- A kutyák képesek visszaemlékezni az általuk korábban végrehajtott tevékenységekre, vagyis tudatában vannak bizonyos cselekvéseiknek, derül ki az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak a Scientific Reports című folyóiratban publikált legújabb kutatásából.
A németek többsége nem tervez nyaralást az idén, a koronavírus-járvány ellenére mégis utazni vágyók pedig többnyire hazai üdülőhelyeket keresnek fel egy pénteken ismertetett felmérés szerint.
- Gyorsan feléledt a lakóingatlanok piaca, már májusban felülmúlta a lakást keresők száma az egy évvel korábbit, és még a kínálati árak is nőttek - közölte az Otthontérkép pénteken.
A Párbeszéd azt követeli, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter, Matolcsy György jegybankelnök és Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt számoljon be a Budapest Bank, a Takarékbank és az MKB Bank tervezett egyesüléséről.
Tovább gyorsult Ukrajnában a koronavírus-fertőzés terjedése, péntekre újabb rekord dőlt meg, egy nap alatt 1109 új beteget regisztráltak az országban - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
Jelen formájában propagandaeszköznek nevezte a nemzeti konzultációt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Nunkovics Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője.Az ellenzéki politikus arról beszélt: elméletben nagyon jó, a demokrácia erősítésére alkalmas eszköz a választók véleményének kikérése, feltéve, hogy az emberek valódi válaszokat adhatnak.
A gyakorlatban nincs másról szó, mint egy kommunista propagandaeszközről, amellyel tulajdonképpen az emberek szájába adják a válaszokat - jelentette ki, hozzátéve, a feltett kérdések zömére adandó válasszal a emberek túlnyomó többsége egyetért.
- Újabb helyi kijárási korlátozásokat vezettek be több izraeli településen a koronavírus-járvány folyamatos terjedésének megfékezésére - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
Újra kitűzhetnek hagyatéki tárgyalásokat a közjegyzők a veszélyhelyzet megszűnése után, így sok ezer eljárás zárulhat le a következő hónapokban - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) pénteken.
- A fertőzöttek számának folyamatos növekedése miatt várhatóan ismét korlátozzák az éjszakai szórakozóhelyek nyitvatartási idejét Szerbiában, azonban Koszovóban az aktív esetek számának növekedése ellenére sem várható újabb szigorítás.
Szerb járványügyi jelentések szerint az utóbbi időszakban sok fiatal fertőződött meg, a vírus ugyanis a bárokban és a diszkókban terjed a leggyorsabban.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felderítő munkáját nagyban segíti a 39 jól képzett szolgálati kutya, közreműködésükkel tavaly mintegy 2300 esetben sikerült jogellenes cselekményt megakadályozni, a lefoglalt áruk piaci értéke több száz millió forintot tesz ki - mondta a pénzügyminiszter pénteken a felderítő kutyák és kiképzőik díjazásán, Budapesten.
Varga Mihály kiemelte, a NAV Kutyavezető-képző Központjának munkáját nemzetközileg is elismerik, a Vám Világszervezet 2018-ban Regionális Kutyakiképző Központként akkreditálta az intézményt.
A bűnügyi felügyelet fenntartását javasolja a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Kun-Mediátor-ügy "Bróker Marcsiként" elhíresült vádlottjával szemben. A szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyének kiküszöböléséért javasolják a bűnügyi felügyelet fenntartását. A kényszerintézkedés felülvizsgálatáról a Szegedi Ítélőtábla dönt.
Maradt tétje bőven az utolsó fordulónak a labdarúgó OTP Bank Ligában: két csapat a nemzetközi kupaindulást érő harmadik helyért, négy együttes pedig a kiesés elkerüléséért küzd.
- Világszerte 9 588 717 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 488 842, a gyógyultaké pedig 4 822 067 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint.
Egy nappal korábban a fertőzöttek száma még 9 408 757 volt, a halálos áldozatoké 482 184, a gyógyultaké pedig 4 729 511.
A koronavírus okozta válság ellenére folyamatos a Budapest One irodapark és az Etele Pláza kivitelezése, ugyanis a munkavállalók nem tömegesen dolgoznak együtt, így minimalizálható a járvány terjedésének kockázata - közölte a beruházásokért felelős Futureal-csoport.
Az irodapark első, 25 000 négyzetméter bérbeadható területtel rendelkező részét, amelynek beruházási értéke 120 millió euró volt, a társaság 2019 végén adta át a bérlőknek. Most a projekt második, egyben végső ütemét készítik elő, megvalósításával több mint 65 ezer négyzetméternyi bérirodával bővül a fővárosi irodapiac
A debreceni önkormányzat közgyűlése mintegy 30 perces tárgyalás után csütörtökön 26 igen és két tartózkodás (Momentum) mellett elfogadta a város 2030-ig szóló fejlesztési programját. Nem vett részt a vitában és nem szavazott a Civil Fórum Debrecen Egyesület két képviselője és a Demokratikus Koalíció három politikusa, utóbbiak ki is vonultak a teremből a napirend tárgyalásakor.
Gondola Zsolt, a Civil Fórum képviselője sajtótájékoztatóján elfogadhatatlannak nevezte, hogy a testület csak utólag ismerhette meg saját fejlesztési koncepcióját, és miután arról már kormánydöntés született, a közgyűlés határozata "csak formalitás, színjáték" volt, amelynek nem kívántak díszlete lenni.
Legkésőbb hétfő reggel megnyílik mind az öt közúti átkelőhely a magyar-ukrán határon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kijevben az ukrán partnerével, Dmitro Kuleba külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón.
Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, naponta folyamatosan egyre nő a fertőzöttek száma, csütörtökre már 994 új beteget regisztráltak, az azonosított fertőzöttek száma pedig meghaladta a 40 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
- Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának csütörtökön közzétett jelentése szerint a koronavírus-járvány miatt a világban egyre többen foglalkoznak drogkereskedelemmel, és nőtt a kábítószer fogyasztók száma is.
- Ferenc pápa helyettes apostoli kormányzót nevezett ki a nyugat-lengyelországi, Kalisz központú egyházmegye élére, a helyettesítés összefügg a helyi püspök ellen felmerült gyanúval, hogy gyermekekkel szemben elkövetett visszaéléseket tussolt el - közölte csütörtökön a Szentszék varsói képviselete.
A kaliszi egyházmegye püspökét, Edward Janiakot a Tomasz és Marek Sekielski által készített, májusban bemutatott dokumentumfilmben vádolták pedofil esetek eltussolásával. A filmre a lengyel prímás - egyben a lengyel püspöki konferencia gyermekvédelmi megbízottja - Wojciech Polak reagált, kezdeményezve a megyés püspöknek tulajdonított mulasztások vizsgálatát a varsói apostoli nunciatúránál.
A koronavírus-járvány miatti három hónapos bezártság után Hajdúszoboszló készen áll arra, hogy kinyissa kapuit a turisták előtt - mondta a fürdőváros polgármestere csütörtökön a turisztikai szezonnyitó sajtótájékoztatón.
Czeglédi Gyula közölte: kutatást végeztek a törzsvendégek körében, akiknek 82 százaléka határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy felkeresik-e idén Hajdúszoboszlót, 15,5 százalék gondolkodik rajta és csupán 2,5 százalék mondta azt, hogy semmiképpen nem megy nyaralni.