, hogy hetvenöt évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött meg a Magyarországon élő németek kitelepítése.
- Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) és az ELTE kutatói a szolgáltató által közzétett iPhone-mobiladatok felhasználásával vizsgálták a tavaszi koronavírus járvány ellen hozott intézkedések hatásait kilenc európai országban - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kedden.
Országszerte sokfelé havas lett a táj kedd reggelre. Helyenként 10-20 centiméteres hóréteg is kialakult.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat friss adatai szerint Kékestetőn 14 centiméteres a hó. A keleti országrészben, például Debrecenben, Békéscsabán, Hajdúhadházon, Kenderesen, Tiszalökön 4-5 centiméter körüli hóvastagságot mértek, és sok helyről jelezték ennél kisebb hóréteget, hólepelt.
A középső országrészben jellemzően 1-2 centiméteres a hó, Budapest legtöbb részén hólepel alakult ki.
Nagyobb hótakaró alakult ki Nyugat-Magyarország számos településén.
Továbbra is többnyire stagnál a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció - közölte a koronavirus.gov.hu. Azt írták: a második héten a szennyvízmintákban mért átlagos SARS-CoV-2-koncentráció országosan továbbra sem mutat jelentős változást.
A fogyasztóvédelem tavaly mintegy ötezer bolt árfeltüntetési, áralkalmazási gyakorlatát ellenőrizte, a szakemberek közel 1700 helyszínen tapasztaltak hiányosságot - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden, hozzátéve: jövőre szigorodnak az akciós árak feltüntetésének szabályai.
Megkezdődött a koronavírus elleni tömeges oltás kedden Szerbiában, először az oktatásban dolgozók, a katonaság és a rendőrség tagjai, valamint az újságírók kapják meg a vakcinát.
Meghalt 111, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 573 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden. A kormányzati portálon azt írták: 353 276-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 11 520-ra emelkedett, a gyógyultak száma 231 915.
Az aktív fertőzöttek száma 109 841-re csökkent. Kórházban 4445 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 309-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 18 523-an vannak, a mintavételek száma 2 968 743-ra nőtt.
Kiemelték: a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra, és december 26. óta tart az egészségügyi dolgozók oltása. Magyarország eddig 19,7 millió anyag nyugati vakcinát kötött le különböző gyártóknál - Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac - több tízmilliárd forint értékben. Ezekből még csak a Pfizer- és a Moderna-vakcinák rendelkeznek az Európai Gyógyszerügynökség engedélyévelA világban 95 544 853-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 2 039 947-re a halálos áldozatok és 52 617 324-re a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 95 037 610 fertőzöttet tartottak nyilván, 2 030 668 volt a halálos áldozatok és 52 298 195 a gyógyultak száma.
Az adóhatóság adatai szerint 2019-ben a bruttó 295 ezer forintos átlagos havi munkaviszonyból származó jövedelem nettó havi 200 ezer forintot jelentett. Településtípusonként ettől jelentős eltérést mértek, Magyarország 19 megyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a havi nettó kereset - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Budapesten havi nettó 260 ezer forint, a megyei jogú városokban 214 ezer forint volt a kereset, míg a többi városban 186 ezer forint, s végül a községekben 161 ezer forint. A legmagasabb érték Telkiben volt, ahol átlagosan 390 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló, míg a legalacsonyabb Csenyétén, havi 31 ezer forint.
- Csaknem 30 országból hetven hallgató tíz csoportban igyekszik elsajátítani a magyar nyelvet, vagy tökéletesíteni nyelvtudását a debreceni nyári egyetem január 18. és 29. között szervezett intenzív téli kurzusán - közölte az egyetem a honlapján hétfőn.