Több millió eurós csalás vádjával Vatikán Állam ügyésze elrendelte Gianluigi Torzi bróker őrizetbe vételét, akit a vatikáni börtönbe kísértek - jelentette be a szentszéki sajtóközpont a londoni ingatlanbotrányként ismert ügy újabb fejleményét péntek este.
A néhány soros szentszéki közlemény szerint Gianluigi Torzit meghallgatásra szólították a Vatikánba, amelynek végén az üggyel foglalkozó vatikáni ügyész elrendelte az őrizetbe vételét. A brókert a vatikáni biztonsági szolgálat emberei a pápai állam bírósága melletti börtönépület egyik cellájába kísérték.
Nincs a világnak egy nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet, de mi nemcsak kibírtuk, hanem ismét győzelemre állunk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sátoraljaújhelyen.
A Trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen felavatták a Centenáriumi Turulszobrot, a miniszterelnök pedig ezt követően tartott beszédében kiemelte: a száz év magány korszaka véget ért, ismét vannak szövetségeseink, jó szomszédaink, akikkel együtt készülhetünk a jövőre.
Hangsúlyozta, hogy a következő évtized nem a fogyatkozásról és a veszteségekről, hanem a gyarapodásról és az országépítésről szól majd. A mi nemzedékünk az, amely megfordíthatja Magyarország sorsát, beteljesítheti küldetését, és a győzelem kapujáig viheti az országot, de a döntő ütközetet az utánunk következő nemzedéknek kell megvívnia, a végső lépéseket nekik kell megtenniük - vélekedett. Hozzátette: nem lesz könnyű, de megéri majd, "nagy idők várnak rátok".
Lépésről lépésre újraindul a kulturális élet Debrecenben a koronavírus-járvány elleni eredményes védekezésnek köszönhetően - közölte a város kulturális alpolgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
Puskás István szerint az elmúlt hetekben a virtuális térben bemutatott sikeres programok után elérkezett az idő arra, hogy a belvárosban és város más frekventált helyein felelősségteljesen, de már valós környezetben újra kulturális élménycsomagokat kínáljanak az érdeklődőknek.
Az alpolgármester kiemelte: példaértékű intézményi-szervezeti összefogást megvalósító eseménysorozatot indítanak útjára Lépésről lépésre címmel.
Az utasforgalom 2022 végére, 2023 elejére érheti el a koronavírus-járvány előtti volument - mondta a Budapest Airport kommunikációs vezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Áprilisban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, így az ipari termelés 36,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Áprilisban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 98,7 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 95,0 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek forgalma 97,0 százalékkal csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele 97,3 százalékkal kevesebb volt, mint tavaly áprilisban.
Meghalt 3 krónikus beteg és 16-tal, 3970-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu péntek délelőtt.
Világszerte 6 639 228 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 391 261, a gyógyultaké pedig 2 872 731-re nőtt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint.
Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 6 511 696 volt, a halálos áldozatoké 386 073, a gyógyultaké pedig 2 807 420.
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.
A fertőzés 188 országban van jelen.
A George Floyd halála miatt tüntetők tízezreinek állampolgári kötelessége a koronavírus-teszt elvégeztetése - jelentette ki Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.
Washingtoni tömegmenetre szólítottak fel azon a Minneapolisban tartott gyászszertartáson, amelyen megemlékeztek George Floydról, arról a 46 éves afroamerikai férfiról, aki május 25-én a durva rendőri bánásmód miatt vesztette életét.
A minneapolisi keresztény egyetemen tartott csütörtöki megemlékezésen politikusok, polgárjogi aktivisták, vallási vezetők, és Floyd családtagjai vettek részt. Beszédet mondott - mások mellett - Philonise Floyd, a rendőri intézkedés közben meghalt Floyd testvére, aki úgy fogalmazott: a bátyját "a rasszizmus és a megkülönböztetés világjárványa vitte el". Szavait taps fogadta. Majd hangsúlyozta, hogy "mindenki igazságot akar, és mi is igazságot akarunk George-nak, és meg is fogja kapni!".
Csaknem 9 milliárd dolláros finanszírozási csomagról született megállapodás azon a londoni csúcsértekezleten, amelynek célja 300 millió gyermek beoltása a világ legszegényebb országaiban még mindig pusztító, de oltással megelőzhető járványos betegségek ellen.
A koronavírus-járvány miatt videókapcsolattal tartott értekezleten döntés született arról is, hogy a részt vevő szervezetek és országok elősegítik az új koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni majdani vakcina globális alkalmazását.
Pély Barna, Ferenczi György, Pál István Szalonna, Szarka Tamás és több más előadó dala szerepel azon a dupla CD-t és egy könyvecskét tartalmazó kiadványon, amely csütörtökön, a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján jelent meg.
Az Európai Unió Bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletében megsemmisítette az Európai Bizottságnak a Magyarország által bevezetett dohányipari vállalkozásokat terhelő egészségügyi hozzájárulás és az élelmiszeripari vállalkozások bizonyos tevékenységeihez kapcsolódó élelmiszerlánc-felügyeleti díj alkalmazásának felfüggesztését elrendelő intézkedéseit.
Örményországban is rekordot döntött csütörtökön az újfajta koronavírus fertőzöttjeinek száma.Nikol Pasinján miniszterelnök a Facebookon arról tájékoztatott, hogy egy nap alatt 697-tel nőtt a fertőzöttek száma, ami napi növekményben rekordot jelent. Jelentős ugrásról van szó, tekintettel arra, hogy az eddigi legnagyobb mértékű napi növekedés 517-volt.
Az UNIAN hírügynökség idézte csütörtök reggel a közegészségügyi központ adatait, amelyek szerint az elmúlt napon 588 ember kapta el a vírust, és ezzel 25 411-re emelkedett a laboratóriumi körülmények között megerősített fertőzéses esetek száma. Az elmúlt 24 órában 12 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, és 602-en gyógyultak meg.
A Kárpát-medence közös hazánk, és az itt élő népek sokat köszönhetnek a magyaroknak, elsősorban Szent Istvánnak - mondta a 80. születésnapját ünneplő Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az irgalmasrendi szerzetes arról beszélt: egész életét meghatározta, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján született, és hogy családjában megtanulta, mit jelent a haza szolgálata.
Felidézte: nagyapjától két "nagy igazságot" kapott ajándékba, az egyik, hogy az élet ajándék, amit nem tarthat meg magának senki, amit másoknak kell ajándékozni.
Meghalt 5 idős, krónikus beteg, és 23-mal, 3954-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtök délelőtt. A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 539-ra emelkedett. 2205-en már meggyógyultak.
Az aktív fertőzöttek száma 1210-re csökkent. Az aktív fertőzöttek 41 százaléka, az elhunytak 59 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti. 406 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen. A Pesti úti idősotthonban 49-re nőtt az elhunytak száma.
Az oldal adatai szerint jelenleg 10 985-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 195 894.
Világszerte 6 511 696 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 386 073, a gyógyultaké pedig 2 807 420-ra nőtt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint.
Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 6 382 952 volt, a halálos áldozatoké 380 318, a gyógyultaké pedig 2 731 342.
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.
Súlyosbítják az afroamerikai George Floyd halálát okozó rendőr elleni vádat, és letartóztatási parancsot adtak ki a három másik intézkedő rendőr ellen is - jelentette be helyi idő szerint szerda délután Keith Ellison minnesotai igazságügyi tárcavezető.