- A hagyományos újévi fogadkozások helyett "most tegyünk egyetlen komoly elhatározást": azt, hogy 2021-ben hálásak leszünk "az életekért, amiket megmenthettünk" és az "egymást segítő megható pillanatokért" - mondta Áder János köztársasági elnök újévi köszöntő beszédében.
Az államfő hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatt ez az évforduló nem olyan, mint a többi.
"Hagyományainkhoz képest más volt a húsvétunk, az adventünk, a karácsonyunk, és most más a szilveszterünk" - jelezte, majd felidézte, "tavaly ilyenkor még önfeledten kívánhattunk boldog új évet egymásnak", majd alig telt el néhány hét, és az újévi bizakodást félelem és bizonytalanság váltotta fel.
Kiemelte, "ma már alig van közöttünk, akit ne érintett volna közelről a járvány".
"Mindannyian vágyunk vissza vírus nélküli életünkbe, amelynek adományait, lehetőségeit, szabadságát korábban oly természetesnek vettük" - fogalmazott a köztársasági elnök.
- Új szabályok léptek életbe pénteken az Egyesült Királyság és az Európai Unió kapcsolatrendszerében, miután véget ért a brit EU-tagság tavaly januári megszűnése (Brexit) óta érvényben volt átmeneti időszak.
Az egyik legfontosabb változás az, hogy megszűnt a négy uniós szabadságjog, az emberek, az áruk, a tőke és a szolgáltatások akadálytalan áramlásának automatikus érvényesítése a kétoldalú forgalomban, és a brit kormány új, az EU-országokból újonnan érkezőkre is vonatkozó bevándorlási szabályozást léptetett életbe.
Milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség egy zöldségkereskedelmi szektorban fiktív számlázáson alapuló bűnszervezet 32 tagja ellen - közölte a Fővárosi Főügyészség.
Karikó Katalin biokémikus, a BioNTech cég alelnöke kapta először a Közmédia Év Embere Díjat.
A hagyományteremtő céllal alapított díjat a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA: a Közmédia Év Embere Díjat minden év végén olyan embernek ítélik oda, aki szakmai pályafutásával és életútjával maradandó értéket hozott létre, nagy hatást gyakorolt az adott év eseményeire.
Ezt az évet meghatározta a koronavírus-járvány, így az elismeréssel Karikó Katalin biokémikust díjazták, akinek szabadalma alapján fejlesztették ki a Covid-19 elleni oltások egyikét - tartalmazza a közlemény.
A kaposvári Csiky Gergely Színház zenés óévbúcsúztató gálaműsorát láthatják a nézők december 31-én, csütörtökön 22 órától a Duna Televízióban.Az összművészeti gálán a klasszikus opera- és népszerű operettrészletek mellett könnyűzenei produkciók, cirkuszművészeti és táncos számok, musicalbetétek és népzenei alapokra épülő darabok is szerepelnek.
Az est folyamán a Csiky Gergely Színház művészei mellett meghívott előadók is a színpadra lépnek.
Idén 503 új fajt azonosítottak a londoni Természettudományi Múzeum kutatói - írja a The Guardian online kiadásában.Az új élőlények között a pillangóktól a majmokig a legkülönfélébb fajok képviseltetik magukat. Felfedeztek például egy mianmari majomfajt, egy ganajtúrófélét Új-Guineában és egy új hínárfajt a Falkland-szigeteken.
A múzeum munkatársai 2020-ban nevet adtak eddig ismeretlen zuzmóknak, darazsaknak, kacslábú rákoknak, apró tarantuláknak és tüdőtlen szalamandráknak.
Rekordszámú oltás mellett az eddigi legtöbb új fertőzöttet azonosították Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.Az országban versenyfutás zajlik az idővel, az egyre terjedő járvány leküzdésére mind több embert próbálnak beoltani, hogy ezzel biztosítsák elsősorban a veszélyeztetett csoportok védelmét.
Kedden 152 ezer embert, főként 60 évesnél idősebbeket oltottak be a Pfizer és a BioNTech oltóanyagának első dózisával. Velük már 635 ezerre nőtt a beoltottak száma a mintegy 9 milliós országban.
Nathan As járványügyi biztos a ynetnek adott interjúban hangot adott aggodalmának, hogy lelassulhat az oltási kampány üteme, ha nem érkezik meg az eddig kitűzött határidőnél korábban a következő oltóanyag-szállítmány.
Több százezer oldalnyi kulturális és ipartörténeti dokumentumot digitalizál és tesz online szabadon elérhetővé a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), amely jövőre ünnepli 125. évfordulóját - közölte az intézmény szerdán.
- A várakozásoknak megfelelően nagy többséggel jóváhagyta szerdán a brit parlament alsóháza az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodást.
Az Európai Unió és Kína "elviekben" lezárta az átfogó beruházási megállapodásról szóló tárgyalásokat - jelentette be Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdai Twitterüzenetében a kínai elnökkel, Hszi-Csin Pinggel folytatott videó-tanácskozás után.
A járvány elleni védekezés miatt az idei szilveszteren tilos a közterületi tűzijáték és magánterületen is csak az alacsony kockázatú, 1-es és 2-es kategóriába tartozó eszközök használhatók.Ez azt is jelenti, hogy a megszokott szilveszteri pirotechnikai termékek nem is érhetők el a kereskedelemben. A tűzijátékokat négy osztályba sorolják.
- A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján Kern András kapta az idei Ruttkai Éva-emlékgyűrűt Az apa című előadásban nyújtott alakításért - közölte a színház szerdán. A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt 1986-ban alapították a Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház egykori vezető művésze emlékére. A díjat általában Ruttkai Éva születésnapját megelőző nap adják át annak a színművésznek, aki a társulat szerint az adott évben a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta.
- Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke ünnepélyes keretek között szerda reggel aláírta az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeni kétoldalú kereskedelmi és egyéb kapcsolatok feltételeit rögzítő megállapodást.
Engedélyezte szerdán a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcina forgalmazását.
Ez a második olyan oltóanyag, amelynek alkalmazását a brit szakhatóság jóváhagyta.
A MHRA - a világon elsőként - e hónap elején a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcináját is engedélyezte, és a brit oltási kampány december 8-án ezzel az oltóanyaggal megkezdődött.
Horvátországban a keddi, 6,3-as erősségű földrengés után több utórengést, köztük három nagyobb, egy 4,7-es, majd tizenöt percen belül egy 4,8-as és egy 3,9-es magnitúdójú földmozgást regisztráltak szerdán kora reggel - közölte a horvát szeizmológiai szolgálat.
- Saját bevallása szerint a koronavírus-járvány ellenére nagyon jó évet zárt Fucsovics Márton, a tenisz-világranglista 55. helyezettje."A 84. helyen kezdtem az évet, és közben voltam 50. is" - értékelt az M1 aktuális csatornának. "Nagyon sokat fejlődtem az új edzőim, Nagy Zoltán és Jancsó Miklós irányításával. Eleinte a szervámat akartuk feljavítani, most már sokkal nagyobb százalékkal ütöm be az első adogatásokat, és a meccseken könnyebben tudom hozni a szervagémjeimet, persze még van hova fejlődni
- Meghalt 137, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1972 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
A kormányzati portálon azt írták: 319 543-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 9429-re emelkedett, a gyógyultak száma 144 234.
Az aktív fertőzöttek száma 165 880. Kórházban 6155 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 425-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 19 496-an vannak, a mintavételek száma 2 639 729-re nőtt.
Világszerte 81 997 581-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 789 912-re a halálos áldozatok és 46 349 388-ra a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 81 260 603 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 774 130, a gyógyultaké 45 969 222 volt.
A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.
A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 19 557 147 fertőzött volt eddig a napig, és 338 561-en haltak meg.
Manfred Weber csatlakozott a baloldali elitklubhoz, ahol a jobboldalnak csak széle, a baloldalnak pedig csak közepe van - írta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakcióvezetőjének válaszolva szerdán. A levélről a Miniszterelnöki Sajtóiroda közleményben tájékoztatta az MTI-t.
- A termék árához igazodó, akár kétszer-háromszor hosszabb jótállással, egyértelmű javítási és cserehatáridőkkel, az elektronikus jótállási jegy bevezetésével erősítik a fogyasztók jogait az újévben hatályba lépő szabályváltozások - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán.