Az MSZP szerint a kormány a legfontosabb történelmi hagyományokkal fordul szembe, a párt azonban hisz abban, hogy Magyarország többet érdemel. Molnár Gyula, az MSZP elnöke közleményében azt írta, Szent István király európai, keresztény értékeket valló, egységes államot teremtett, a kormány azonban megkérdőjelezi ezt a három tartóoszlopot, és szembefordul "legfontosabb történelmi hagyományainkkal".
A miniszterelnök jelentette be a kormány döntéseit a csütörtöki Kormányinfón. Orbán Viktor közölte, törlik a nyilvántartásból a védettségi igazolványát annak, aki nem adatta be a koronavírus elleni oltás második adagját; engedélyezték a 12 és 16 év közöttiek oltását; tíznapos rendkívüli fizetett szabadságot kap mindenki, aki részt vett a járvány elleni védekezésben; nemzeti konzultáció kezdődik a gazdaság újraindításáról.
Meghalt 101 többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1593 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap, kiemelve: eddig 4 064 204 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 016 350-en már a második adag vakcinát is megkapták.
A kormányzati portálon azt írták: 782 892-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 27 802-re, a gyógyultaké 523 510-re emelkedett.
Az aktív fertőzöttek száma 231 580. Kórházban 5031 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 587-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 28 989-en vannak, a mintavételek száma 5 415 983-ra nőtt.
Kiemelték, hogy miután a beoltottak száma átlépte a 4 milliót, szombaton életbe lépett az újraindítás újabb fokozata. A kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek.A Liberálisok megbízásából, a Závecz Research által készített legfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a magyar társadalom 73 százaléka ellenzi, és csupán 22 százaléka támogatja az iskolarendőrség intézményét.
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 68,13 százaléka adta le szavazatát.
A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt:
Baranya megye 65,87 százalék 199 818 szavazó
Bács-Kiskun megye 65,54 százalék 272 478 szavazó
Békés megye 65,02 százalék 183 224 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 63,55 százalék 332 743 szavazó
Csongrád megye 68,09 százalék 225 270 szavazó
Fejér megye 68,71 százalék 234 079 szavazó
Győr-Moson-Sopron megye 71,32 százalék 256 526 szavazó
Hajdú-Bihar megye 63,66 százalék 271 401 szavazó
Heves megye 68,29 százalék 164 104 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok megye 64,19 százalék 193 699 szavazó
Komárom-Esztergom megye 68,12 százalék 167 188 szavazó
Nógrád megye 65,55 százalék 102 462 szavazó
Pest megye 70,28 százalék 705 183 szavazó
Somogy megye 66,01 százalék 164 592 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 64,25 százalék 284 930 szavazó
Tolna megye 65,43 százalék 118 710 szavazó
Vas megye 71,94 százalék 147 237 szavazó
Veszprém megye 69,63 százalék 196 908 szavazó
Zala megye 69,24 százalék 154 372 szavazó
Újabb uniós forrásból finanszírozott egészségügyi közbeszerzést függesztett fel a Közbeszerzési Döntőbizottság a múlt héten, miután "primitív és könnyen átlátható módon" próbálták korlátozni a versenyt az ajánlattevők között - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke.
Hadházy Ákos csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által kiírt pályázat résztvevőiknek 16 kórházba kellett volna hatféle laborgépet szállítaniuk. Hangsúlyozta, hogy a laborgép fogalma nagyon tág, ezért nincs olyan gyártó vagy forgalmazó, amelyik egyszerre gyártaná vagy forgalmazná az összeset. Az állam viszont ezzel a döntéssel szó szerint kikényszeríti, hogy az értékesítési láncba kapcsolódjon be egy úgynevezett "csomagoló cég", amelyiknek nincs más feladata, csak összevásárolja a gépeket, majd azokat busás haszonnal adja tovább - bírált a politikus
A napirend előtti felszólalások után esküt tett a plénum előtt Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter. Orbán Viktor kormányfő április 10-én jelentette be, hogy tárca nélküli minisztert nevez ki a paksi atomerőmű-beruházás felügyeletére és irányítására. Áder János köztársasági elnök két héttel később nevezte ki Süli Jánost - az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. korábbi vezérigazgatóját, paksi polgármestert - a posztra.
Az új miniszternek Orbán Viktor, a kormány tagjai és a frakcióvezetők is gratuláltak. Utóbbiak közül az LMP-s Szél Bernadett a paksi bővítés elleni tiltakozásul átadott neki egy olyan nagyméretű irományt, amelynek címe: Megállapodás a titkos paksi paktum felmondásáról, az alján pedig Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírásának helye van feltüntetve.
A Ház ezt követően elfogadta napirendjét, amelyet az előzetesen kiadotthoz képest annyiban írtak át, hogy pénteken mégsem tartják meg a közművezetékek adójáról szóló törvény módosításra tett kormánypárti javaslat vitáját.
A jogi határzárat szigorító módosításokat fogadott el kedden az Országgyűlés a kormány javaslatára. Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését 138 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 6 - LMP-s és független képviselők által leadott - nem ellenében, 22 - zömmel szocialista - tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.
A parlament döntésével kiegészítette a menedékjogi törvényt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre vonatkozó eljárási szabályokkal.
Így ilyen időszakban menedékjogi kérelmet alapesetben a menekültügyi hatóság előtt személyesen, kizárólag a határon lévő tranzitzónában lehet benyújtani, a menedékkérőnek pedig a kérelme jogerős elbírálásáig ott kell várakoznia. Ezt a helyet ez alatt az idő alatt csak kifelé - vagyis a most meglévő tranzitzónák esetében Szerbia felé - hagyhatja el.
- A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylést nyújt be, hogy kiderüljön, pontosan mennyit és mire költenek a kormány Várba költözése során. Amennyiben az adatigénylést elutasítják, a párt kiperli az adatokat - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a DK szóvivője.
- Támogatja 2024-es budapesti olimpia pályázatról indított civil aláírásgyűjtést Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Horváth Csaba, a párt fővárosi közgyűlési frakciójának vezetője. Molnár Gyula csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, mindannyian sportpártiak, olimpiapártiak, fontos lenne, ha egyszer Magyarország készen állna a rendezésre. Most viszont több a kérdés, mint a válasz, ezért örülnek és támogatják a civil szervezet aláírásgyűjtését és arra kérik tagjaikat és szimpatizánsaikat, hogy ők is írják alá a kezdeményezést.
Kártérítést ítél meg az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) két, a magyarországi roma kisebbséghez tartozó ember számára, amiért ellenük és közösségük ellen elkövetett szóbeli és fizikai erőszak ügyében a bíróság véleménye szerint a magyar hatóságok nem jártak el elég körültekintően.
A strasbourgi székhelyű bíróság keddi ítéletében Király Alfréd és Dömötör Norbert számára fejenként mintegy 11 ezer euró kártérítés megfizetésére kötelezte Magyarországot.
Indoklásuk szerint egy korábbi, romaellenes és nyíltan rasszista felvonulás és az azon elhangzott beszédek közvetlen fenyegetést jelentettek a roma közösségre nézve. A felvonulás ideje alatt a rendőrség a romák kérése ellenére sem nyújtott konkrét védelmet számukra, a későbbiekben lefolytatott vizsgáltok menetében pedig komoly hiányosságok mutatkoztak.
Egy hidegfront következtében záporokkal, zivatarokkal kezdődik a hét, de a hét második felében ismét visszatér a meleg, száraz idő. Még az ősz első napjaiban is többfelé 30 Celsius-fok körül alakulnak a hőmérsékleti maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Húszéves hiányt pótol a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) nemrégiben hatályba lépett etikai kódexe, amely tartalmazza többek között a tisztességes eljárás, a megértő, semleges, udvarias magatartás, a megvesztegethetetlenség és a politikai megnyilvánulásoktól való tartózkodás követelményét - közölte az MBVK szerdán.
- Az LMP érdemben változtatna a magáncsődről szóló törvényen, mert az ellenzéki párt szerint jelenlegi formájában megbukott a tavaly bevezetett intézkedés - mondta Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes hétfői sajtótájékoztatóján.
Az LMP képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly szeptember óta mindössze 450 adós kezdeményezett magáncsődeljárást, holott azt ideális esetben több tízezer család vehette volna igénybe.
A következő napokban sok esőre, de napsütésre és 30 Celsius-fok körüli melegre is készülni kell. Az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése szerint augusztus 20-án inkább napos, száraz idő várható
Évek óta egyre kevesebb autót lopnak el Magyarországon, a lopások 90 százaléka a fővárosban történik - írta a Magyar Nemzet pénteki számában. Idén első félévben 835 személyautó körözését rendelték el, tavaly egész évben még 2414 körözést adott ki a rendőrség. Az elmúlt két évtizedben nem volt ilyen alacsony ez az adat - közölte az ORFK a Vezess.hu adatkérése nyomán.