) - Boris Johnson brit miniszterelnök szerint megvan a remény arra, hogy a következő hónapokban több tízmillió adagot sikerül beadni a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinákból Nagy-Britanniában.
Johnson a BBC közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában utalást tett ugyanakkor arra is, hogy addig még további szigorítások válhatnak szükségessé a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére.
Nagy-Britanniában az utóbbi napokban rendre 50 ezer felett jár a szűrővizsgálatokkal kimutatott új koronavírus-fertőzések napi száma a korábbi hetek 20-25 ezer, tesztekkel kiszűrt átlagos új napi esetszáma után.
- Ausztria heti 60 ezer adag koronavírus elleni oltóanyaggal számol januárban - adta hírül az osztrák Kurier című napilap vasárnap.
Az idős- és az ápolási otthonokban országszerte január 12-én kezdődnek az oltások a BioNTech-Pfizer vakcina megnövelt, immár heti 60 ezres adagjával - írta a lap.
Az oltási kampány valójában december 27-én indult összesen 10 ezer vakcinával, melyből minden tartomány azonos mértékben kapott. Az oltásokat az idősotthonok lakói és az ott dolgozó személyzet körében kezdték, a részvétel mintegy ötven százalékos volt.
- A Demokratikus Koalíció (DK) magyarázatot követel a kormánytól, hogy miért nincs még mindig nyilvános koronavírus elleni oltási terv.
Varga Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, az Országgyűlés népjóléti bizottságának tagja vasárnap online sajtótájékoztatóján arról beszélt, miközben Európa legtöbb országában már elindult a tömeges oltás, vagy legalábbis küszöbön áll, addig Magyarországon továbbra sem történik semmi.
) - Ukrajnában az elmúlt 24 órában - épp úgy mint a megelőző napokban - a korábbiakhoz képest jóval kevesebb, ötezer alatti új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak.
Meghalt 103, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1307 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap. A kormányzati portálon azt írták: 327 995-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 9884-re emelkedett, a gyógyultak száma 168 381.
Az aktív fertőzöttek száma 149 730-ra csökkent. Kórházban 5619 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 403-an vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 16 537-en vannak, a mintavételek száma 2 691 904-re nőtt.
- A világban 84 543 432-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 835 558-ra a halálos áldozatok és 47 573 839-re a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 83 960 358 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 827 178, a gyógyultaké 47 286 643 volt.
A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.
A SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol már 20 427 780-an fertőződtek meg, és 350 186-an haltak meg a kórban.
Indiában 10 305 788 fertőzöttet, 149 218 halálos áldozatot és 9 906 387 gyógyultat jegyeztek fel.
- Az egészségügyi és biztonsági alkalmazottakkal indul az oltási kampány a Vatikánban, a vakcina megfelelő hőmérsékletű tárolásához külön hűtőberendezést szereztek be - közölte Vatikánváros egészségügyi és higiéniai hivatala szombaton.
Súlyos gazdasági következményeket és csődhullámot vár a második járványvédelmi zárlattól Németországban a DIW gazdaságkutató intézet elnöke.
- Ukrajnában mintegy ötezer új koronavírus-fertőzöttet jegyeztek fel az új év első napján, csaknem feleannyit, mint az előző két napban, valamint 51 elhunytat egy nap alatt, ami hosszú ideje a legkevesebb - derült ki a hatóságok által közölt adatokból.
Míg a legtöbb nyugat-balkáni országban megkezdődött a koronavírus elleni védőoltások beadása, a bosznia-hercegovinai kormány még nem tudja, mikor érkezik meg az első vakcinaszállítmány az országba - közölte a helyi sajtó szombaton.
Denis Zvizdic volt kormányfő, a többségében bosnyákok és horvátok lakta országrész, a Bosznia-hercegovinai Föderáció képviselőházának elnöke közösségi oldalán szólította fel a polgárügyi minisztériumot, hogy kezdjen azonnali, közvetlen tárgyalásokba az oltóanyag beszerzéséről a veszélyeztetett területek számára.
Elérte az egymilliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában - közölte pénteken Matt Hancock brit egészségügyi miniszter és megerősítette: a brit oltási kampányban új menetrendre térnek át, hogy minél többen mielőbb megkaphassák az első dózist.
Hancock a Twitteren közzétett bejegyzésében hangsúlyozta azt is, hogy hétfőtől még tovább gyorsul az oltási kampány, mivel elkezdődik az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közös fejlesztésű vakcinájának tömeges alkalmazása..
"Nem rózsás a helyzet" a koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák mennyiségét illetően - nyilatkozta a német BioNTech cég két vezetője, Özlem Türeci és Ugur Sahin pénteken a Der Spiegel című német lapnak. Mint mondták: január végén dől majd el, képesek lesznek-e új partnert találni az előállításra, és mennyivel több adagot tudnak majd gyártani.
A két kutató, Özlem Türeci és Ugur Sahin immunterápiára specializálódott onkológusok. Nevük november 9-én vált ismertté, amikor az általuk alapított kutatócég, a BioNTech és az amerikai Pfizer gyógyszergyártó közösen fejlesztett oltóanyaga áttörést ért el a koronavírus-járvány elleni világméretű küzdelemben. A Mainzban kifejlesztett BNT162b2 vakcina a klinikai vizsgálatokon több mint 90 százalékban bizonyult hatékonynak, vagyis csaknem valamennyi beoltott számára védettséget biztosított. Világszerte összesen 1,3 milliárd adagot terveztek forgalmazni a vakcinából.
Az otthonteremtést segíti a közjegyzői díjak csökkentése - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán.
Több évtizede nem tapasztalt ütemű fellendülés indulhat az idén a világgazdaságban, miután a koronavírus elleni globális oltási kampány kiteljesedésével várhatóan megkezdődik az élet visszatérése a normális kerékvágásba - jósolták 2021-re szóló pénteki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minden év első napján összeállítja a következő tizenkét hónapra szóló átfogó világgazdasági prognózisát.
Pénteken ismertetett idei előrejelzésükben a CEBR londoni elemzői közölték: várakozásuk szerint az oltások alkalmazásának széleskörűvé válásával a világ nagy része az idén "elindul a normalitás felé", és ennek nyomán életre kelhet a koronavírus-járvány miatt tavaly elfojtott fogyasztás.
- Az emberek és nemzetek közötti békét és kölcsönös törődést nevezte az új koronavírus teremtette járványhelyzet tanításának Ferenc pápa újévi beszédében, amelyet a Vatikán interneten közvetített péntek délben.
Az egyházfő az új esztendő kezdetét bátorításnak nevezte, reményét fejezve ki, hogy az előttünk álló év mindenki számára lehetőséget nyújt az emberi és lelki fejlődéshez.
Az új év "legyen a gyűlölet és megosztás megszűnésének ideje, legyünk mindannyian egymás testvérei, érkezzék el az építkezés ideje a pusztítás helyett, az egymás közötti és a környezet iránti gondoskodással" - mondta Ferenc pápa.
Úgy vélte, hogy az új koronavírus-járvány elmúlt esztendeje megtanította az emberiséget, mekkora szükség van mások problémáival törődni és azokat megosztani. A "törődés szemléletének és kultúrájának fejlesztését" szorgalmazta közösségek és nemzetek között, a családokban és a munkahelyeken éppúgy, mint a nemzetközi színtéren.
Továbbra sem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, az előző napihoz hasonlóan ismét több mint kilencezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, viszont megint jelentősen nőtt a gyógyultak száma.
Izraelben csaknem egymillió embert oltottak be kevesebb mint két hét alatt a koronavírus elleni vakcinával, köszönhetően a hatékonyan szervezett közösségi rendelőintézet-hálózatnak, a politikusok ösztönzésének és a lakosság együttműködésének - jelentette pénteken a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.
A világon elsőként a 9,3 milliós Izraelben érték el a lakosság több mint tíz százalékának beoltását, már 950 ezren kapták meg az óévben az egészségügyi minisztérium adatai szerint a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyag első dózisát.
Az eddigi oltások 41 százaléka a 60 évesnél idősebb embereknek jutott, mellettük az egészségügyi dolgozók, a biztonságiak és a krónikus betegségekben szenvedők oltása folyik jelenleg.
Egy évtizedes halászati tilalom lépett életbe az Ázsia leghosszabb folyójának számító Jangce főbb vizein pénteken.
A tilalmat időszakot ünnepélyes ceremóniával kezdték meg csütörtökön Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A Kína középső területeinek vizeit összegyűjtő Jangce Tibetből ered és Sanghajnál torkollik a Kelet-kínai-tengerbe. A folyó mentén fekvő területeken az elmúlt években nagyobb hangsúlyt fektettek a Jangce védelmére.
Meghalt 130, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2764 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A kormányzati portálon azt írták: 325 278-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 9667-re emelkedett, a gyógyultak száma 157 063.
Az aktív fertőzöttek száma 158 548-ra csökkent. Kórházban 5648 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 401-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 20 057-en vannak, a mintavételek száma 2 675 247-re nőtt.