Jövőre változik a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Gulyás Gergely elmondta: módosító javaslatot nyújtanak be a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz, miszerint ha valaki katázik, akkor hárommillió forint feletti számlák esetén - ha ugyanaz a számlák kibocsátója -, 40 százalékos adót kell fizetni a hárommillió forint feletti részre.
Kérdésre megerősítette: módosítások 2021. januárjában lépnek életbe. A havi fix tétel, ami most 50 ezer forint, nem változik.
Középkori lépcsőt és várfalszakaszt, valamint értékes tárgyi leleteket, köztük II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját találták meg a Várkapitányság régészei a budai Várban, ahol a szakemberek feltárták az egykor a barokk palotába vezető rámpa boltozatát is.
A Nemzeti Hauszmann Program keretében a budai Vár több helyszínén is régészeti feltárás folyik. A Táncsics utca 9. alatti épület régészeti munkálatai során az utcafronton álló egykori kaszárnyaépületben több száz éves emlékekre leltek a szakemberek.
A feltárások során egy mélyen a padlószint alá vezető lépcső került elő, melynek nagy része még a középkorban épült
A magyarországi tranzitzónák működését, valamint a magyar menekültügyi és idegenrendészeti eljárásokat érintő magyar jogszabály jelentős része sérti az uniós jogot - közölte az ügyben vizsgálódó, úgynevezett főtanácsnok álláspontját a luxembourgi székhelyű EU-bíróság csütörtökön.
Az Európai Bíróságon az Európai Bizottság indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen a menedékjog iránti kérelmek benyújtására a magyar-szerb határon létrehozott tranzitzónák működésével, valamint a magyar menekültügyi és idegenrendészeti eljárásokkal összefüggésben
Több mint három év után, júliusban távozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatói posztjáról Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző - közölte a zenekar csütörtökön az MTI-vel.
- Világszerte 9 408 757 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 482 184, a gyógyultaké pedig 4 729 511 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint.
Elhunyt egy 39 éves krónikus beteg, és kilenccel, 4123-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. A kormányzati portálon azt írták: az elhunytak száma 577-re nőtt, 2640-en pedig már meggyógyultak.
Az Egyesült Államokban két hónap óta a legtöbb új koronavírus-fertőzöttet regisztrálták a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház szerdai adatai szerint.
Egyedül a szerdai napon 38 672 új fertőzést diagnosztizáltak. Az Egyesült Államokban így már több mint 2,3 millió a regisztrált esetek száma, és több mint 121 ezer ember halt meg a vírus okozta Covid-19 nevű betegségben.
GKI Gazdaságkutató csütörtökön kiadott legfrissebb prognózisában elvetette az előző, márciusi előrejelzésében felvázolt kevésbé pesszimista - 3 százalékos GDP-csökkenést jósló - forgatókönyvét, miközben kissé enyhített pesszimista - 7 százalékos visszaesését valószínűsítő - forgatókönyvének borúlátásán.
A koronavírus-járvány korábban becsültnél nagyobb negatív hatása miatt rontott idei világgazdasági prognózisán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán kiadott felülvizsgált jelentésében. A világgazdasági növekedés a 2019-es 2,9 százalékból az idén 4,9 százalékos GDP-csökkenésbe fordul az IMF szerint, majd jövőre ismét növekedésbe vált át, melynek mértéke 5,4 százalékos lesz.
Az IMF az áprilisban kiadott World Economic Outlook (WEO) prognózisát így az idei évre vonatkozóan 1,9 százalékponttal módosította lefelé, a 2021-est pedig 0,4 százalékponttal korrigálta szintén lejjebb.
Az indoklás szerint a koronavírus-járvány az idei első fél évben a korábban becsültnél jóval nagyobb csapást mért ténylegesen a világgazdasági aktivitásra és ennek elhúzódó hatása a talpraállás ütemét is vontatottabbá teszi majd.
Júliustól tovább enyhítenek a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon Ausztriában - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár, Werner Kogler alkancellár és Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerdán egy bécsi sajtótájékoztatón.
Jövő szerdától a pincérek számára sem lesz kötelező a szájmaszk viselése; továbbra is viselni kell viszont a maszkot a tömegközlekedési eszközökön, az egészségügyi intézményekben, illetve azoknál a szolgáltatóknál, ahol nem lehetséges a legalább egy méteres távolság megtartása.
A vendéglátóhelyek az eddigi reggel 6 óra helyett már 5 órakor kinyithatnak; és ismét üzemelhetnek az önkiszolgáló büfék. A kisebb éjszakai bárokban pedig júliustól ismét lehetőség lesz a pultnál történő italmérésre.
A DEkult Utcák elnevezésű programsorozat keretében számos színes kulturális programmal várják az érdeklődőket a hétvégén Debrecenben - jelentették be a szervezők szerdán sajtótájékoztatón a cívisvárosban.
Az Európai Bizottság 166,7 milliárd eurós uniós költségvetést javasolt 2021-re, amely az európai gazdaság fellendítésére, a beruházások mozgósítására, valamint a pénzpiac támogatására összpontosít - jelentette be Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke szerdán.
A német húsiparban dolgozó román állampolgárok jobb védelmét követelte egy szerdán ismertetett nyilatkozatában Románia berlini nagykövete a németországi húsüzemekben történt tömeges koronavírus-fertőzésekkel kapcsolatban.
A koronavírus-járvány miatt módosította a Fővárosi Közgyűlés a nem lakás céljára szolgáló ingatlanok bérleti díjára vonatkozó szabályokat szerdai ülésén.
- Oroszországban lassul a SARS-CoV-2 terjedése, de egyes régiókban a járványhelyzet javulása mintegy három héttel marad el a moszkvaitól - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Az augusztusi fizetési számlán jelenik meg először a pedagógusok fizetésének új béreleme, amely a garantált illetmény 10 százalékának felel meg a februárban bejelentett jogszabályi változás értelmében - mondta Kozák András köznevelési szakértő szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Budapest nem térhet vissza azokhoz a rossz döntésekhez, amelyek a jelenlegi egészségügyi és gazdasági válságot előidézték, újratervezésre van szüksége, különben élhetetlenné válik - mondta a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
Karácsony Gergely napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta, a fővárosnak minden eddiginél rosszabb anyagi feltételek mellett kell végrehajtania ezt a változtatást.
Úgy fogalmazott, több korábbi kormány is fejőstehénként kezelte Budapestet, a jelenlegi kabinet azonban a vágóhídra is ki akarja vinni. Elmondta, 30 év alatt idén először fordulhat elő, hogy Budapest az állami költségvetés nettó befizetőjévé válik, vagyis a főváros finanszírozza majd a kormányt, és nem fordítva.
Orbán Viktor bosszúhadjáratot folytat Budapest ellen, a miniszterelnök fővárost érintő intézkedései kártékonyak, ennek egyik példája a Lánchíd, amelyet a kormány veszni hagy, hogy "belerohadjon a Dunába" - mondta Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője a szerdai ülés előtti sajtótájékoztatóján.
Elhunyt három krónikus beteg, és héttel, 4114-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. A kormányzati portálon azt írták: az elhunytak száma 576-ra emelkedett, 2618-an pedig már meggyógyultak.
- A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás, rossz minőségű termék forgalomba hozatala és orgazdaság bűntette miatt vádat emelt egy bűnözői csoporttal szemben.