A kormánypárt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében úgy értékeli, hogy a napokban nyilvánosságra került jutalmak - a hozzájuk tartozó teljesítmények megjelentetése nélkül - félreértésekre és feszültségkeltésre adtak alkalmat.
Január 1-jétől változtak egyes, a fizetési kedvezményi eljárásokat érintő szabályok - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban. Az egyik változás, hogy a fizetési kedvezményre vonatkozó elsőfokú adóigazgatási eljárás illetéke az illetéktörvény változása miatt az eddigi 2.200 forintról 3.000 forintra emelkedik.
- Ebrendészeti hozzájárulás néven a parlament január 1-től - az állatvédelmi törvény módosításával - bevezette az ebadót, amit a helyi önkormányzat vet ki, és alapesetben nem haladhatja meg az évi 6 ezer forintot.A kiindulás az, hogy a kutyákat az önkormányzatok háromévente kötelesek összeírni. Az év első napján legalább 4 hónapos ebek után pedig már szedhető a rendészeti hozzájárulásnak nevezett adó.
Az adót az adott év első napján - az oltási könyvbe bevezetett - tulajdonos fizeti.
Paczolay Péter szerint "a kétharmados parlamenti többség működése az alkotmányos kultúra hiányáról tanúskodik", s ez a jelenség beszivárgott az Alkotmánybíróság (Ab) falai közé is. A testület elnöke a hvg.hu.-n hétfőn közzétett interjúban kiemelte azt is: az új szabályozás nyomán az Ab közelebb fog kerülni az igazságszolgáltatáshoz, az emberek napi ügyeihez, és lehetőség lesz nyilvános tárgyalások tartására is.
Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) néven folytatja munkáját januártól a Foglalkoztatási Hivatal (FH), amelybe tavaly december 31-én beleolvadt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI).
Szájer József néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő lemondott valamennyi fideszes pártfunkciójáról, hogy - mint fogalmazott - elkerülje azt a látszatot, mintha a Fidesz - személyén, illetve családján keresztül - az igazságszolgáltatás befolyásolására törekedne.
Új törvény szabályozza mától a polgárőrségek tevékenységét; azok az egyesületek működhetnek, amelyek tagjai a köztestületté alakuló Országos Polgárőr Szövetségnek (OPSZ), valamint országosan egységes formaruhát viselnek.
A polgárőr-egyesületeknek együttműködési megállapodást kell kötniük az illetékes megyei vagy fővárosi rendőr-főkapitánysággal is.
Hatékonyabb és átláthatóbb lesz a kormányzat várakozása szerint a szellemi tulajdonra vonatkozó új szabályozás a ma hatályba lépő törvénymódosítások révén.
Az Országgyűlés december 5-én fogadta el a közös jogkezeléssel kapcsolatos törvényi előírások, valamint az iparjogvédelmi jogszabályok módosításával foglalkozó törvénycsomagot.
Alapvető változás áll be mától a hazai sportéletben: az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) veszi át az irányító szerepet, állami feladatokat ellátó civil szervezetként.
A sporttörvény erről is rendelkező módosítását december 5-én fogadta el a parlament, szigorítva egyúttal a doppingszabályokat, aminek nyomán a doppingvétség miatti szankció akár örökös eltiltás is lehet.
Mától egységes rendszerben működik a magyarországi katasztrófavédelem, a változásoktól a tűzoltóságok, a polgári védelem és a szakhatóságok jobb együttműködését várja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.Az eddigi rendszer megváltoztatását egyebek mellett több, az elmúlt években történt tragédia bekövetkezésével indokolták, megemlítve a West Balkán szórakozóhelyen történt esetet, a borsodi árvizet és a vörösiszap-katasztrófát.
Létrejött a Magyarországi Református Egyház (MRE) jövőképbizottsága, amely abban segíti az egyházat, hogy a küldetését minél hatékonyabb formában tudja megvalósítani, és üzenetével el tudja érni a különböző társadalmi rétegeket - mondta Bölcskei Gusztáv, az MRE zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek adott interjújában.
- A jövő évben számos jogszabályváltozás érinti a dohányzókat. Január elsejétől lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás, így munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani; februárban és júliusban emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója; szeptembertől pedig a dohánytermékek dobozán megjelennek a képes egészségvédelmi figyelmeztetések.
Január 1-jétől a Magyar Szent István Rend, a Magyar Corvin-lánc, a Magyar Becsület Rend valamint a Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt alkotja az állami kitüntetéseket, ezek sorrendje az elismerések hierarchiáját is jelenti az ekkortól életbe lépő sarkalatos törvény értelmében.
Ne a jelenlegi szabályozás szerinti kétszeres összeget, hanem csak az alappótdíjat követeljék a közlekedési társaságok a szülőktől, ha a gyermeket jegy nélküli utazáson érik. Szabó Máté ombudsman emellett javasolja a közigazgatási és igazságügyi miniszternek a pótdíjak jogi szabályozásának áttekintését is.
Bölcskei Gusztáv református püspök szerint fokozatosan, nem egyik tanévről a másikra kell rendezni a kötelező etika-, illetve hitoktatás kérdését, ugyanis meg kell határozni, hogy milyen tankönyvekből oktassanak; ez ügyben is várja az állammal való egyeztetést a Magyarországi Református Egyház (MRE).Az MRE zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy az egyház a hitoktatás terén megtarthatja a már meglévő pozícióit.
Tisztelt, Navracsics Tibor Miniszter Úr!
A Magyar Egyházszövetség, mint a kisegyházak érdekképviseleti szervezete kijelenti,hogy a Magyarországon bejegyzett és törvényesen működő valamennyi kisegyház, változatlan feltételekkel tovább kíván működni. A törvénytelen működés bizonyítási kötelezettsége Önöket terheli, de ilyen esetről nem tudunk. Nem akarjuk,hogy státuszunk megváltozzon. Az egyházi szervezetek státuszának megváltoztatását az európai uniós jogszabályok kifejezetten tiltják.
Kedves, református és evangélikus testvéreink!
Tudjuk, hogy jó szándék vezérel benneteket. De nem hajózunk egy csónakban. Mi, kisegyházak, nem tartozunk a kormánykedvenc 14-ek közé. Minket ki akarnak irtani a magyar közéletből. Ne lobbizzatok értünk! Ne kérjétek a törvényhozókat,hogy szelektáljanak köztünk!Ne kérjétek a kormányt, hogy csak kilenc tizedeljenek meg minket és ne az összes kisegyházat silányítsák gittegyletté.
Megjelent a dohánytermékek jelöléséről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló kormányrendelet, amelynek a mellékletében szerepelnek az új, kombinált figyelmeztetésekhez használandó képek és szöveges figyelmeztetések is.
Az Országgyűlés pénteken kora este véget érő határozathozatalai során elfogadta az új felsőoktatási, valamint államháztartási törvényt is. A képviselők emellett döntöttek területfejlesztési és a befektetési alapkezelőket érintő kérdésekben is, valamint felfüggesztették a fideszes Horváth Zsolt és a szocialista Juhász Ferenc mentelmi jogát. A Ház december 28-án tartja következő ülését. Az MSZP és az LMP képviselői a határozathozatalok végéig nem tértek vissza a parlamenti patkóba.
Bánáti János büntetőjogász, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint nem követtek el bűncselekményt azok a politikusok, akiket az LMP demonstrációjáról rendőrök vittek a Gyorskocsi utcai fogdába péntek délután.A rendőrség gyanúja azzal, hogy a képviselők odaláncolták magukat a Parlamenthez vezető autóbejáratok egy-egy oszlopához, így az Országház ülésére érkezők nem tudtak autóval behajtani a területre, személyi szabadság megsértése bűncselekményt követtek el.