Három társelnök vezeti a pénteken megalakult Együtt 2014 pártot: Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője.
16 ezer oldal olvasnivaló 3 napra, a soronkívüliség jegyében - Szabó Máté egy panaszbeadvány alapján megállapította, hogy nem fogadható el az eljáró nyomozó magyarázata, miszerint "az eljárás soronkívüliségét az eljárás minden résztvevője a saját eszközeivel köteles biztosítani".
- Néhány tucat tüntető hatolt be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára csütörtök délelőtt.A civil demonstrálók, akik a bejáratot védő vaskapun másztak át, akciójukat indokolva azt mondták, az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakoznak.
Az MTI tudósítójával a helyszínen lévők azt közölték, mindannyian civilek, szervezőjük nincs, spontán megmozdulásként gyűltek egybe.
Nyílt levélben kérték a magukat egyetemfoglalónak nevező hallgatók Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alaptörvény negyedik módosítását. A hvg.hu információi szerint a diákok az Alkotmánybíróság ellehetetlenítése és a diákok röghöz kötése miatt aggódnak elsősorban.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) adatigényléssel fordul a Fejér megyei Felcsút önkormányzatához, mert a szervezet szerint felmerül a gyanú, hogy nem a törvényben meghatározott módon jelentek meg a földbérleti pályázatok kiírásait az önkormányzatnál és a kormányzati portálon.
Győztest kell hirdetni a budapesti 95,3 MHz-es körzeti rádiós frekvencia pályázatán, méghozzá az egyedüliként versenyben maradó Klubrádiót - így értékelte a csatorna vezetése a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíráság keddi ítéletét, amelyben hatályon kívül helyezte a médiahatóságnak a pályázat érvényességét visszavonó határozatát.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azon határozatát, amelyet tavaly decemberben hozott a testület a Klubrádió által használt, fővárosi 95,3 MHz-es frekvencia pályázatával kapcsolatban. A bíróság új eljárásra kötelezte a hatóságot.
A köznevelés területén nyolcszázhatvan, az egészségügyben dolgozók közül pedig több mint ezerötszázan jelezték, hogy a nyugdíjkorhatár után is meg kívánják őrizni munkájukat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A tárca tájékoztatása szerint 2013-ban a köznevelésben 3769, az egészségügyben pedig 2073 nyugdíjas korú közalkalmazottat érint az Országgyűlés azon rendelkezése, amely körükben kizárja a nyugdíj és a munkabér egyidejű felvételét.
- Egyetlen, a parlament előtt lévő törvényjavaslatokhoz benyújtott ellenzéki módosító javaslatot sem támogatott a parlament gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén.
Több szocialista képviselő, a Malév vizsgálóbizottság jelentését kívánta kiegészíteni azzal, hogy a bizottság nem vizsgálta a légitársaság csődjének valódi okait, mivel az ellenőrzés a jelenlegi kormány megalakulásánál megállt.
A rendszerváltást követő többpárti parlamentáris politika önmagában működőképes, a piacgazdaság és a nyilvános érdekegyeztetés rendszere vallott kudarcot - mondta az MTI-nek Bihari Mihály, aki 70. életévének betöltése miatt a napokban vonult nyugállományba az Alkotmánybíróságról (Ab), amelynek korábban elnöke is volt.
Szükséges a büntetőeljárási törvény módosítása a hatályon kívül helyezett büntetőügyek vizsgálatának eredményei szerint - mondta Márki Zoltán kúriai tanácselnök, a legfelsőbb bírói fórum joggyakorlat-elemző csoportjának vezetője.
Három évtizede nem folyt a mostanihoz hasonló vizsgálat: több száz alsóbb fokú hatályon kívül helyező döntést elemeztek a szakemberek. A statisztikai adatok szerint akkor és ma is a megfellebbezett ügyek mintegy 8 százalékában fordul elő az ítélet megsemmisítése és új eljárás - mondta Márki Zoltán.
Az LMP 360 milliárd forintos pénzkidobásnak tartja az úgynevezett V0-ás, Budapestet elkerülő tehervasúti körgyűrű tervét. Heltai László szóvivő pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a beruházást értelmetlennek és károsnak nevezte. Szerinte a tehervasúti körgyűrű a vasút gondjaiból szinte semmit nem old meg, viszont 360 milliárd forinttal növeli az államadósságot.
Az országos tendenciához hasonlóan a Hajdú-Bihar megyei bíróságokon is nagyságrendekkel megnőtt azoknak az ügyeknek a száma, amikor a ki nem fizetett pénzbírság miatt bírósági szakba kerül a szabálysértési ügy. Azokat az ügyeket, amelyekben a megbírságolt eljárás alá vont személy 30 napon belül nem rendezi pénzbüntetését, a Kormányhivatal megküldi a bíróságra, a testület pedig a pénzbüntetést elzárásra változtathatja.
Régóta tartó vita végére tett pontot, pontosabban egyelőre három pontot ( ) a Kúria az internetes értékesítések adóügyi megítélésében. Az adószakmai vita abban alakult ki Angyal József okleveles adószakértő és az adóhatóság között, hogy 2005-2011 adóévekben milyen jogcímen, milyen adónemekben és mennyi adót kell fizetni.
Hatpontos javaslatcsomagot nyújtott be szerdán a parlamentnek Szél Bernadett a rokkant emberek életkörülményeinek javítása érdekében.
A független képviselő budapesti sajtótájékoztatóján benyújtott törvénymódosítási javaslatairól azt mondta, hogy indítványa sem tudja teljesen semmissé tenni a rokkantakat ért "jogfosztásokat", de reményei szerint legalább könnyítene az életükön.
Két éve, garázdaság vétsége miatt jogerősen elítélte a Fővárosi Bíróság Habony Árpádot - írta honlapján a Magyar Narancs, amely szerint a miniszterelnök "személyes tanácsadóját" két év próbaidőre bocsátották. Habony Árpád ügyvédje közleményben cáfolta, hogy védence testi sértést követett volna el, közlése szerint a bíróság csak intézkedést alkalmazott, annak időtartama is lejár hamarosan.
Az ombudsman szerint továbbra is van jogi lehetőség fellépni az önkényuralmi jelképeket nagy nyilvánosság előtt használók ellen a hatályos büntető törvénykönyv (Btk.) alapján - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdán az MTI-vel.