Archívum

Eredmények megjelenítése 1841-től 1860-ig 66004 találatból.

Sokszoros honvédségi túlárazások derültek ki a hekkertámadások nyomán

Belföld - 2024-11-20

A hekkertámadások nyomán elképesztő honvédségi túlárazások láttak napvilágot! Feljelentésem előtt – a kaszinókoncessziókon milliárdossá vált – honvédelmi miniszternek írásbeli kérdést nyújtottam be, lehetőséget adva neki, hogy megmagyarázza ezeket az abszurdnak tűnő beszerzési kiadásokat. A honvédelmi miniszterhez intézett kérdéseim a következők:

Tud-e miniszter úr a sokszorosan túlárazott honvédségi beszerzésekről?

Tisztelt Miniszter Úr!

Mivel zsarolóvírus-támadás érte a Védelmi Beszerzési Ügynökséget (VBÜ), a hekkertámadás következtében kiszivárogtak a honvédség beszerzési táblázatai. Nemzetbiztonsági szempontból már a szenzitív adatok napvilágra kerülésének ténye is elég botrányos. Ki felel ezért?

A DK kezdeményezi az európai gyermekvédelmi minimum bevezetését Európai Parlamentben

Külföld - 2024-11-20

November 20-án ünnepli a világ a gyermekek jogait, 35 éve ezen a napon fogadták el ugyanis az ENSZ gyermekjogi egyezményét. Magyarországon mégsincs sok ünnepelnivaló, az állam és az egyház közösen tiporják porba a gyermekek jogait nap mint nap. A Demokratikus Koalíció kezdeményezi az európai gyermekvédelmi minimum bevezetését az Európai Parlamentben. Mi, a DK-ban, ahogy eddig is, továbbra is a gyerekek oldalán állunk, és elkötelezettek vagyunk a jogaik mellett. Számtalan javaslatunk volt már a Parlamentben gyermekvédelmi témában, a Fidesz mégis leszavazta az összeset.

Törvényt módosít a Fidesz a Karsai Dániel tiszteletére tartott egy perces parlamenti néma csend miatt

Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője a közösségi médiában számolt be róla, hogy a Karsai Dániel tiszteletére tartott parlamenti egy perces néma csend miatt az állampárt törvényt módosít.

Az alkotmányjogász halála után Bedő kezdeményezte a néma csendet, amelyet a fideszes képviselők is tiszteletben tartottak, azonban Kövér László minősíthetetlen módon kikezdte Bedőt miatta.

Rakovszky Zsuzsa kapja az idei Bertók László Költészeti Díjat

Kultúra - 2024-11-20

Negyedik alkalommal ítélte oda a kuratórium a Bertók Lászlóról elnevezett költészeti díjat, amelyet ezúttal Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas költő, író, műfordító vehet át eddigi életpályája elismeréseként december 5-én a pécsi Kodály Központban.

Két IDA díjra is jelölték A boldogság ügynöke című dokumentumfilmet

Kultúra - 2024-11-20

A legjobb film és a legjobb operatőr kategóriában is jelölte a Nemzetközi Dokumentumfilmes Szövetség az IDA Documentary Award filmdíjakra Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai dokumentumfilmjét, A boldogság ügynökét - közölte a Nemzeti Filmintézet szerdán.

Erdő Péter bíboros és Megyeri Jonatán rabbi nyitotta meg a római holokauszt konferenciát

Fontos - 2024-11-20

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Megyeri Jonatán, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) rabbija nyitotta meg a holokauszt nyolcvanadik évfordulóján a szentszéki diplomáciának a magyar zsidókért végzett munkájáról rendezett konferenciát Rómában kedden.

Erdő Péter bíboros vatikáni díjban részesült.

Megyeri Jonatán nyitóbeszédében azt emelte ki, hogy a holokauszt "ipari méretű volt, szisztematikus, és egyetlen néppel szemben zajlott". A Hamász palesztin terrorista szervezet izraeli támadására utalva azt mondta, a holokauszt jelentősége csak erősödött a tavaly október 7-én történtekkel, amiről "sose gondoltuk volna, hogy bekövetkezhet".

Az EMIH rabbija az MTI-nek nyilatkozva úgy vélte, minél messzebb kerülünk időben a holokauszttól, annál távolabbi látásmódból tudjuk megismerni az eseményeket, komplexebb képet kapva az egész időszakról.

"A korszak tanítása, hogy a gyűlölet, az antiszemitizmus, a rasszizmus mindig a zsidókkal kezdődik, és soha nem a zsidókkal ér véget. Olyan betegség, olyan vírus, amely ellen folyamatosan harcolni, folyamatosan védekezni kell, mert amikor elharapódzik, sokkal nehezebb legyőzni, mint megelőzni"

- fogalmazott.

A Nemzetközi Büntetőbíróság tíz év börtönre ítélte Al Hassan háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt mali dzsihadistát

Jogtudor - 2024-11-20

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szerdán kihirdetett ítéletében tíz év letöltendő börtönbüntetést szabott ki Al Hassan háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt mali dzsihadistára, aki segítette az iszlám törvénykezés, a saría bevezetését Timbuktuban.

Túlélte az első bizalmatlansági indítványt az új francia kormány

Pro... - 2024-11-20

Túlélte az első bizalmatlansági indítványt kedden Michel Barnier új francia miniszterelnök kormánya, annak ellenére, hogy nincs többsége a nemzetgyűlésben

Marine le Pen kilátásba helyezte a francia kormány megbuktatását a parlamentben

...kontra - 2024-11-20

Marine Le Pen, a francia ellenzéki jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) vezéralakja kilátásba helyezte, hogy támogatni fogja a baloldal bizalmatlansági indítványát a kormány megbuktatására, amennyiben Michel Barnier miniszterelnök és kormánya átviszi a parlamenten a franciák vásárlóerőjét csökkentő költségvetési tervezetet.

Újabb szerb miniszter mondott le az újvidéki tragédia miatt

Olvastuk - 2024-11-20

Lemondott Tomislav Momirovic szerb kül- és belkereskedelmi miniszter, korábbi építésügyi tárcavezető szerdán az újvidéki vasúti pályaudvaron történt tragédia miatt.

Tomislav Momirovic 2020 és 2022 között vezette az építésügyi minisztériumot, abban az időszakban, amikor az újvidéki vasútállomás épületének felújítása elkezdődött, illetve az első szakasza lezárult.

Bemutatta a műholdprogramját a 4iG leányvállalata

Befektetés - 2024-11-20

Bemutatta a műholdprogramját a 4iG leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. - közölte a 4iG a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

A HUSAT a legnagyobb magánfinanszírozású műholdprogram a térségben, megvalósításában részt vesz a 4iG portfóliójába tartozó Hungaro DigiTel Távközlési Kft. is.

Alkuszszövetség: a vártnál élénkebb az év végi kgfb-kampány

Ajánljuk - 2024-11-20

Az eddigi adatok alapján a vártnál aktívabban alakul az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, az érintett több mint 400 ezer személyautónak akár 15 százaléka is lecserélheti meglévő szerződését - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerdán

Spanyolországban történelmi mélypontra süllyedt a születések száma tavaly

Spanyolországban új történelmi minimumot ért el a születésszám tavaly - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) szerdán.

Az éves jelentés szerint 2023-ban 320 ezer gyerek jött a világra a dél-európai országban, mintegy 8 ezerrel, 2,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban .Az elmúlt egy évtizedben, 2014 kivételével, minden évben csökkent a születések száma az előző évhez képest. 2013-hoz viszonyítva 105 ezerrel, 24,7 százalékkal kevesebb gyerek született a múlt évben.

Jövőre megkezdődik az akkumulátorcellák gyártása a CATL debreceni üzemében

Helyi - 2024-11-20

Jövőre megkezdődik az akkumulátorcellák gyártása a CATL debreceni üzemében - jelentette be a kínai gyár európai működésért felelős igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.

Jason Chen azt mondta, a beruházás jól halad, a gyártócsarnok szerkezete elkészült, jelenleg a belső gépészeti szerelési munkák zajlanak, így semmi akadálya nem lesz, hogy a terveknek megfelelően 2025-ben elinduljon a termelés.

Jelezte ugyanakkor, hogy az ügyfelek igényeire reagálva a CATL szeptemberben megkezdte az akkumulátormodulok összeszerelését a déli ipari parkban épülő gyáruk mellett bérelt 60 ezer négyzetméteres csarnokban. A modulokhoz az akkumulátorcellákat Kínából szállítják Debrecenbe - tette hozzá.

Volodimir Zelenszkij: nem lesz egyszerű, de Donald Trump képes lehet lezárni a háborút

Vélemény - 2024-11-20

Donald Trump képes lehet lezárni az ukrajnai háborút, ha az Egyesült Államok rendelkezésére álló minden eszközt felhasznál ennek érdekében - mondta Volodimir Zelenszkij a Fox News hírtelevíziónak adott, kedden sugárzott interjúban.

Az ukrán elnök a háború ezredik napján sugárzott interjúban úgy vélte, Vlagyimir Putyin akarata révén is befejezhető lenne a háború, ugyanakkor annak kimenetele sokkal nagyobb mértékben múlik az Egyesült Államokon, mert "Putyin gyengébb, mint az Amerikai Egyesült Államok".

ÚJABB LEGALIZÁLT VÁLASZTÁSI CSALÁSRA KÉSZÜL A FIDESZ

Tegnap az éj leple alatt nyújtották be a választási szabályok módosításáról szóló indítványt. A javaslat legfontosabb része az, hogy a Fidesz számára a biztos bukást jelentő budapesti választókerületek számát kettővel csökkentik, a számukra esélyesebb Pest vármegyei körzetek számát ugyanennyivel növelik. Ez a sportból ismert hatpontos meccs tipikus esete. Ha a riválisoktól kettőt elvesznek, és pluszban kettőt szereznek, akkor végső soron néggyel lesznek beljebb. Mindezen felül átrajzolják az összes fővárosi körzet határát.

Nyilatkozatban tiltakoznak az oktatási törvény tervezett módosítása ellen a kárpátaljai magyar szervezetek

Jogtudor - 2024-11-19

Közös nyilatkozatban tiltakoztak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) vezetői.

Romániai választások - Távol maradtak a kormánypártok képviselői az államelnökjelöltek televíziós vitájától

Külföld - 2024-11-19

Távol maradtak a kormánypártok képviselői - Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök és Nicolae Ciuca liberális házelnök - a romániai államelnökválasztási kampány egyetlen közvetlen televíziós vitájától, amelyet a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemmel (BBTE) partnerségben rendeztek meg hétfő este a Digi24 hírtelevízió stúdiójában.

Ausztriában 1,8 százalék volt az éves infláció szeptember után októberben is

Külföld - 2024-11-19

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban és az előző havival megegyezően, 1,8 százalék volt októberben - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) kedden közzétett végleges adataiból.

Az osztrák infláció szeptemberben 2021 áprilisa óta először tért vissza az EKB céltartományába és maradt ott már második hónapja októberben

Coface: nehéz időszakban értek el növekedést tavaly a régió mamutvállalatai

Befektetés - 2024-11-19

A tavalyi kedvezőtlen gazdasági klíma nyomot hagyott a régió ötszáz legnagyobb vállalatának teljesítményén is, az érintett mamutcégek összforgalma ugyan 2,5 százalékkal 1100 milliárd euróra emelkedett, azonban csak a cégek fele tudott árbevétel-növekedést elérni - derül ki a Coface hitelbiztosító minden évben megjelentő CEE Top 500 című elemzéséből.