A bíróság egy hónapra letartóztatásba helyezte azt a három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint péntek hajnalban részt vettek a Deák téri verekedésben, és egyikük két embert halálra késelt.
- Június másodikától oktatási céllal is használhatók lesznek az iskolaépületek, a vidéki bölcsődék és óvodák hétfőtől, a fővárosiak pedig szintén június másodikától térnek vissza a "normális működési rendhez" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
A koronavírus-járvány okozta válsággal és a tokiói nyári játékok elhalasztásával feléledtek a viták Párizsban a 2024-es olimpiarendezésről.
Az FC Barcelona vezetése semmiképpen sem adja el Lionel Messit és a spanyol bajnoki címvédő együttes további öt labdarúgóját a Marca értesülése szerint.
A Manchester United labdarúgóklub és vezetőedzője, Ole Gunnar Solskjaer a nyári átigazolási szezonban három játékos megszerzésére összpontosít.
A legpontosabb előrejelzéseket készítő elemzőket díjazta a FocusEconomics elemző cég 2020-ban, országonként hat kategóriában és az összesített eredmény alapján; Nyeste Orsolya, az Erste Bank Hungary Zrt. vezető makrogazdasági elemzője két kategóriában is a legjobbnak bizonyult.
A világban 5 311 089-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 342 104, a gyógyultaké pedig 2 112 198 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint.
Egy nappal korábban 5 211 172 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 338 183, a gyógyultaké pedig 2 056 650 volt.
A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.
Négy krónikus beteg meghalt, és 28-cal nőtt, 3741-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. A koronavirus.gov.hu vasárnap reggel azt közölte, hogy az aktív fertőzöttek száma 1565-re csökkent.
A kormányzati portálon azt írták, az elhunytak száma 486-ra emelkedett, míg 1690-en már gyógyultan távoztak a kórházból.
Az aktív fertőzöttek 42 százaléka, az elhunytak 61 százaléka, a gyógyultak 49 százaléka budapesti. 442 ember igényel kórházi kezelést, közülük 28-an vannak lélegeztetőgépen.
Az idén nyáron inkább vidékre, mint a tengerhez utaznának a magyarok: a veszélyhelyzet elmúltát követő három hónapon belül a megkérdezettek 36 százaléka tervez belföldre utazni, és 15 százalék látogatna külföldre - derül ki Lounge Group elemzéséből, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megbízásából készített.
Három embert hallgat ki a rendőrség gyanúsítottként a péntek hajnali, Budapest belvárosában történt kettős gyilkossággal összefüggésben: egy 18 éves fiatalt több emberen elkövetett emberölés, két társát pedig felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt - közölte Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának vezetője pénteken, sajtótájékoztatón.
- Elérte a legmagasabb pontját a Deufol német logisztikai cég debreceni gyárának épülete, az ebből az alkalomból pénteken tartott bokrétaünnepen az iparcsarnok tetején egy földlabdás facsemetét helyeztek el, ami a későbbiekben a csarnokhoz tartozó kertbe kerül.
Papp László, Debrecen polgármestere kiemelkedő jelentőségűnek nevezte, hogy a Deufol hétmilliárd forintos beruházással 120 új munkahelyet teremt a városban, és további fejlesztésekben gondolkodik.
Dolgozóinak 15 százalékát, több mint 20 ezer alkalmazottját készül elbocsátani világszerte a japán Nissan Motor Co. autóipari konszern a csökkenő eladásokhoz igazodó átszervezés keretében.
Fürjes Balázs, a kormány stadiontúlárazásokért, valamint Vitézy Dávidért felelős államtitkára úgy látszik, új feladatot kapott: a főpolgármesterrel való levelezésért felelős főbürokrata lett.
Az új funkciója összefügghet azzal, hogy a régit nem látta el. Hiszen Budapest az államtitkártól - akinek névjegykártyája szerint mégiscsak a főváros fejlesztése lenne a dolga - a járvány elleni védekezéshez néhány Twitter-bejegyzésen kívül semmit nem kapott. Asszisztált viszont az államtitkár úr az önkormányzatokat, benne a fővárost érintő elvonásokhoz, az egyeztetések és a párbeszéd teljes hiányához, a kormány által tett ígéretek be nem tartásához.
- Soron kívüli tájékoztatást kér Karácsony Gergely főpolgármestertől a Széchenyi lánchíd felújításáról Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, és személyesen is áll a főpolgármester rendelkezésére a helyzet tisztázása és megoldása érdekében.
Az elmúlt hetekben gyorsan "visszarendeződött" a benzin és a gázolaj ára - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A koronavírus-veszély nem múlt el, a készültséget fenn kell tartani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A védekezés eredményességében Magyarország más, jobb anyagi helyzetben lévő országokat is felülmúlt - emelte ki, úgy fogalmazva: mindenki összefogott Magyarországon, leszámítva a baloldalt, amely kihúzta magát a közös védekezésből.
- Meghalt 3 idős, krónikus beteg, és 37-tel, 3678-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
A Demokratikus Koalíció polgármesterei eddig is sokat tettek azért, hogy a kerületeikben élők, a munkájukat elvesztők vagy a kórházakból hazaküldött szeretteiket otthon ápoló lakosok élete könnyebbé és kiszámíthatóbbá váljon. Rendkívüli otthonápolási díjat vezettek be, álláskeresési támogatást adtak a legrászorultabbaknak, és most rendkívüli bérlakás-felújítási programmal segítik azokat, akiknek a lakhatása veszélybe került a válság miatt.
Annak ellenére, hogy a közalkalmazotti törvény friss módosítása megfosztotta a közművelődési és közgyűjteményi intézmények dolgozóit közalkalmazotti státuszuktól, a fővárosi intézményekben ezeken a területeken dolgozó 879 munkavállaló számára továbbra ia közalkalmazottival azonos jogok lesznek.
Erről állapodott meg Karácsony Gergely főpolgármester és Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes a fővárosi intézmények vezetőivel és a Közművelődési Dolgozók Szakszervezetével. Új kollektív szerződés létrehozásáról határoztak, döntés született arról is, hogy a kulturális szférában dolgozók számára létrehozzák a Budapest életpálya modellt.
A napi.hu számolt be arról a kutatásról, mely szerint a magyarok négyötöde támogatja azt, hogy a munka nélkül maradt honfitársaink valódi támogatást kapjanak az álláskeresés ideje alatt.
Bár ilyen kutatás akkor még nem állt rendelkezésre, az MSZP már két hónappal ezelőtt megfogalmazta azt az 5 pontos csomagot, amely a járvány, és a nyomában járó társadalmi és gazdasági válságkezelésre tesz javaslatot. Az emberek megmentése érdekében írt programunk egyik leghangsúlyosabb eleme, a munkahelyek, és a munka nélkül maradt honfitársaink megmentése volt.