Archívum

Eredmények megjelenítése 13621-től 13640-ig 67427 találatból.

Ismét a kata feltételeinek módosítását kérik vállalkozói érdekképviseletek

Jogtudor - 2020-10-30

Nagy Elek, a BKIK elnöke levélben kérte Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökét: járjon el az MKIK alapszabálya szerint és hívja össze a szervezet elnökségét, hogy határozatot hozzanak a kata szabályozásának ügyében.

Az országos kamara alapszabálya ugyanis előírja, hogy elnökségi állásfoglalás szükséges, ha a kamara a gazdaság egészét, vagy a vállalkozók széles körét érintő jelentős ügyben alakít ki véleményt.

Parragh László MKIK elnök ezzel szemben nem kérte az elnökség állásfoglalását javaslata benyújtásakor, ezzel pedig megsértette az alapszabályt, amivel súlyosan csorbítja a kamarai rendszer hitelességét - írták.

A BKIK ugyanakkor az MKIK elnökségi döntésének hiányában is javasolja a kata szabályok újragondolását és több más vállalkozói érdekképviselet támogatásával arra kéri a törvényalkotót, hogy az MKIK elnökének nem szabályszerű eljárása ellenére fontolja meg a BKIK 7+1 pontos javaslatát, amelyik mind a vállalkozók, mind a kormány igényeit kielégíthetik.

Schanda: egyes cégek nyerészkedni próbáltak a teszteken

Fogyasztóvédelem - 2020-10-30

Október elején országos fogyasztóvédelmi vizsgálat indult, amely azt mutatta ki, hogy egyes cégek nyerészkedni próbáltak a PCR-teszteken - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Szlovéniában meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket

Külföld - 2020-10-30

- Szlovéniában egy héttel meghosszabbították a koronavírus megfékezését szolgáló járványügyi intézkedéseket, erről Janez Jansa miniszterelnök kormánya hajnalban hozott döntést - számolt be róla a válságkabinet pénteki sajtótájékoztatóján.

Koronavírus - Ukrajnában már nyolcezer fölé emelkedett a napi új fertőzöttek száma

Fontos - 2020-10-30

Megint gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, péntekre az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma nyolcezer fölé emelkedett, a halottaké pedig átlépte a hétezret. Magyarországot pénteken a vörös zónába sorolta át Ukrajna.

Izraelben vasárnaptól kinyithatnak a zsinagógák, de zárva marad a legtöbb üzlet

Olvastuk - 2020-10-30

- Izraelben vasárnaptól kinyithatnak a zsinagógák, legfeljebb tíz imádkozót beengedve egyszerre, de zárva kell maradnia minden olyan üzletnek, amely nem létszükségleti cikkeket árul. Erről döntött a koronavírus-járvány elleni védekezéssel foglalkozó kormánykabinet a Jediót Ahronót című újság hírportáljának pénteki jelentése szerint.

Orbán: hétfőtől új világ, erőből betartatjuk a szabályokat

Vélemény - 2020-10-30

- Hétfőtől új világ kezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzésében, és ha azt tapasztalják, hogy az érintettek nem tartják be a szabályokat, "erőből kell ezeket betartatnunk" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A védekezés közös felelősség, a maszkot hordani kell, ez a kulcs, mert aki nem hordja és nem tartja be az előírásokat, az felelőtlen, mások egészségével is játszik - hangsúlyozta a kormányfő.

Meghalt 65 beteg, 3286-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

...kontra - 2020-10-30

Meghalt 65 krónikus beteg, és újabb 3286 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A kormányzati portálon azt írták: 71 413-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 1699-re emelkedett, 17 953-an már meggyógyultak.

Az aktív fertőzöttek száma 51 761. Az aktív fertőzöttek 27 százaléka, az elhunytak 34 százaléka, a gyógyultak 28 százaléka budapesti. Kórházban 3753 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 267-en vannak lélegeztetőgépen.

Hatósági házi karanténban 26 396-an vannak, a mintavételek száma 1 048 580.

Kiemelték: a járvány második hulláma meredeken emelkedő szakaszban van egész Európában és Magyarországon is, a fertőzöttek száma folyamatosan nő.

Szerbiában várhatóan még hetekig nőni fog a fertőzöttek száma

- Az őszi-téli időszakban bizonyosan nem fog jelentősen csökkenni, sőt inkább növekszik majd a napi új azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában, a kijárási tilalom bevezetését azonban mindenképp szeretné elkerülni az ország - jelentette ki Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakértője a szerb közszolgálati televízió péntek reggeli beszámolója szerint.

Kína a jövőben sem zárkózna el a világtól, de a belföldi piacra helyezi a hangsúlyt

Ajánljuk - 2020-10-30

Kína a jövőben sem zárkózna el a világ többi részétől, ám előtérbe helyezi a belföldi piacának fejlesztését - közölte Vang Csi-kang kínai tudományos és technológiai miniszter pénteken egy pekingi sajtótájékoztatón, amelyen a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága plenáris ülésének egyes részleteit ismertették.

A csütörtökön lezárult, éves plenáris ülésen az ország soron következő ötéves tervének irányelveiről döntöttek. A 2021-től 2025-ig tartó időszakra vonatkozó terv pontos részleteit - egyebek mellett a növekedési célokat, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődést célzó politikákat - várhatóan a jövő márciusban esedékes parlamenti ülésszakon szavazzák meg.

A pénteki sajtótájékoztatón ismertetett irányelvek alapján Kína a továbbiakban a belföldi piac fejlesztésére helyezi a hangsúlyt magas szintű innováción és technológiai önellátáson keresztül.

Már több mint 45 millió fertőzöttet tartanak nyilván a világon

Pro... - 2020-10-30

Világszerte már 45 018 354 ember fertőződött meg koronavírussal a hivatalos nyilvántartások szerint, a járvány halálos áldozatainak száma 1 181 027, a gyógyultaké pedig 30 298 756 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban 44 481 667 fertőzöttet tartottak nyilván, a járvány halálos áldozatainak száma 1 174 007, a gyógyultaké pedig 30 052 209 volt.

Halálos áldozatokat szedett és tetemes anyagi károkkal járt a Zeta hurrikán az amerikai Délen

Halálos áldozatokat szedett és tetemes anyagi kárral járt a Zeta hurrikán az amerikai Délen - jelentette be sajtótájékoztatóján John Bel Edwards louisianai kormányzó.

Nizzai merénylet - Lampedusán keresztül érkezett Európába a nizzai merénylő

Külföld - 2020-10-29

Szeptemberben érkezett a dél-olasz Lampedusa szigetére, majd innen jutott tovább Franciaországba a nizzai merénylő - értesült az olasz sajtó csütörtökön.

A 21 évesBrahim Ausszauiegy migránsokat szállító hajóval érkezett szeptember 20-án Lampedusára. Két hétig karanténban volt, majd a pugliai Bari egyik táborába helyezték át október 9-én. A helyi hatóságok azonosították, azonban nem regisztrálták veszélyes személyként. A bevált gyakorlat szerint ezt követően kiutasítási papírt kapott, amivel szabadon elhagyhatta a befogadóközpontot.

Napsütéses és borús idő is lesz a hétvégén

Közérdekű - 2020-10-29

A hétvégén is változékony lesz az égkép: napsütéses és borús időre is készülni kell. A hőmérsékletben egyelőre nem lesz jelentős változás, de november elsején néhol gyenge fagy is lehet hajnalban - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Schanda Tamás államtitkár állami kitüntetéseket adott át

Tudomány - 2020-10-29

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át csütörtökön Budapesten, a Pesti Vigadóban.

Koronavírus - DK: a kormány alkalmatlansága már a mentőszolgálat működését is veszélyezteti

Belföld - 2020-10-29

A kormány alkalmatlansága már a mentőszolgálat működését is veszélyezteti - állítja a Demokratikus Koalíció (DK).

A DK szóvivője csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a Népszava hírére hivatkozott, mert a lap úgy tudja, hogy a mentők hétfőn több mint nyolcezer, szerdán pedig újabb 4-5 ezer közötti helyszínre nem értek oda mintát venni a koronavírus-gyanús emberektől.

Koronavírus - Őszi nagytakarítás, fertőtlenítés a debreceni Szoboszlói úti iskolában

Helyi - 2020-10-29

- A járványügyi helyzetre tekintettel az őszi iskolai szünetben szokásos nagytakarítás mellett idén egészségügyi fertőtlenítést is végeznek a debreceni Szoboszlói úti általános iskolában - jelezte az intézmény vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón a helyszínen.

.

Koronavírus - Operatív törzs: a szórakozóhelyeken és a vendéglátásban is kötelező lesz a maszkhasználat

Belföld - 2020-10-29

A kormány hétfőtől a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjeszti a kötelező maszkhasználatot - jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Koronavírus - Merkel: csak összetartással és nyílt párbeszéddel lehet megbirkózni a járvánnyal

Vélemény - 2020-10-29

- A koronavírus-járvány egyszerre orvosi, gazdasági, társadalmi, politikai és lelki próbatétel, amelyet csak összetartással és átlátható, nyílt párbeszéddel lehet kiállni - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).Az új járványlassító korlátozásokról szóló kormánynyilatkozatában kiemelte, hogy az intézkedések nyilvános megvitatása és bírálata "helyes, fontos és elengedhetetlen", és hozzátartozik "nyílt társadalmunk" működéséhez

Nyolc és fél év fegyházra ítélték a Nógrádban drogot áruló hollandokat

Kékhírek - 2020-10-29

- Kábítószer-kereskedelem miatt első fokon nyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélte és tíz évre kiutasította Magyarországról a Balassagyarmati Törvényszék azt a két holland férfit, aki 2017-ben egy Nógrád megyei zenei fesztiválon drogot árusított. Bóna Gyula megyei főügyész csütörtökön elmondta: a két holland férfi 2017 júliusában érkezett Nógrád megyébe, azért, hogy kábítószereket árusítson egy fesztiválon.

A rendőrök ellenőrizték őket, átvizsgálták a pavilont, ahol tartózkodtak, és nagy mennyiségű - előre csomagolt, árjegyzékkel ellátott amfetamint, LSD-t és kannabiszt - találtak. Az autójukban lévő bőröndben és táskában ugyancsak kábítószerek voltak

Koronavírus - Meghalt 56 beteg, 2194-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

...kontra - 2020-10-29

Meghalt 56, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2194 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.

A kormányzati portálon azt írták: 68 127-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 1634-re emelkedett, 17 469-en már meggyógyultak.

Az aktív fertőzöttek száma 49 024. Az aktív fertőzöttek 27 százaléka, az elhunytak 34 százaléka, a gyógyultak 29 százaléka budapesti. Kórházban 3197 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen.

Hatósági házi karanténban 25 585-en vannak, a mintavételek száma 1 032 942.