Belföld

Eredmények megjelenítése 2301-től 2320-ig 7228 találatból.

LMP: egymással konkurens és nem megtérülő vasútfejlesztéseket támogat a kormány

Belföld - 2016-02-19

- Az LMP szerint kizárólag kínai érdekeket szolgál a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése, a projekt megtérülését pedig még azzal is gyengíti a kormány, hogy egy azzal konkurens vasútfejlesztéshez is támogatást nyújt Szlovéniának.

A pedagógusok sztrájkbizottsága tárgyal a kormánnyal ameddig reményt lát a megegyezésre

Belföld - 2016-02-19

A pedagógusok sztrájkbizottsága mindaddig folytatja a tárgyalásokat a kormány képviselőivel, ameddig lát reményt a megegyezésre a köznevelés vitás kérdéseiben, ugyanakkor visszautasítja azokat az "alaptalan politikai nyilatkozatokat", amelyek a kormányzó párt részéről az elmúlt napokban elhangzottak.

MSZP: az ombudsman vizsgálja ki a tiltakozó pedagógusok megfenyegetését!

Belföld - 2016-02-19

Az MSZP ombudsmani vizsgálatot sürget annak kiderítésére, hogy a kormányzat személyes adatokkal visszaélve megfenyegetett-e, a kabinet oktatáspolitikája elleni tiltakozásban részt vevő pedagógusukat.Tóbiás József, a szocialisták elnök-frakcióvezetője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján közölte, a közelmúltban több olyan tájékoztatást is kaptak, hogy tankerületi vezetők és kormányzati tisztviselők tanárok személyes adatai után érdeklődtek.

LMP: a kormányzati propaganda célja a korrupció elfedése

Belföld - 2016-02-18

Az LMP szerint a kormány azért működtet hatalmas állami propaganda gépezetet, hogy ezzel is elfedje az európai uniós pénzek "ellopását".

 Hadházy Ákos, az ellenzéki párt antikorrupciós szakszóvivője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az LMP kormányra kerülve minden indokolatlan állami hirdetést megszüntetne.    

Civil közoktatási platform néven új fórum alakult Budapesten

Belföld - 2016-02-16

- Negyvenöt civil és szakmai szervezet részvételével összeült a civil közoktatási platform kedden Budapesten.

   A III. kerületi Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tartott alakuló ülésen Radó Péter oktatáskutató, az ülés levezető elnöke a kormány által kezdeményezett köznevelési kerekasztalra utalva kiemelte, a platform új kezdeményezés, nem alternatív kerekasztal

Paksi bővítés - Az Energiaklub elküldte véleményét az EB-nek

Belföld - 2016-02-16

Az Energiaklub szerint a magyar állam nem bizonyította a Paks II projekt megtérülését, a döntés előtt nem végzett erre vonatkozó részletes vizsgálatokat, nem számolt megfelelően a kockázatokkal, nem elemezte a projekt piaci hatásait és nem foglalkozott a lehetséges alternatívákkal. A szervezet ezt annak kapcsán közölte kedden, hogy benyújtotta a paksi beruházással kapcsolatos véleményét az Európai Bizottságnak (EB).

Kutatás: napi 86 percet tölt a Facebookon az átlagos magyar felhasználó

Belföld - 2016-02-16

- Átlagosan napi 86 percet tölt a világ legnagyobb taglétszámú közösségi oldalán, a Facebookon az átlagos magyar felhasználó. Hétköznap pár perccel rövidebb, hétvégén valamivel hosszabb ez az idő - tudható meg a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) által megrendelt, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa által finanszírozott kutatás összegzéséből.

OGY - A postatörvény módosításának vitájával kezdődik a tavaszi ülésszak

Belföld - 2016-02-14

Várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalás nyitja hétfőn az Országgyűlés tavaszi ülésszakát. A képviselők kedden kezdhetik tárgyalni a fideszes Németh Szilárd (Fidesz) azon javaslatát, amely szerint semmilyen adat nem lehet közérdekű, amely aránytalan sérelmet okozna a posta üzleti tevékenysége szempontjából.

Gyurcsány: a hazafiak kötelessége megteremteni a sokak Magyarországát

Belföld - 2016-02-14

- A magyar hazafiak kötelessége megóvni a nemzetet és a hazát, megteremteni a sokak Magyarországát - mondta a Demokratikus Koalíció szombati, budapesti VI. kongresszusán a párt elnöke, amikor bemutatta Sokak Magyarországa elnevezésű programjukat.

Az Országgyűlés elé viszi a PM az iskolák követeléseit

Belföld - 2016-02-14

A Párbeszéd Magyarországért hétfőn a parlamentnek benyújtja azt az országgyűlési határozati javaslatot, amelyben felszólítja a kormányt, hogy teljesítse a Herman Ottó és a Teleki Blanka Gimnázium által megfogalmazott oktatási követeléseket.

LMP: az esélyteremtő programok forrásait is lenyúlták

Belföld - 2016-02-12

Az LMP úgy látja, kizárólag a pénz elköltése, "lenyúlása" miatt kellett minden egyes járásnak egyenként 13 millió forintért esélyteremtő programot készíttetnie. A párt antikorrupciós szakszóvivője szerint erre utalnak a szinte megegyező programok vagy azok az esetek, amikor a forrásokat "megették".

Jobbik: a kormány trükközik az államadóssággal

Belföld - 2016-02-12
A Jobbik szerint a kormány trükköket vet be az államadóssággal összefüggésben. Volner János budapesti sajtótájékoztatóján ezek egyikeként hivatkozott arra, hogy az Államadósság Kezelő Központ és a jegybank "közösen manipulálja" az év végi adatokat. Az év végén állami pénzekből visszavásárolják a korábban eladott állampapírokat, majd év elején ismét eladják azokat, hiszen Magyarország finanszírozását máshogy nem lehet fenntartani - fejtette ki.

Március első hetében országos sztrájkot hirdethetnek a vasutas szakszervezetek

Belföld - 2016-02-12

- Amennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az idei évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek - jelentette be a VDSZSZ Szolidaritás elnöke a bértárgyalásokban résztvevő másik hat szakszervezeti vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.

Köznevelési kerekasztal - DK: a kormány önmagával folytatott látszategyeztetést

Belföld - 2016-02-09

A Demokratikus Koalíció szerint a köznevelési kerekasztal során a kormány többségében hozzá köthető vagy általa gründolt szervezetekkel folytatott látszategyeztetést.  A párt ügyvezető alelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kabinetet, hogy ne "magával tárgyalgasson", hanem a tanárok sztrájkbizottságával. Molnár Csaba a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megszüntetését követelte és úgy értékelt: a kormány csak azt bizonyította be, hogy nem akar tárgyalni a tanárokkal és nem akar érdemben tenni az oktatásért.

Köznevelési kerekasztal - A PSZ nem vesz részt az alakuló ülésen

Belföld - 2016-02-08

 A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem vesz részt a köznevelési kerekasztal keddi alakuló ülésén.

A PSZ országos vezetősége ugyanakkor fontosnak tartja a kormánnyal való egyeztetések folytatását, és arra utasította a tömörülés elnökét, hogy a pedagógusok sztrájkbizottsága ülésein képviselje a PSZ XXV. kongresszusa által elfogadott követeléseket és az azok megoldására készített javaslatokat.

ORÖ - Az elnök kezdeményezni fogja a szervezet feloszlatását

Belföld - 2016-02-08

 Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) feloszlatását fogja kezdeményezni a szervezet elnöke, Hegedüs István a következő közgyűlésen.Hegedüs István (Lungo Drom) hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón közölte: a következő közgyűlésen javasolja, hogy az ORÖ oszlassa fel magát. A feloszlatáshoz a képviselők minősített többségének támogatására lenne szükség - jegyezte meg.

    Az ORÖ rendes közgyűlését a költségvetés miatt február 15-ig mindenképpen összehívja - mondta.

Borús, csapadékos idő várható a jövő héten

Belföld - 2016-02-07

A jövő héten többnyire borús lesz az időjárás, sok esőre kell készülni, helyenként havas eső, hó is lehet. Többször erős, viharos lesz a szél is, de marad az enyhe idő, olykor még éjszaka is csak 8 Celsius-fokig hűl le a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

A Jobbik egy közigazgatást érintő tanulmányra vár magyarázatot

Belföld - 2016-02-07

A Jobbik a kormány elhatárolódását várja egy birtokába került tanulmánytól, amely a helyi közigazgatás átalakításáról szól.Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a szerző megjelölés nélküli 12 oldalas dokumentumot - amelyen a nem publikus és nem jóváhagyott jelzés szerepel - egy polgármestertől kapta és értékelése szerint az abban foglaltak végrehajtása komoly károkat okozna.

Terrorizmus - Molnár Zsolt: a kormánynak jogállami megoldással kell előállnia

Belföld - 2016-02-07

- Ha a kormány valóban a terrorizmus ellen akar küzdeni, akkor nem terjesztheti elő "vállalhatatlan" alaptörvény-módosító javaslatát, hanem "jogállami megoldással kell előállnia" - mondta el Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke vasárnap az MTI-nek.

Kunhalmi: meg kell szüntetni a Kliket, új, kreatív iskolarendszerre van szükség

Belföld - 2016-02-07

Meg kell szüntetni a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), új, kreatív iskolarendszerre van szükség, amely stresszmentes, demokratikus és fejleszti a jövőben szükséges kompetenciákat - mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke, hozzátéve: ez az elképzelés nem valósulhat meg, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök.