A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai azt mutatják, hogy a kormány gazdaságpolitikája már a "saját adataik" szerint is megbukott. Varju László független országgyűlési képviselő szombaton az MTI-nek úgy fogalmazott: felszólítják a kormányt, hogy ezt a kudarcot ne próbálják meg elfedni "egy magyarkodós, székelyzászlós történettel".
Schiffer András szerint Lázár János nem először és nem is utoljára "árnyékra vetődött", mert az általa említett keresetet már hónapokkal ezelőtt visszavonták.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken azt írta: bebizonyosodott, hogy Schiffer András hamisan vádolta meg Orbán Viktor miniszterelnököt közérdekű adat eltitkolásával. A Fővárosi Törvényszék jogerősen is megszüntette a képviselő feljelentése nyomán indított pert - közölte az államtitkár.
Az Országgyűlési Őrség parancsnoka belső vizsgálatot rendelt el, és az őrség egyik tagjának fegyelmi felelősségre vonását kezdeményezte, amiért a testülethez méltatlan stílusban szólította fel a Milla aktivistáit szerdai akciójuk befejezésére - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
- Benyújtotta a kormány a parlamentnek a médiatörvény módosítására vonatkozó indítványát. Az Európai Unióval és az Európa Tanáccsal folytatott párbeszéd eredményeként beterjesztett javaslat szerint a médiahatóság vezetőjét a miniszterelnök helyett a köztársasági elnök nevezheti ki a kormányfő javaslatára. Az előterjesztés kizárja a médiahatóság és a médiatanács elnökének újbóli kinevezését.
Kovács Zoltán lesz a felzárkózási ügyekért felelős államtitkár - jelentette be pénteken Lovasberényben Balog Zoltán miniszter.
Az erőforrástárca vezetője hangsúlyozta, hogy a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatását mindig is szívügyeként kezelte, a romák ügyét különösen. Hozzátette: szükség volt a szakterület megerősítésére, amelyre alkalmasnak tartja Kovács Zoltánt, aki eddig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára volt.
A Hallgatói Hálózatból (HaHa) kinőtt, önmagát Egyetemfoglalóknak nevező mozgalom tagjai addig tüntetnek, amíg az nem vezet eredményre - mondta Kiss Nándor, a mozgalom egyik tagja pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Közlése szerint azt szeretnék, hogy a felsőoktatás minőségi maradjon, abban részt vehessenek azok is, akiknek nem olyan jó az anyagi helyzetük ahhoz, hogy tandíjat fizessenek. Szerinte a forráskivonásokkal a szegényeknek kevesebb esélyük lesz bejutni a felsőoktatásba, ezért tovább folytatják tiltakozásaikat.
Tavasszal készülhetnek el a szükséges jogszabályváltozások ahhoz, hogy a jövőben a fenntartók ne csak pályázat, hanem kinevezés útján is választhassanak vezetőt kulturális intézményeik élére. Erről L. Simon László kultúráért felelős államtitkár beszélt a Közszolgálat című lapnak. Az újság csütörtökön megjelent, februári számában az államtitkár elmondta: reméli, hogy a Fidesz-frakció és a kormány is felkarolja a kezdeményezést.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet fontos, progresszív döntésnek tartja az Alkotmánybíróság (Ab) azon határozatát, miszerint a bíróságnak ezentúl három napon belül kell döntenie és érdemben kell felülvizsgálnia a rendőrség gyülekezési joggal kapcsolatos minden megtámadott határozatát, így azt is, ha a hatáskörének hiányát állapította meg.
A hatályos bírói gyakorlatot dolgozza fel a könyv, amelyet az Igazságügyi Akadémián mutattak be.Osztovits András kúriai bíró szerint a családi vállalkozásoktól a milliárdos részvénytársaságokig a legkülönfélébb cégek létrehozásával, belső életével, a cég és tagjai, illetve a tagok egymás közti, valamint a hitelezőkkel kapcsolatos jogvitákat, több mint félszáz bírói döntést dolgoz fel a kiadvány.
Kilencven civil szervezet és önkormányzat nyílt levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy vizsgálja felül a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) egyik, egészségnevelési célra kiírt pályázatának folyamatát, mivel a keretből egyetlen szabályosan pályázó önkormányzat vagy civil szervezet sem kapott támogatást - közölte a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) kedden az MTI-vel.
Az LMP parlamenti frakciójának megszűnése után a párt "megfogyva bár, de törve nem" tovább fogja folytatni a parlamenti munkát - jelentette ki kedden, az Országgyűlés épületében tartott sajtótájékoztatóján Schiffer András. A frakcióvezető, aki a képviselőcsoportból távozókat okolta azét, hogy hamarosan hivatalosan is feloszlik a képviselőcsoport, azt mondta: a Lehet Más a Politika elvei és céljai továbbra is változatlanok.
Módosította az idei évi költségvetést az E.ON gázüzletágának megvásárlásával összefüggésben az Országgyűlés a hétfőn kezdődött tavaszi ülésszak második ülésnapján. A képviselők 217 igen szavazattal, 25 nem ellenében és 15 tartózkodás mellett írták át kedden a büdzsét azt követően, hogy a múlt pénteken erre vonatkozóan benyújtott javaslatot kivételes sürgős eljárásban tárgyalták.
Megérkeztek a Parlamenthez a kormány foglalkoztatáspolitikája ellen tiltakozó éhségmenetek; az ország több megyéjéből egy hete útnak indult csoportok hétfőn délután a budapesti Astoriánál egyesültek, majd közösen vonultak az Országház elé; mintegy ezerötszázan voltak, amikor az Alkotmány utcában felállított pódiumhoz értek.
Hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt ítélt jogerősen letöltendő börtönbüntetésre adóellenőröket hétfőn a Debreceni Ítélőtábla.
Az ügy első- és másodrendű vádlottja az adóhivatal észak-alföldi regionális igazgatóságán dolgozott adóellenőrként. Munkakörükbe tartozott az adókötelezettséget érintő célvizsgálatok elvégzése.
Világos és választható megoldást kell kínálni a változást akaró többségnek – mondta évértékelőjében Bajnai Gordon. Választhatót az új választási szabályok szerint is – tette hozzá, megoldást azoknak, akik véget akarnak vetni az Orbán–Simicskarezsimnek. Az Együtt 2014 az út a kormány leváltásához, a magyar politika korszakváltásához.
Hamarosan, még "a hóvirágok elhervadása" előtt megalakulhat az a választási párt, amelynek bázisa az Együtt 2014 választói mozgalom lesz - mondta Kónya Péter szombaton a budapesti Millenáris parkban.
- Levelet küldött a határon túl élő magyar állampolgároknak Orbán Viktor kormányfő, mert a kabinet őket is be akarja vonni a nemzeti konzultáció rendszerébe - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-vel. A Miniszterelnökség összesen 160 ezer levelet postázott, a küldemények előállítása és kézbesítése pedig mintegy 45 millió forintba került.
Az MSZP szerint a kormányoldal beismerte a hallgatói szerződések alkotmányellenességét azzal, hogy pénteken benyújtott alaptörvény-módosításukban teremtenének lehetőséget a felsőoktatási hallgatók röghöz kötésére.Erről Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt elnökségi tagja beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A szocialista politikus úgy fogalmazott, a kabinetnek régen volt "ennél szánalmasabb törekvése", amivel szerinte "szembeköpik" a tárgyalóasztal túloldalán ülő hallgatói és oktatói érdekképviseleteket.
A busójárás nagyobb érdeklődésre számot tartó, látványosabb programjai következnek a hétvégén Mohácson, ahol csütörtök óta ezer jelmezes részvételével űzik a telet és köszöntik a közelgő tavaszt.