A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy fizesse ki az önkormányzatoknak azt a pénzt, amelyet a koronavírus-járvány elleni védekezésre fordítottak.
Ráczné Földi Judit, a DK polgármestereit és önkormányzati képviselőit összefogó Demokrata Képviselők Közösségének elnöke egy pénteki online sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány nem mer szembenézni azzal a ténnyel, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés oroszlánrészét az önkormányzatoknak kellett magukra vállalniuk.
Közös jogi eljárást kezdeményezett pénteken a brit piacon tevékenykedő három legnagyobb légitársaság, a British Airways, az easyjet és a Ryanair a brit kormány által e héten bevezetett karanténelőírás ellen.
Újra nagyobb számban nő a koronavírus-fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, aminek okát a járványügyi szakemberek a lazuló fegyelemben látják.
Szerbiában csütörtökről péntekre 12 031-ről 12 102-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma.
Egy hét alatt több mint 12 ezren pályáztak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. magánszálláshely és egyéb szálláshely fejlesztését célzó kiírására 37,06 milliárd forint értékben, amely a hatvanmilliárd forintos keretösszeg több mint fele - mondta a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Győrben
Izraelben folyamatosan emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma, csütörtökön - április óta először - több mint 200-at diagnosztizáltak egy nap alatt, de a súlyos esetek száma egyelőre alig nőtt - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
A koronavírus-járvány várható második hulláma és a gazdasági hatások orvoslása miatt 2021 is gazdaságvédelmi év lesz - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Így a jövő évi költségvetésnek is rendelkeznie kell egy járványügyi és egy gazdaságvédelmi alappal - közölte.
- Áprilisban az ipari termelés volumene 36,8 százalékkal, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 36,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az előző hónaphoz képest 30,5 százalékkal visszaesett a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás - erősítette meg pénteken második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal.
Áprilisban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása. A gyárak átmeneti teljes vagy részleges leállása miatt a járműgyártás termelése kiugró mértékben, ötödére, 79,5 százalékkal esett. Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása csak kisebb mértékben, 7,9 százalékkal szűkült, a gyógyszergyártás termelése viszont közel ötödével, 19,4 százalékkal bővült.
Az iparon belül a feldolgozóipar termelése 38,2 százalékkal, az energiaipar kibocsátása (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 4,4 százalékkal csökkent.
Áprilisban példátlan ütemben, 20,4 százalékkal zuhant az előző havi szinthez képest a brit hazai össztermék (GDP) a koronavírus-járvány átszűrődő reálgazdasági hatásai miatt - közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (ONS).
Meghalt két idős, krónikus beteg, és 14-gyel, 4053-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu péntek reggel. A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 555-re emelkedett. 2447-en már meggyógyultak.
Az aktív fertőzöttek száma 1051. Az aktív fertőzöttek 40 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti. 290 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük húszan vannak lélegeztetőgépen.
Világszerte 7 514 559 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 421 458, a gyógyultaké pedig 3 540 696 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint.
Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 7 360 239 volt, a halálos áldozatoké 416 201, a gyógyultaké pedig 3 454 807 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.
A fertőzés 188 országban van jelen.
A Kentucky állambeli Louisville városában a helyi önkormányzat egyhangúlag megszavazta csütörtökön az értesítés nélküli házkutatások betiltását.
- A republikánus többségű amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága megszavazta csütörtökön az egykori konföderációs vezetőkről elnevezett katonai támaszpontok átnevezését, az afroamerikaiakat sújtó rasszizmus ellen Egyesült Államok-szerte kibontakozott tüntetéshullám hatására.
Két északkeleti megyére másodfokú, több megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarveszély, illetve felhőszakadás miatt péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Richter Gedeon Nyrt. saját fejlesztésű, cariprazine hatóanyagú antipszichotikumának ítélte a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság (MFT) Az év gyógyszere 2019 elismerést - közölte a gyógyszeripari vállalat csütörtökön.
Nehéz és elhúzódó tárgyalásokra kell számítani az európai helyreállítási alap végső formájáról - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön a dél-morvaországi Lednicében a visegrádi négyek kormányfői csúcstalálkozója utáni sajtótájékoztatón.
A cseh kormányfő szerint a 750 milliárd eurós alap forrásainak elosztásakor a legfőbb kritériumnak a bruttó hazai termék (GDP) csökkenését kellene tekinteni. Az alapot az Európai Unió a koronavírusválság következményeinek felszámolására hozta létre.
"Úgy gondolom, hogy a legfőbb kritériumnak a GDP csökkenését kellene tekinteni. Ezt azonban csak a jövő év elején lehet kiértékelni" - szögezte le Babis.
Magyarország azt szeretné, hogy fair uniós újraindítási csomag álljon össze, meg kell fosztani a diszkriminatív elemektől a jelenlegi javaslatot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a csehországi Lednicében.
Nyugdíjazza öt AN-26-os szállítógépét a Magyar Honvédség. A repülőket csütörtökön Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison búcsúztatták.
Az AN-26-os repülőgépeken kívülről nem látszik ugyan az elmúlt 46 év, de technológiája korára jellemző, ezért "bármennyire is ragaszkodunk és érzelmileg kötődünk" hozzájuk, egy új cél elérésének tudatában tisztességgel búcsút kell venni tőlük - mondta az eseményen Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
- További lépéseket kell tenni azért, hogy a külföldi vállalatok hozzáférjenek Kína piacaihoz, és a kölcsönösség és az egyenrangúság elve alapján kezeljék őket az ázsiai országban - mondta Angela Merkel német kancellár Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel csütörtökön folytatott megbeszélésén a német szövetségi kormány szóvivőjének tájékoztatása szerint.
- Felmentést adhat a hatósági házi karantén alól a járványügyi hatóság különös méltánylást érdemlő esetekben - ilyen tartalmú módosítást fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről szóló törvényjavaslathoz.
Az Európai Bizottság csütörtökön felkérte az európai uniós tagállamok kormányait, hogy június 15-étől, vagyis jövő hétfőtől kivétel nélkül oldják fel a koronavírus-járvány miatt bevezetett határzárakat a schengeni övezeten belül.
A brüsszeli testület július elsejétől javasolja az EU-n kívüli országokból érkezőkre vonatkozó utazási korlátozások részleges és fokozatos megszüntetését.
Ylva Johansson uniós belügyi biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte, hogy egyes harmadik államokban továbbra sem stabil az egészségügyi helyzet, így ebben a szakaszban nem javasolják az utazási korlátozások teljes megszüntetését.