A nyugat-balkáni országokban csütörtökre meghaladta a 150 ezret a koronavírus-fertőzöttek száma, az országok újabb korlátozásokon gondolkodnak.
Az észak-macedón parlament szerda este elfogadta el a fertőzésvédelmi törvény módosítását, amely szerint zárt és szabad téren is kötelező a maszkviselés, a jogszabály megsértéséért 20 eurós (7340 forint) pénzbüntetés róható ki.
A szerb államfő bejelentette, hogy egyelőre nem lesznek újabb korlátozások, ám sokkal szigorúbban fogják ellenőrizni és szankcionálni a meglévő intézkedések betartását.
Világszerte már 44 481 667 ember fertőződött meg koronavírussal a hivatalos nyilvántartások szerint, a járvány halálos áldozatainak száma 1 174 007, a gyógyultaké pedig 30 052 209 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 43 907 193 fertőzöttet tartottak nyilván, a járvány halálos áldozatainak száma 1 166 240, a gyógyultaké pedig 29 731 128 volt.
A fertőzés 189 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
- Az erőszak elharapódzása miatt éjszakai kijárási tilalmat hirdettek szerda estétől Pennsylvania legnagyobb városában, Philadelphiában
A döntést a város demokrata párti polgármestere, Jim Kenney jelentette be, miután hétfő délutántól a várost eluralták a rablások, a fosztogatások és a gyújtogatások.A legújabb szakértői becslések szerint naponta csaknem százezren fertőződhetnek meg Angliában az új típusú koronavírussal.
-Kettes fokozatúra erősödve érte el az amerikai partvidéket New Orleans mellett a Zeta hurrikán helyi idő szerint szerdán késő este.
- Az úttesteken leterített abroszokkal tiltakoztak az olaszországi éttermek, bárok, presszók tulajdonosai és üzemeltetői a nagyobb városokban szerdán a Giuseppe Conte vezette kormány járványügyi korlátozó intézkedései ellen.
Az Európai Bizottság az európai minimálbérekre vonatkozó uniós irányelv-javaslatot terjesztett elő az Európai Unión belüli munkavállalók tisztességes megélhetésének biztosítására - közölte Ursula von der Leyen, az uniós bizottság elnöke szerdán.
Von der Leyen azt mondta, a koronavírus-járványt követő fellendüléshez, valamint a méltányos és erős gazdaság megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy az Európai Unióban biztosított legyen a tisztességes megélhetés, és ebben a minimálbérek alapvető szerepet játszanak.
A megfelelő szinten megállapított minimálbérnek nemcsak pozitív társadalmi hatása van, hanem szélesebb gazdasági előnyökkel jár, mivel csökkenti a bérek közötti egyenlőtlenségeket, segít fenntartani a belföldi keresletet és még inkább munkavállalásra ösztönöz. Hozzájárul emellett a nemek közötti bérszakadék csökkentéséhez is - közölte.
- Londoni makrogazdasági elemzők szerint a jelenlegi globális inflációs és kamatkörnyezetben nem feltétlenül ad okot aggodalomra az államadósság-ráták és az államháztartási hiányok szinte példátlanul meredek növekedése.
Az előrejelzések szerint idén akár 35 százalékkal is visszaeshetnek a zenei jogdíjbevételek világszerte, ami 3,5 milliárd eurós kiesést jelenthet - állapította meg éves, globális jelentésében a CISAC, a közös jogkezelőket tömörítő nemzetközi szervezet.
Egész novemberre leállíthatják Németországban a vendéglátást és az idegenforgalmat, és a művészeti és kulturális életet a koronavírus-járvány erősödése miatt - jelezte a szövetségi egészségügyi miniszter egy szerdai interjúban.
A legfontosabb a közoktatás és a napközbeni gyermekellátás működésének fenntartása. Ezeket a "prioritásokat gyorsan ki lehet jelölni", de nagyon nehéz meghozni a hozzájuk szükséges döntéseket, vagyis "az utazásszervező cégek és a vendéglátósok, és a művészeti és kulturális élet leállítását egész novemberre" - mondta Jens Spahn a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaságnak.
- Újabb kilenc évre nevezte ki Áder János köztársasági elnök Péterfalvi Attilát a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének.
Péterfalvi Attila a január elsejétől hatályos kinevezését szerdán a Sándor-palotában vette át a köztársasági elnöktől.
Az ügyészi indítványt elfogadva jogerősen 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte a Tapolcai Járásbíróság azt a szlovák férfit, aki még 2007 nyarán rabolt ki társával egy ábrahámhegyi utazási irodát - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Több mint 55 millió forint értékű speedet foglaltak le a rendőrök múlt szombaton két kőbányai helyszínen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda reggel a police.hu oldalon. A gyanú szerint egy 44 éves férfi és 48 éves társa egy kőbányai lakásban akart kábítószerlabort üzemeltetni. A nyomozók egy X. kerületi lakásban elfogták a 44 éves férfit, akinél 43 gramm speedet, valamint metamfetamin-tartalmú kábítószer készítéséhez alkalmas anyagokat találtak
Kivonták a forgalomból az utolsó Tupoljev-154 típusú személyszállító repülőgépet - jelentette be szerdán az Alrosza orosz utasszállító légitársaság.
A háromhajtóműves, közepes távolságra 152-180 utast szállító Tu-154-esek a cég szerint a legmegbízhatóbb és a legegyszerűbben üzemeltethető gépek voltak, egész évben forgalomban voltak az ország legzordabb és legforróbb vidékei között.
- Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) szerint a kutatók jogállásának megváltoztatását célzó törvényjavaslattal az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ismét nekimegy a kutatóhálózatnak, és meg kívánja fosztani közalkalmazotti státuszuktól a kutatóintézetek dolgozóit anélkül, hogy erről velük egyeztetett volna.
Az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslat célja az ITM közleménye szerint a Munka törvénykönyve szerinti, rugalmasabb bérezést lehetővé tévő új jogállás bevezetése az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) dolgozói számára.
Az orvosok többsége szerint jelen formájában elfogadhatatlan az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény; a közellátásban dolgozók több mint kétharmada nem fogja aláírni az új jogviszonyt - közölte szerdán közzétett felmérése eredményére hivatkozva a Magyar Orvosi Kamara (MOK).
A MOK kérdőívére nyolcezer orvos küldte vissza válaszait. Ezekből kiderült, hogy a közellátást elhagyni tervező orvosok 37,4 százaléka a magánegészségügyben kíván elhelyezkedni, a válaszadók több mint egyharmada pedig a szerződés aláírása helyett inkább az ország vagy az ágazat elhagyását választaná.
A szakorvosok 52 százaléka kettő vagy több állásban dolgozik, és az orvosok 43 százaléka vállalkozóként is lát el betegeket - írták.
- Kötelező lett a maszkviselés szerdától Oroszországban az 50 főnél több embert befogadó nyilvános helyeken, a tömegközlekedésben, a taxikban, a parkolókban és a liftekben.
Meghalt 43, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2291 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. A kormányzati portálon azt írták: 65 933-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 1578-ra emelkedett, 17 098-an már meggyógyultak.
Az aktív fertőzöttek száma 47 257. Az aktív fertőzöttek 27 százaléka, az elhunytak 35 százaléka, a gyógyultak 28 százaléka budapesti. Kórházban 3166 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 263-an vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 36 678-an vannak, a mintavételek száma 1 017 689- Szerbiában átlépte az ezres lélektani határt az új fertőzöttek száma, keddről szerdára 1053 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a következő héten ez a szám csak tovább fog növekedni - mondta Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakértője a szerbiai közszolgálati televízió internetes oldalának szerdai beszámolója szerint.