Közel kétharmadával esett vissza tavaly az első három negyedévben a német turisztikai ágazat forgalma a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
Huszonnégy és fél év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön egy orosz hadbíróság azt a sorkatonát, aki 2019 októberében megölte nyolc katonatársát a Bajkálontúli terület egyik laktanyájában - idézte több orosz internetes hírportál az elítélt ügyvédjét, Lev Aszaulenkót.
- Az eddigi 18 óra helyett 21 óráig tarthatnak nyitva csütörtöktől a vendéglátóhelyek Észak-Macedóniában, és ha a járványhelyzet továbbra is kedvezően alakul, a jövő héttől akár tovább hosszabbíthatják a nyitvatartási időt - közölte a Vesti.mk észak-macedón hírportál.
- Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ elemzője szerint Donald Trump elnöksége pozitív változásokat hozott, Joe Biden új amerikai elnökkel viszont visszafordulnak ezek, és visszatér a hagyományos amerikai politika.
Rendeletet írt alá Joe Biden új amerikai elnök az Egyesült Államok párizsi klímaegyezményhez való visszatéréséről szerdán a Fehér Ház átvétele után tett egyik első lépéseként, megsemmisítve ezzel republikánus elődje, Donald Trump egyik legsúlyosabb döntését.
Fél tucat rendeletet írt alá szerdán Biden a Trump által hozott szigorú bevándorlási intézkedés megváltoztatására is. Egy törvényt is beterjeszt a törvényhozás elé, amely lehetőséget teremtene az amerikai állampolgárság sokéves távlatban való megszerzésére az országban jogellenesen tartózkodó bevándorlók milliói számára. Az elnök aláírt egy olyan feljegyzést is, amely utasítja a belbiztonsági minisztériumot és az igazságügyi minisztert a gyerekként az Egyesült Államokba került illegális bevándorlókat a kitoloncolástól védő DACA-program folytatására, továbbá megsemmisítette Trumpnak azt az elnöki rendeletét, amely a belföldi bevándorlásügyi eljárások szigorítását írta elő.
Meghalt 98, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1410 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. A kormányzati portálon azt írták: 355 662-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 11 713-ra emelkedett, a gyógyultak száma 235 276.
Az aktív fertőzöttek száma 108 673-ra csökkent. Kórházban 4049 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 286-an vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 19 932-en vannak, a mintavételek száma 3 000 325-re nőtt.
Kiemelték: Magyarország eddig 19,7 millió anyag nyugati vakcinát kötött le különböző gyártóknál - Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac - több tízmilliárd forint értékben. Ezekből még csak a Pfizer- és a Moderna-vakcinák rendelkeznek az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével.
A világban 96 841 621-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 2 074 467-re a halálos áldozatok és 53 347 116-ra a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 96 144 818 fertőzöttet tartottak nyilván, 2 056 300 volt a halálos áldozatok és 52 997 061 a gyógyultak száma.
A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.
A SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol már 24 433 677-en fertőződtek meg, és 406 001-en haltak meg a kórban
Beszédében egységet ígért, illetve fellépést a klímaváltozás, a hazai terrorizmus, a rasszizmus, illetve a koronavírus ellen. Üzent a világ országainak is: azt ígérte, hogy Amerika ismét dialóguspárti lesz és azonnal hozzáfog szövetségi rendszereinek helyreállításához.
"Ma nem egy jelölt, hanem egy ügy győzelmét ünnepeljük. A demokrácia ügyét" - mondta Joe Biden beiktatási beszéde során.
"A demokrácia törékeny, de a demokrácia győzedelmeskedett" - fogalmazott. Biden beszélt a január 6-án, a Capitoliumot ért támadásról is és örömét fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy ahogy 200 éve mindig, most is békés lett végül a hatalomátadás.
"Még mindig hosszú út áll előttünk. Haladunk előre, gyors tempóban, mert még sok dolgunk van. Rengeteg a veszély és rengeteg a lehetőség. Sokat kell javítanunk, gyógyítanunk és sokat nyerhetünk" - mondta Joe Biden.
- Fel kell gyorsítani a koronavírus elleni vakcinációkat, mert kezd túlzottan eltérni a beoltottsági arány egyes uniós tagországokban - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, az uniós parlament keddi, a portugál soros tanácselnökség feladatairól szóló vitában.
Alkotmányellenes a hulladékgazdálkodási törvény egyik rendelkezése, mert sérti a tulajdonhoz való jogot - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán született határozatában, melyet szerdán tett közzé a testület a honlapján.
Az Országgyűlés december 15-én szavazta meg a törvényt, ám a köztársasági elnök nem írta alá a jogszabályt, hanem előzetes normakontrollra az Ab-hoz küldte.
Az államfő indítványában három ponton vetette fel a törvény alkotmányellenességét. Ezek közül az egyik szerint a megszavazott, de még ki nem hirdetett törvény elvonja a termelési és ipari hulladékok tulajdonjogát, kártalanításról azonban nem gondoskodik, sőt még fizetési kötelezettséget is kilátásba helyez a termelőknek, amivel duplán kárt okozhat.
A Fővárosi Törvényszék - nem jogerős ítéletében - másodfokon helybenhagyta az első fokon kiszabott 4 év 3 hónap börtönbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást azzal a férfival szemben, aki egy budapesti iskola igazgatóhelyetteseként szexuálisan közeledett több, a felügyelete alatt álló diákja felé.
- Mark Rutte a holland ügyvivő kormányfő beismerte személyes felelősségét abban a nagy port felkavaró családtámogatási botrányban, amely múlt pénteken a holland kormány lemondásához vezetettet - írta szerdán az NlTimes Holland hírportál.
Három év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság egy férfit, aki rátámadt egy rendőrre tavaly nyáron - közölte szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség, amely súlyosbításért fellebbezett az ügyben.
Meghalt 95, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 976 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. A kormányzati portálon azt írták: 354 252-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 11 615-re emelkedett, a gyógyultak száma 233 232.
Az aktív fertőzöttek száma 109 405-re csökkent. Kórházban 4218 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 294-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 20 170-en vannak, a mintavételek száma 2 984 748-ra nőtt.
- A világban 96 144 818-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 2 056 300-ra a halálos áldozatok és 52 997 061-re a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 95 544 853 fertőzöttet tartottak nyilván, 2 039 947 volt a halálos áldozatok és 52 617 324 a gyógyultak száma.
A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.
A SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol már 24 247 006-an fertőződtek meg, és 401 586-an haltak meg a kórban.
- A Szputnyik V fejlesztői az oltóanyag európai bejegyzését kérték, a Covid-19 elleni első orosz vakcina fokozatos szakvizsgálatának folyamata februárban kezdődhet meg - közölte szerdán az oroszországi oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).
Online programokkal jelentkezik a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM), amely pénteken élő tárlatvezetésre és könyvbemutatóra várja az érdeklődőket.
A koronavírus-járvány alatt a kormánynak sem az emberek egészségét nem sikerült kellő mértékben megvédenie, sem a munkahelyeket - jelentette ki a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.
Izraelben a kormány tíz nappal meghosszabbította a szigorú zárlatot a koronavírus-járvány mérséklése érdekében - jelentette a helyi média szerdán.
Az izraeli kormány kedd este szavazta meg a zárlat tíznapos meghosszabbítását január 31. éjfélig. A korlátozások tiltják az oktatási intézmények megnyitását a tanulók előtt.
- Az éghajlatváltozást, a koronavírus-járványt, a gazdaság újraindítása és a biztonság területét érintő új szövetségre van szükség Európa és az Egyesült Államok között egy erősebb Európa, egy erősebb Amerika és egy jobb világ megteremtésért - jelentette ki az Európai Tanács elnöke az Euróai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén szerdán, Joe Biden megválasztott amerikai elnök beiktatásának napján.