Schmitt Pál államfő nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján. A dokumentumból kiderül, nem változott jelentősen a köztársasági elnök vagyoni helyzete, megválasztása óta is ugyanabban az öt ingatlanban van részesedése, emellett megtartotta Harley Davidson motorját is.
Nem módosult jelentősen az elmúlt egy évben Orbán Viktor kormányfő vagyoni helyzete; egyedül a könyvkiadásból származó eseti jövedelme változott, amely viszont nagy mértékben csökkent - derül ki a miniszterelnöknek a tavalyi évet tükröző vagyonnyilatkozatából, amelyet keddről szerdára virradó éjszaka tettek közzé az Országgyűlés honlapján.
Több hónapnyi tárgyalás után megállapodás született a magyarországi zsidó vallási közösségek között a zsidó örökjáradékok idei kifizetésének rendjéről.
A kormány közvetítésével létrejött megállapodás értelmében a 2012-ben esedékes örökjáradék összegét a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) adja tovább az új egyházi törvény által egyenrangú felekezetként felsorolt többi zsidó felekezetnek - olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleményében.
Az LMP frakcióvezetője szerint pártjuk csak olyan szereplőkkel tud együttműködni, akik teljesítenek bizonyos feltételeket. Jávor Benedek az m1 Az Este című műsorában hétfőn úgy fogalmazott, hogy vannak számukra fontos morális kritériumok, amelyeket "az MSZP vagy a Demokratikus Koalíció nem feltétlenül elégít ki". Ezért velük csak az alkalmi együttműködésre nyitottak.
Szabadlábra került Ambrus Attila, a whiskys néven elhíresült rabló keddre virradóra a sátoraljaújhelyi börtön és fegyházból távozott, a 46 rendbeli rablás, közte számos pénzintézet elleni fegyveres támadás miatt elítélt férfi kedden, hajnali 3 óra előtt néhány perccel hagyta el a fegyintézetet.
- Az önkormányzatok átvennék a Nemzeti Eszközkezelőtől a bérlakásokat; erről is egyeztettek a Megyei Jogú Városok Szövetsége kétnapos zártkörű ülésén Veszprémben - közölte szombaton Kósa Lajos, a szövetség elnöke. Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere elmondta: számos olyan jogszabály született az utóbbi időben, amely döntően befolyásolja az önkormányzatok szerepvállalását, és ezek megvitatása után "eredményes, tartalmas konzultáción" vannak túl.
- A demokratikus ellenzéki szervezetek együttműködését szorgalmazó politikai nyilatkozatot fogadott el a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) kongresszusa szombaton Budapesten.A nyilatkozat szerint illúzió abban reménykedni, hogy egy nagy váltópártban jelenhet meg a Fidesszel szembeni politikai alternatíva, ezért az Orbán-kormány elmozdítása és "a jogállam helyreállítása" érdekében a lehető legszélesebb és legszorosabb ellenzéki összefogásra kell törekedniük a demokratikus ellenzéki pártoknak.
Egy öt tagból álló tényfeltáró bizottság készít jelentést március 28-ig a Semmelweis Egyetemnek Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben írt kisdoktori disszertációjának keletkezéséről - mondta Tóth Miklós, az egyetem testnevelési és sporttudományi karának dékánja szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara(MKIK) rendkívüli küldöttgyűlésén hétfőn elfogadták az alapszabálynak a kötelező kamarai regisztrációs rendszer bevezetéséhez szükséges módosítását.
Parragh László, az MKIK elnöke kiemelte: a gazdaságot fenntarthatóvá, működőképessé kell tenni, a kormányt a reformok végigvitelére biztatják, és ennek egyik eleme a kamarai törvény.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint Budai Gyula jelenlegi elszámoltatási kormánybiztos 2009-ben és 2010-ben, egy-egy sajtótájékoztatón tett állításaival, a Fidesz pedig az ezekről szóló, a honlapján megjelentetett közleményeiben megsértette Horváth Klára (MSZP) bábolnai polgármester jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. A döntésről a településvezető tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
A Klubrádió soha nem akart mást, mint tényeket és véleményeket közvetíteni. A Klubrádió semmiféle szimbolikus szerepre nem vágyott, ám a Médiatanács döntése nyomán az lett, a szólásszabadság szimbóluma lett – kezdte felszólalását Arató András a Klubrádió elnök-vezérigazgatója a szólásszabadságért és a Klubrádióért szervezett tüntetésen.
Már az alakuló ülés előtt lemondott mandátumáról a vasárnap megválasztott fertődi képviselőtestület két tagja - olvasható a város honlapján. Kocsis Ferenc, Fertőd újraválasztott, független polgármestere azt közölte az MTI-vel: az időközi választáson Fidesz-támogatással indult Kóródi Sándor és Molnár Ferenc Mihály jelezte, a testületen belül kialakult erőviszonyok lapján nem látnak esélyt arra, hogy érvényesüljön programjuk, ezért adták vissza megbízatásukat.
Gulyás Ildikó, a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője közölte: a Mal Zrt. ajkai telephelyén, a X. számú vörösiszap-tároló kazettájánál 2010 októberében bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt meghaladó vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt tizenöt terhelttel szemben emeltek vádat a Veszprémi Törvényszéken.
Hatvanhétmillió forinttal támogatási kerettel járul hozzá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a közösségi rádiók és televíziók fenntartási költségeihez - ismertette a médiatanács szerdai ülésének döntését az NMHH szóvivői irodája. Közleményük szerint az egész évben folyamatosan meghirdetett úgynevezett rezsipályázatok első fordulójában a médiatanács tíz médiaszolgáltatót részesített összesen 67 millió forint összegű támogatásban.
A Semmelweis Egyetem rektora tényfeltáró bizottság létrehozását kezdeményezte a sporttudományi kar dékánjánál, kérve, hogy a testület tanulmányozza Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit - közölte az intézmény kedden. A közlemény szerint a Semmelweis Egyetem a Testnevelési Egyetemen 1992-ben történtekkel kapcsolatban, mint jogutód folyamatosan tájékozódik.
Orbán Viktor a vidék megerősödéséről, a termőföld védelméről és a földtörvény módosításának szükségességéről is beszélt a Darányi Ignác Terv, a nemzeti vidékstratégia végrehajtási keretprogramjának hétfői bemutatóján.
Darák Péter a Kúria elnöki posztjára történő jelölését az új alaptörvény és az igazságszolgáltatásra vonatkozó sarkalatos törvények ismeretében vállalta el, mert szakmai meggyőződése, hogy ez a szabályozás megteremti az eddiginél hatékonyabb, magasabb színvonalú szakmai munka feltételeit, ugyanakkor az új struktúra megfelel az európai, jogállami követelményeknek.