Az ezer ember megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérés eredménye alapján a Fidesz-KDNP a felnőtt lakosság körében továbbra is vezet a többi párt előtt, de előnye folyamatosan olvad, és az adatok szerint a kormánykoalíciónak a 2010-es parlamenti választások óta nem volt ilyen alacsony a támogatottsága, ugyanakkor nem volt ilyen kicsi a különbség a kormánypártok és a nagyobb ellenzéki erők között.
Az IMF és EU delegációval folytatandó tárgyalások előestéjén a választók többsége újabb megszorításokra számít, és elhibázottnak tartja az eddigi gazdaságpolitikát - derül ki a Policy Agenda felméréséből.
A kutatás keretében a Policy Agenda azt is megkérdezte, hogy a választók szerint helyes volt e az a gazdaságpolitikai döntés, hogy 2010-ben a kormány úgy gondolta, az IMF segítsége nélkül is tudja kezelni az előtte álló gazdasági problémákat.Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslatot, az új jogszabály január elsején lépne hatályba.A parlament honlapján olvasható javaslat indoklása szerint az új törvény megalkotását elsősorban a 2012. január 1-jén hatályba lépő Alaptörvény tette szükségessé.
Szabálysértésnek javasolja minősíteni egy fideszes képviselő, ha valaki tüntetésen vagy például egy focimeccsen "az időjárási viszonyok által nem indokolt módon" takarja el az arcát úgy, hogy nem tudják azonosítani.
A szabálysértésekről szóló törvényjavaslathoz Farkas Zoltán nyújtott be szerdán kapcsolódó módosító javaslatot.
Az LMP véleménye szerint az új munka törvénykönyvével a kormány "olcsó bérrabszolgákat kíván a magyar munkavállalókból csinálni" - mondta keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Kaufer Virág.
A miniszterelnök a nemzeti fejlesztési miniszter javaslatára 2011. december 1-jei hatállyal Pőcze Orsolyát nevezte ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fenntartható energiagazdálkodásért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkárának.
Megválasztotta az új bírósági vezetőket kedden, titkos szavazáson az Országgyűlés: az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot (OIT) felváltó Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke Handó Tünde, a Legfelsőbb Bíróság (LB) helyébe lépő Kúria elnöke Darák Péter; mindkettejük megbízatása kilenc évre szól.
Esztergom független polgármestere hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a város adósságrendezési tervének alapját jelentő reorganizációs tervet, amelyet szavai szerint "törvénytelenül tartott testületi ülésen, a város vezetőjét és az ellenzéket kizárva" fogadott el áprilisban a helyi Fidesz-frakció.
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke a települési önkormányzatokat érintő törvényváltozások közül a magyar egészségügy államosítását és a járások kialakítását elfogadhatónak, a kétezernél kevesebb lakosú községek "körjegyzőségbe kényszerítését" és az iskolák állami fenntartását azonban elfogadhatatlannak tartja.
Nem szabad módosítani a 2012-es költségvetés főszámait - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn.
A kormányfő a Fidesz-KDNP frakcióüléséről távozóban újságíróknak azt mondta: a költségvetés esetleges módosításáról szerdai ülésén tárgyal a kabinet, utána pedig a kormánypárti képviselőcsoport is.
Szabó Máté ombudsman szerint Európában is gondot jelent az emberi jogok teljes körű védelme, "Európa sem áll olyan piedesztálon, amelyen szeretne".
Az Országgyűlési Biztos Hivatala és a Magyar ENSZ Társaság által az emberi jogok napja alkalmából szervezett hétfői, budapesti konferencián az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azt mondta, az egykor gyarmati sorban lévő országok kritikával illetik Európát, hogy "nézzünk mi is tükörbe", és így is kell tenni.
- Négy szakszervezet arra kéri a miniszterelnököt, hogy folytatódjanak az új munka törvénykönyve (Mtv.) "egészére" vonatkozó tárgyalások, abba vonják be a hat konföderációt, továbbá a tárgyalások lezárásáig függesszék fel a jogszabálytervezet országgyűlési tárgyalását.A négy érdekképviselet - a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete - Orbán Viktornak írt levelet.
Fél százalék a 2012-es gazdasági növekedés felső határa a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor ezt az m1-nek adott nyilatkozatában mondta a jövő évi költségvetés átalakításával kapcsolatban. A vasárnap adásba került interjúban a kormányfő szólt arról is: méltányolja a nemzeti fejlesztési miniszter lemondásának okát, de szerinte olyan jogi megoldásra van szükség, amellyel Fellegi Tamás kormánytag marad, hogy kellő súllyal tudja képviselni a magyar kabinet álláspontját a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon.
Az LMP szerint a Fidesz durva pusztítást végzett az alkotmányos közjogi rendszerben az elmúlt másfél évben. Az ellenzéki párt szombaton - az emberi jogok világnapján - az MTI-nek küldött közleményében bírálta a kormány eddigi tevékenységét.
A helyi adó 2 százalékos felső határa Budapesten legfeljebb 2,5 százalékra emelhető, de a különbözetet csak a közösségi közlekedésre lehet fordítani - egyebek mellett ezt tartalmazza több fideszes képviselő, köztük Rogán Antal és Láng Zsolt törvényjavaslata, amelyet pénteken nyújtottak be a parlamentnek, és az Országgyűlés honlapján jelent meg.
Este nyolc óra után köteles lenne a kiskorú gyermek közterületen történő felügyeletéről gondoskodni a szülő - ezt javasolja Kőszegi Zoltán fideszes képviselő a családok védelméről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványában. A képviselő elsődleges célként azt fogalmazta meg, hogy ne váljanak bűncselekmények áldozatává a gyermekek.
2012. január 1-jétől az állam veszi át a megyék konszolidációja keretében a megyei önkormányzat fenntartásában lévő egészségügyi, oktatási, szociális, ifjúságvédelmi, közművelődési intézményeket és gazdasági társaságokat, alapítványokat, valamint a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő egészségügyi intézményeket, azok adósság állományával együtt - az Országgyűlés novemberben elfogadta az erre vonatkozó törvényt.
- Továbbra sem tudni, hogy kik állnak a Négy Mancs Alapítvány mögött, ahogy azt sem, hogy milyen összegekből gazdálkodik és folytatja a magyar termelők elleni lejárató kampányát - mondta Budai Gyula Budapesten csütörtökön azt követően, hogy találkozott a bécsi székhelyű alapítvány titkárával, Josef Pfabigannal. Az elszámoltatási kormánybiztos bejelentette: az alapítvány tevékenysége miatt újból a Fővárosi Főügyészséghez fordult.