Tiltott ásatásokról származó görög és római kincseket vont vissza árveréséről a Christie's.A négy tárgyat magyarázat nélkül vették ki az árverés online katalógusából.
Krisztosz Cirogiannisz, a dán Aarhusi Egyetem professzora, korábban a Cambridge-i Egyetem régésze vette észre, hogy a tárgyak - egy római márványnyúl, egy római bronzsas és két attikai váza - eltűnt a katalógusból. Mint mondta, bizonyítékai vannak arra, hogy a tárgyak lopott műkincsekkel kereskedő elítéltekhez köthetők.
Több mint egy hónap után újabb koronavírus-fertőzést regisztráltak Montenegróban, pedig az Adria-parti ország néhány hete megszüntette a járványhelyzetet, és koronamentes övezetnek kiáltotta ki magát. A többi nyugat-balkáni országban is nő a fertőzöttek száma.
Meghalt egy 101 éves krónikus beteg, és 7-tel, 4076-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu hétfő reggel.A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 563-ra emelkedett. 2485-en már meggyógyultak.
Az aktív fertőzöttek száma 1028. Az aktív fertőzöttek 40 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 47 százaléka budapesti. 275 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 19-en vannak lélegeztetőgépen. A legfrissebb összesítés szerint 34 idősotthonban jelent meg a vírus, 915 gondozott lett fertőzött, közülük 561-en már meggyógyultak, 133-an elhunytak. A Pesti úti idősotthonban 52-re nőtt az elhunytak száma.
Az oldal adatai szerint 7707-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 235 377.
A koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések feloldásával elkezdődtek a nemzetközi bérmunkák előkészületei, és hamarosan ismét teljes kapacitásra kapcsolhat a magyarországi filmipar - mondta a Világgazdaságnak Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.
Pekingben több szigorítással és széleskörű teszteléssel igyekeznek kiküszöbölni a koronavírus-járvány újabb hullámát, miután csaknem nyolcvanan megfertőződtek egy nagybani élelmiszerpiacon.
Világszerte 7 900 924 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 433 066, a gyógyultaké pedig 3 769 712 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint.
- Meghalt egy nő, akit elsodort egy villámárvíz vasárnap délután Tótvázsonyban - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
Kucsera Katalin elmondta: a 66 éves nő a férjével vasárnap délután a kertjük végében levő hídpillért akarta megtisztítani az eső miatt megáradt időszakos vízfolyás hordalékától, ám belecsúszott a vízbe, és a villámárvíz mintegy hetven méteren sodorta magával.
Országszerte sok helyen okozott fennakadásokat a vasárnap délutáni vihar, Budapesten több mint 350 helyre vonultak ki a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Dóka Imre elmondta: a nagy mennyiségű csapadék Budapest valamennyi kerületében munkát adott a tűzoltóknak.
Szintén az esőzések miatt riasztották több esetben a katasztrófavédelem munkatársait Fejér megyében Bicske és a Váli-völgy térségébe, Komárom-Esztergom megyében Tatabánya, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig Szolnok környékére - mondta.
Hozzátette: a Balatonnál jellemzően kisebb fakidőlések miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, akik még délután is országszerte több helyszínen dolgoztak.
A szóvivő arra kérte a lakosságot, hogy kísérjék figyelemmel az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetéseit.
- Jelenlegi együttese, az AC Milan helyett odahaza, a részben általa tulajdonolt Hammarby csapatában folytathatja labdarúgó-pályafutását Zlatan Ibrahimovic a La Gazzetta dello Sport szerint.
Spanyolország június 21-től korlátozások nélkül fogadja az Európai Unió tagállamaiból érkezőket - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök madridi sajtótájékoztatóján vasárnap.
Romániában vasárnapra ismét 300 fölé ugrott az új típusú koronavírusos megbetegedések napi száma. Legutóbb május 9-én jegyeztek háromszáz fölötti értéket.
A koronavírus-világjárvány miatti áprilisi mélypont után májusban jelentősen emelkedett az Európai Unió (EU) külső határán regisztrált illegális belépések száma a közösség határ- és partvédelmi szervezetének (Frontex) még nem nyilvános adatai szerint, amelyeket a Berliner Morgenpost című német lap ismertetett vasárnapi számában.
A Budapestet is érintő viharos időjárás miatt fél óra alatt több mint hetven helyszínre riasztották a tűzoltókat - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője vasárnap kora délután.
Kolozsi Péter elmondta: nagy erejű széllökésekkel és felhőszakadással érkezett meg a vihar Budapestre.
Az egységeknek a kidőlt fák és a leszakadt ágak eltávolítása, illetve megrongált épületrészek adnak folyamatos munkát - közölte.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint a heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt is másodfokú figyelmeztetés van érvényben Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében.
- Továbbra sem lassul számottevő mértékben a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, vasárnap egy nap alatt 648 új esetet azonosítottak, amely ugyan 105-tel kevesebb a megelőző napi, eddigi legnagyobb növekménynél, mégis jelentősen meghaladja a korábbi átlagot - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök ahelyett, hogy barátokat, szövetségeseket szerezne, folyamatosan elszigeteli Magyarországot legnagyobb szövetségesétől, az Európai Uniótól - mondta Dobrev Klára, a párt európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a kabinet jövő évi költségvetési javaslatát ismerve kilátástalannak látja a helyzetet.
Két napot ülésezik az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak, míg kedden a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról szavazhatnak.
A hétfői ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációkra egy óra, az azonnali kérdésekre két óra, míg a kérdésekre 30 perc áll rendelkezésre.
Provokációként értékelték a jobbközép ellenzéki koalíció pártjai Giuseppe Conte miniszterelnök kérését, hogy az "olasz nemzeti érdeket szolgálva" érjék el a visegrádi országok együttműködését Róma európai uniós megsegítésében - jelentette az olasz sajtó vasárnap.
- Szerbiában jövő vasárnap, Észak-Macedóniában pedig július első hetében tartják meg a korábban áprilisra tervezett, ám a koronavírus-járvány miatt elhalasztott választásokat. Mindkét ország vezetői úgy vélik, nincs ok további halasztásra.
Meghalt három beteg, és öttel, 4069-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel.A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 562-re emelkedett. 2482-en már meggyógyultak.
Az aktív fertőzöttek száma 1025. Az aktív fertőzöttek 40 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 47 százaléka budapesti. 275 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 20-an vannak lélegeztetőgépen.
Az oldal adatai szerint jelenleg 7 287-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 233 742.
Száznál több tüntetőt vettek őrizetbe a Scotland Yard vasárnap reggeli adatai szerint az előző nap kezdődött, hajnalba nyúló és sok helyen erőszakossá fajult londoni megmozdulások résztvevői közül.