LMP: egymással konkurens és nem megtérülő vasútfejlesztéseket támogat a kormány

Belföld - 2016-02-19

- Az LMP szerint kizárólag kínai érdekeket szolgál a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése, a projekt megtérülését pedig még azzal is gyengíti a kormány, hogy egy azzal konkurens vasútfejlesztéshez is támogatást nyújt Szlovéniának.

Schmuck Erzsébet országgyűlési frakcióvezető-helyettes, valamint Keresztes László Lóránt, az LMP közlekedéspolitikai szakszóvivője pénteken, sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a kabinet az ellenzéki párt által bukottnak értékelt keleti nyitás politikája során gazdaságilag indokolhatatlan és egymásnak ellentmondó fejlesztéseket támogat.

    Schmuck Erzsébet kifejtette: a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai, 166 kilométeres szakaszát azért fejleszti az állam 472 milliárd forintból - 85 százalékban kínai hitel felhasználásával -, hogy a kínaiak a görögországi Pireusz kikötőjéből a kínai áru eljuthasson Európába, holott a fejlesztést semmilyen hazai gazdaságossági számítás nem támasztja alá.

    Kína a szállítás mennyiségére sem vállal garanciát, így a vonal kihasználatlan lesz - tette hozzá, megjegyezve: a beruházásra uniós forrás kedvezőbb kamatokkal is rendelkezésre állt volna. 

    Ennél is furcsábbnak ítélte Keresztes László Lóránt, hogy miközben Kínával hitelfelvétellel szerződött a kormány a fejlesztésre, saját forrásból támogatja a pireuszi kikötő konkurenciáját jelentő szlovéniai Koper felé vezető vasútfejlesztést.

    Hozzátette: a szlovén pályaszakasz fejlesztéséhez Magyarország 370 millió eurónyi hitelkeretet biztosíthat.

    Az LMP politikusai bírálták a kormányt, amiért nem hajlandó változtatni keleti nyitás politikáján, holott az szerintük az megbukott. Erre Schmuck Erzsébet példaként hozta az ország egyik stratégiai partnerét, Azerbajdzsánt, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök 2014-ben mintaállamnak nevezett, de két hete államcsődbe jutott.