Archívum

Eredmények megjelenítése 14241-től 14260-ig 67441 találatból.

Felszállt Abu-Dzabiba az első közvetlen repülőjárat Izraelből

Felszállt az egyesült arab emírségekbeli Abu-Dzabiba az első közvetlen repülőjárat Izraelből, Tel-Avivból, fedélzetén az amerikai és az izraeli békedelegációval - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.

Az izraeli kormány elfogadta a "közlekedési lámpa" koronavírus-kezelő tervet

Olvastuk - 2020-08-31

Az izraeli kormány elfogadta az ország településeit a koronavírus-fertőzöttség alapján besoroló, "közlekedési lámpa" nevű tervet - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet média hétfőn.

A Roni Gamzu professzor, koronavírus-biztos által kidolgozott "közlekedési lámpa" terv megkülönbözteti Izrael mintegy ötszáz települését: a helyi koronavírus-fertőzöttség alapján mindegyikről eldöntik, hogy piros, narancssárga, sárga vagy zöld besorolásúnak minősül-e. A színek alapján határozzák meg, hogy az egyes helyeken milyen óvintézkedések vagy válságkezelő szabályok érvényesek az ott élők számára, például hányan tartózkodhatnak egy időben zárt, illetve nyitott térben, megindulhat-e a tanítás, és ha igen, miként.

Embercsempész bűnszervezet ellen emelt vádat az ügyészség

Jogtudor - 2020-08-31

Vádat emeltek tizennégy ember ellen, aki Romániából csempészett embereket Magyarországon keresztül - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

KSH: 9,9 százalékkal csökkentek a beruházások a második negyedévben

Fontos - 2020-08-31

- A második negyedévben 9,9 százalékkal, az első fél évben 6,3 százalékkal maradt el a beruházások volumene a múlt év azonos időszakától - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Koronavírus - Meghalt egy beteg, 178-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

...kontra - 2020-08-31

Meghalt egy 68 éves beteg és újabb 178 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn. A kormányzati portálon azt írták: a 178 új beteggel 6139-re nőtt a Magyarországon eddig azonosított fertőzöttek száma, az elhunytak száma pedig 615. Az aktív fertőzöttek száma 1763, 3761-en pedig már meggyógyultak.

Az ellenzék bejelentette győzelmét a montenegrói parlamenti választáson

Ajánljuk - 2020-08-31

Bejelentette győzelmét az ellenzék a montenegrói parlamenti választáson a nem végleges eredmények ismeretében, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a szerbbarát ellenzéki pártoknak közösen eggyel több parlamenti képviselőjük lesz, mint a harminc éve kormányzó szocialistáknak.

Koronavírus - Meghaladja a 25 milliót a regisztrált fertőzöttek száma a világban

Pro... - 2020-08-31

Már 25 143 428 ember megfertőződött világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 845 414, a gyógyultaké pedig 16 557 295 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint.


Az ősz kezdetére 10 fokkal hűl a levegő

Közérdekű - 2020-08-30

A meteorológiai ősz kezdetére mintegy 10 fokkal hűl a levegő, helyenként jelentős csapadékkal érkezik a hidegfront. A hétvégén viszont néhol ismét lehetnek 30 Celsius-fok közeli maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Kedden, az ősz első napján borult lesz az ég, sokfelé várható eső, zápor, főleg keleten zivatar. Este inkább északon, északkeleten valószínű még csapadék. Helyenként erős lehet a szél is. A minimumhőmérséklet 14-20, a maximumhőmérséklet 17-26 fok között alakul.

Szerdán északon lehet helyenként záporeső, időnként megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-15, a legmagasabb hőmérséklet 19-25 fok között valószínű


Hálaadó istentisztelet, alapkőletétel Debrecenben

Helyi - 2020-08-30

- A Debrecen-nagytemplomi református egyházközség fenntartásában működő Immánuel otthon és iskola új épületének alapkőletétele alkalmából ünnepi hálaadó istentiszteletet tartottak vasárnap a debreceni Nagytemplomban.

Labdarúgó NB II - Döntetlent játszott a Debrecen a Vasas otthonában

Sport - 2020-08-30

A Debreceni VSC 1-1-es döntetlent játszott a Vasas vendégeként szombaton a labdarúgó NB II hetedik fordulójában. A hazaiak az egyébként több fontos védést bemutató debreceni kapus hibája miatt kerültek előnybe az első félidőben: Zöldesi Illés megpróbálta kiöklözni a labdát egy beívelésnél, de lecsúszott a kesztyűjéről és a kapuba pottyant.

A Debrecen, amely a második játékrész első felében fölényben futballozott, a szünet után gyorsan egyenlített Baráth Péter jó helyzetkialakításának és pontos befejezésének köszönhetően.

Megbírságolta és intézkedésekre kötelezte az MNB a Takarék Jelzálogbankot

Pénzügyek - 2020-08-30

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megbírságolta 2 millió forintra és intézkedésekre kötelezte a hitelkockázat és az informatikai biztonság területén feltárt hiányosságok miatt a Takarék Jelzálogbankot - közölte a hitelintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Több mint 200 ezer gyermek jár egyházi fenntartású óvodába és iskolába

Olvastuk - 2020-08-30

Magyarországon több mint 200 ezer gyermek jár valamilyen egyházi fenntartású köznevelési intézménybe - emelte ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Kárpát-medencei református oktatási intézmények tanévnyitóján szombaton Nyírbátorban.

Fürjes Zoltán a helyi református templomban megtartott eseményen arról beszélt, a diákok negyedét református óvodában és iskolában nevelik és oktatják, a több mint 1100 egyházi feladatellátási hely közül pedig háromszáz református fenntartású

Adathalászok új módszerrel keresik meg Facebook-oldalak üzemeltetőit

Fogyasztóvédelem - 2020-08-30

- Újfajta módszerrel keresik meg adathalászok a Facebook-oldalak üzemeltetőit - hívta fel a figyelmet a rendőrség.


Újabb debreceni dohányboltrablás elkövetőjét keresi a rendőrség

...kontra - 2020-08-30

Újabb debreceni dohányboltrablás elkövetőjét keresi a rendőrség - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.


Koronavírus - Szerbia nem vezet be kötelező karantént a külföldről hazatérőknek

- Nem vezet be kötelező karantént a külföldről hazatérők számára Szerbia, ám a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb közölte: a nyaralásból hazatérő diákok a tanévet ne az iskolában, hanem előbb otthon kezdjék meg, és tíz nap után cseréljék a virtuális oktatást tantermi tanulásra, hogy megóvják társaikat az esetleges fertőzésektől.


IDC: Globálisan 9,5 százalékkal csökkenhetnek az okostelefon-eladások az idén

Technika - 2020-08-30

- Tavalyhoz képest idén 9,5 százalékkal kevesebb, 1 milliárd 200 millió okostelefont adhatnak el a gyártók - véli az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat. Az IDC honlapján szereplő jelentés szerint, bár a második negyedévben az értékesítés a vártnál valamivel jobban alakult, a visszaesés így is jelentős, 17 százalék volt a tavalyi második negyedévhez képest.

A piackutató most azzal számol, hogy az okostelefon-eladások száma 2022-ben éri el a koronavírus-járvány előtti szintet.

Az IDC szerint az idei lehet a harmadik egymást követő év, amikor csökken az eladott okostelefonok száma a világon.


Századik Nemzetközi Lemez- és CD Börze Óbudán

Programajánló - 2020-08-30

- Századik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Lemez- és CD Börzét. Szeptember 19-én az Óbudai Kulturális Központban számos programmal, zenével, dedikálással várják az érdeklődőket; a Börze Awardot Várkonyi Mátyás veheti át.

A Nemzetközi Lemez- és CD Börzén rendszeresen ezernél is több gyűjtő, érdeklődő, kereskedő vesz részt.

Elfogták a debreceni dohányboltrablás gyanúsítottjait

Pro... - 2020-08-30

A rendőrök két napon belül elfogták azt a két fiatalt, akik a gyanú szerint kiraboltak egy dohányboltot Debrecenben - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szombat reggel a police.hu oldalon.

Elkészült a pécsi egyetem borászati kutatóintézetének első pezsgője

Ajánljuk - 2020-08-30

- Első ízben készített pezsgőt a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, amely termékeit ősztől új márkanév alatt kínálja.

A kormánynak fontosabb az UEFA Szuperkupa-döntő, mint a saját állampolgárai

Gulyás Gergely pénteken bejelentette, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt a kormány szeptember 1-től lezárja az ország határait, így külföldieket csak különlegesen indokolt esetben engednek be, a külföldről hazatérő magyar állampolgárokat pedig 14 napos karantén várja, amit két, itthon elvégzett negatív koronavírus-teszttel lehet kiváltani.

A baj csak az, hogy a szeptember 24-én Budapesten megrendezendő UEFA Szuperkupa-döntőre érkező több ezer szurkoló ez alól is mentesül: őket a magukkal hozott, külföldön elvégzett tesztekkel is beengedik az országba, míg a kormány elől külföldre menekült magyarokat két hétre karanténba zárnák Orbánék.