Belföld

Eredmények megjelenítése 1981-től 2000-ig 7228 találatból.

Szijjártó Péter: racionális és hidegfejű megközelítésre van szükség Törökországgal kapcsolatban

Belföld - 2016-11-14

A jelenlegi helyzetben racionális és hidegfejű megközelítésre van szükség Törökországgal kapcsolatban, mert Európa biztonsága Törökország stabilitásával kezdődik - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az unió kül-, illetve védelmi minisztereinek brüsszeli találkozójának szünetében újságíróknak hétfőn.

Szijjártó Péter elmondta, az Európai Unió és Törökország között létrejött migrációs megállapodással az unió Ankara kezébe helyzete Európa biztonságát és stabilitását.

Az MSZP ismét benyújtja a letelepedési kötvény megszüntetését célzó javaslatát

Belföld - 2016-11-14

Az MSZP ismét benyújtja a letelepedési kötvény megszüntetését és az azt forgalmazó cégek elszámoltatását célzó törvényjavaslatát - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan elmondta, hogy nem támogatják az alaptörvény Jobbik által javasolt módosítását sem.

A politikus elmondta, a letelepedési kötvénnyel kapcsolatban a megszüntetés mellett azt követelik, hogy az abból közel 100 milliárd forintot kereső cégek 70 százalékos különadót fizessenek.

Ez a pénz "a költségvetésben legyen, és ne a fideszes barátoknál, ügyvédi irodáknál, különböző kávézgató társaságoknál" - fogalmazott.

Alaptörvény - A Jobbik hétfőn benyújtja a javaslatát

Belföld - 2016-11-13

A Jobbik hétfőn be kívánja nyújtani a parlamentnek az alaptörvény-módosító javaslatát, amely csak abban különbözik az Orbán Viktor miniszterelnök által kezdeményezett, majd elutasított alkotmánymódosítástól, hogy megszüntetné a letelepedési kötvények forgalmazását - erről Volner János, a Jobbik alelnöke beszélt vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus jelezte, azt szeretnék, ha javaslatukat minél előbb napirendre venné az Országgyűlés.

Megnyílt a Budapesti Karácsonyi Vásár

Belföld - 2016-11-11

Kézműves termékekkel és minőségi gasztronómiai kínálattal várja az érdeklődőket péntektől a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren.

Budapestet fesztiválkínálata teszi igazán vonzóvá, hiszen a kulturális rendezvénysorozatok mellett egész évben gasztronómiai és más jellegű fesztiválok várják a látogatókat - mondta el a karácsonyi vásár pénteki sajtótájékoztatóján Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Mint kiemelte, a Vörösmarty téri rendezvényen kizárólag kézműves termékekkel találkozhat a vásárló; a kiállítókat szakmai zsűri választja ki szigorú minőségi követelmények alapján.

Ellenzéki árnyékbizottság jöhet létre a letelepedési kötvények vizsgálatára

Belföld - 2016-11-11

Ellenzéki árnyékbizottság jöhet létre a letelepedési kötvények vizsgálatára, amennyiben hivatalos parlamenti vizsgálóbizottság nem állhat fel a kérdésben.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője a párt által szervezett pénteki többpárti egyeztetés után úgy nyilatkozott: minden hivatalos utat végig fognak járni, azonban úgy vélik, a kormánypártok le fogják szavazni egy parlamenti bizottság felállítását. Mint mondta, a tanácskozáson - amelyen az LMP, az Együtt és a Liberálisok delegáltjai vettek részt - egyetértettek abban, hogy egy ténylegesen működő testületre van szükség, s ezért merült fel, hogy nem az Országgyűlés égisze alatt hozzák azt létre, hanem egyfajta alternatív vagy árnyékbizottságként.

MSZP: "jobboldali belháború" zajlik a letelepedési kötvények ügyében

Belföld - 2016-11-11

Az MSZP frakcióvezetője szerint "jobboldali belháború" zajlik a Fidesz és a Jobbik között, amelynek része a letelepedési kötvények ügye.

Tóth Bertalan pénteki budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy október 2-a előtt a Jobbik "egy követ fújt a Fidesszel", a népszavazáson történő részvételre buzdított, nem érdekelte a letelepedési kötvény, a referendum óta azonban politikai haszonszerzésre használja a kérdést.

Kiadós esőzés és havazás várható a hétvégén

Belföld - 2016-11-10

Hűvös, csapadékos idő lesz a hétvégén: néhol még napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet, többfelé kiadós esőzésre, továbbá havazásra, néhol hófúvásra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.

Tisztán arányos választási rendszerre tett javaslatot az MSZP

Belföld - 2016-11-10

Olyan, megyei listákon alapuló választási rendszerre tett javaslatot az MSZP, amelyben egyenes az arányosság a pártokra leadott szavazatok és a parlamenti mandátumok között. A párt által készített választási rendszert csütörtökön mutatta be Molnár Zsolt országgyűlési képviselő.

A párt országos elnökségének tagja a Választás Magyarországon: egy új alternatíva című konferencián azt mondta, a jelenlegi rendszer jelentősen aránytalan, szélsőségesen többségi, egy párt érdekei szerint épül fel. Torzak az egyéni választókerületek is, és mivel ezeket a hibákat nem lehet kis módosításokkal korrigálni, vitát indít az MSZP az új választási rendszerről - közölte.

LMP: a közbeszerzési törvényt inkább "lopástechnikainak" kellene hívni

Belföld - 2016-11-10

Az LMP szerint inkább lopástechnikai törvénynek kellene hívni a közbeszerzésről szóló jogszabályt, amelyen a kormány csak ront az Országgyűlés előtt lévő módosítással.

Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elismerte, hogy a kezdeményezett változtatással javul az eljárások nyilvánossága, szerinte ugyanakkor a változtatás fő iránya a közbeszerzési értékhatár megemelése, így valójában kevesebb közbeszerzés lesz, az állami költések pedig nehezebben lesznek vizsgálhatók a jövőben.

A Jobbik vizsgálóbizottságban tekintené át a letelepedési kötvények ügyét

Belföld - 2016-11-09

A Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a letelepedési kötvények gazdasági és nemzetbiztonsági kockázatának áttekintése céljából.

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: pártja erről egyeztetne a többi parlamenti frakcióval pénteken. Kiemelte: olyan testület felállítását kezdeményezik, amelynek tagjai átestek nemzetbiztonsági átvilágításon, hogy lehetőségük legyen minősített adatok megismerésére, a titkosszolgálatok vezetőinek, munkatársainak meghallgatására a kérdésében.

LMP: a kormány a turizmust is államosítani akarja

Belföld - 2016-11-09

Az LMP a turisztikai szervezetek és szakemberek segítségét kéri ahhoz, hogy jobb belátásra bírja a kormányt, amely szerintük államosítani kívánja a szektort az ágazatról szóló törvényjavaslatával.

Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján feltette a kérdést: miért kell törvényi szintre emelni a fejlesztésekkel kapcsolatos döntéshozatalt? Félőnek ítélte, hogy ezzel csupán a lopást készíti elő a kormányzat, azt, hogy egy adott célcsoporthoz kerüljön az ágazat fejlesztését szolgáló több százmilliárd forintnyi uniós forrás.

OGY - Alaptörvény - Nem fogadta el a parlament a módosítást

Belföld - 2016-11-08

Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást kedden a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.Az előterjesztésre 131-en szavaztak igennel a szükséges 133 helyett.

A javaslatot csak a kormánypárti képviselők támogatták; az ellenzékiek közül hárman - Fodor Gábor, Kész Zoltán és Kónya Péter független képviselők - nemmel voksoltak, a többiek nem nyomtak gombot.Az MSZP már korábban bejelentette, hogy nem vesz részt a szavazásban, ahogyan az LMP is jelezte, képviselői nem nyomnak majd gombot.A Jobbik a letelepedési kötvény megszüntetéséhez kötötte a módosítás támogatását, ez azonban nem történt meg. A kormány szerint a letelepedési kötvény és az alaptörvény-módosítás nem függ össze egymással.

A szavazáson az MSZP és a Jobbik képviselői is molinókkal tiltakoztak az ülésteremben, őket Latorcai János levezető elnök figyelmeztette a tiltott szemléltető eszközök miatt. A Jobbik molinóján az állt, hogy "Az a hazaáruló, aki pénzért terroristát is beenged", a szocialisták áthúzott helikoptert ábrázoló lapokat mutattak fel.

Sok csapadékra, néhol hóra is készülni kell a héten

Belföld - 2016-11-06

Csütörtökön változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, de néhol előfordulhat gyenge eső. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 1, a legmagasabb hőmérséklet 3-8 fok között alakul.

Pénteken a reggeli ködfoltok délelőtt feloszlanak, s délutántól elszórtan kialakulhat eső, zápor, az Északi-középhegység térségében havas eső, hó is lehet. A leghidegebb órákban mínusz 4 és plusz 1 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben 2-8 fokig melegszik a levegő.

Jobbik: az Iszlám Állam szökött harcosai is vásárolhatnának letelepedési kötvényeket

Belföld - 2016-11-06

A Jobbik alelnöke szerint meg kell szüntetni a letelepedési kötvényeket, azok vásárlásával ugyanis akár az Iszlám Állam dzsihadista szervezet öt, rabolt dollármilliókkal megszökött harcosa is Magyarországon "találhatná magát".

Z. Kárpát Dániel vasárnapi budapesti sajtótájékoztatója után telefonon azt mondta az MTI-nek, remélik, hogy nem valósul meg ez a negatív forgatókönyv, a letelepedési kötvények azonban nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, ezért el kell azokat törölni.

LMP: a kormány hozza nyilvánosságra a közszférában tervezett leépítés részleteit!

Belföld - 2016-11-06

A Lehet Más a Politika (LMP) azt követeli, hogy a kormány haladéktalanul hozza nyilvánosságra, pontosan mekkora leépítést tervez a közszférában, milyen tanulmányokra alapozzák a leépítést, és a bürokráciában dolgozókon túl mennyi orvost, ápolót és tanárt bocsátanának el - mondta Gál József, a párt szóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

A szóvivő szerint a kormány hónapok óta "ködösít" azzal kapcsolatban, hogy a közszférából hány embert tervez elbocsátani, eddig 10 ezer és félmillió közötti számokat emlegettek.

"A kormány több százezer állami alkalmazottat tart így rettegésben, akik nem tudják, hogy mikor éri el őket a kormány államtalanítási ámokfutása" - hangsúlyozta.

MSZP: óriási hiba az iskolák államosítása

Belföld - 2016-11-06

Az MSZP szerint óriási hiba az iskolák államosítása. Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt fővárosi elnöke erről vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón beszélt.

A politikus, aki egyben az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, kifejtette: 2017. január 1-jével az oktatás területén megtörténik "a teljes államosítás", hiszen ekkor kerülnek át az iskolák a korábbi fenntartóktól, az önkormányzatoktól a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) fenntartásába.

Kiválasztották a jelölteket az EJEB magyar bírói posztjára

Belföld - 2016-10-27

A kormány Füzi-Rozsnyai Krisztinát, Paczolay Pétert és Schanda Balázst jelöli az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) magyar bírói posztjára, a korábban kiírt pályázat alapján - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) csütörtökön.

A gyermekvédelmi törvény módosításának általános vitájával folytatta szerdán munkáját az Országgyűlés.

Belföld - 2016-10-26

MSZP: hol vannak a felügyeleti szervek?

Gúr Nándor (MSZP) szerint a kormány azt az utat járja, hogy valamit gondol valamiről, és indifferens, másoknak mi a véleménye. Három év semmittevés, ombudsmani jelentés után az államtitkár feláll és azt mondja, hogy most szeptemberben vált ismertté előtte a történet. Hol vannak a felügyeleti szervek, ha a kormánynak nincs információja. Nem gondolja, hogy ez politikai, szakmai impotencia? - kérdezte, és felvetette az államtitkár és a miniszter távozásának szükségességét.

Alaptörvény - Volner: a Jobbik nem hajlandó biankó csekket kitölteni

Belföld - 2016-10-26

- A Jobbik frakcióvezetője megerősítette, hogy csak a letelepedési kötvények kivezetése esetén járulnak hozzá az alaptörvény módosításához. Volner János a szerdai frakcióközi egyeztetés után kijelentette: biankó csekket nem töltenek ki. Az ellenzéki politikus budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tárgyaláson eddigi álláspontjukat képviselték, azaz hogy a kötvényeken keresztül gazdag bevándorlókat se lehessen betelepíteni és számoljanak fel egy olyan "korrupciós mechanizmust", amelynek szálai a Fidesz vezető politikusaihoz és háttérembereihez kötődnek.

"Enélkül nem lesz alaptörvény-módosítás" - közölte.


Gyorsan terjed a szélenergia felhasználása

Belföld - 2016-10-26

- Gyors ütemben bővülnek a szélerőművi kapacitások, 2030-ra a világ villamosenergia igényének egyötödét, 2050-ig pedig egyharmadát már szélerőművek biztosíthatják - írja legfrissebb prognózisában a Global Wind Energy Council (GWEC) szakmai szervezet.

A GWEC úgy becsli, hogy a szélerőművek beépített kapacitása a tavalyi 433 gigawattról (GW) 2030-ig 2110 gigawattra emelkedik, 2050-ben pedig már elérheti az 5806 gigawattot. Ebből 704 GW jut a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) európai tagállamaira, és ezen belül 591 GW az Európai Unió jelenlegi 28 tagállamára. Kínában 1800 GW, Észak-Amerikában pedig 920 GW kapacitás épül ki - áll a GWEC Global Wind Energy Outlook című tanulmányában.