Demokratikus Koalíció néven létrejövő új, nyugatos, polgári balközép párt megalakítását jelentette be Gyurcsány Ferenc szombaton Budapesten. Azt is közölte, hogy az MSZP-ből vele együtt távozó politikusok létrehozták a párt parlamenti frakcióját, de jelezte, emiatt még vitákra számítanak.
Nem ütközik a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok megismeréséről szóló törvény rendelkezéseibe a miniszterelnöki beszéd kéziratának lefotózása, illetve nyilvánosságra hozatala – foglalt állást Jóri András.
Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Debrecenben tartott sajtótájékoztatón a javaslat céljai között említette, hogy a nyugdíjkassza kiadásai ne haladják meg a bevételeket és a korán nyugdíjba vonult, munkaképes emberek térjenek vissza a munkába.
„A Belügyminisztérium 2011. október 11-én tette közzé a helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatot. A javaslatot megismerve a vidéki polgármesterek sokasága értetlenül áll a jogszabályban foglalt elképzelésekkel szemben. A törvényjavaslat nem oszlatta el a településvezetőkben kialakult bizonytalanságot, mivel többek között a differenciált hatáskör telepítés ügyében továbbra sem tisztázott, hogy mi lesz a feladata a községeknek, a városoknak, a járásszékhely városoknak és a megyei városoknak.
Elmaradt a jogállamiság elveit követő tárgyilagos mérlegelés, nem készült objektív, szakmai érvekkel alátámasztható és kiszámítható besorolási rendszer, ennek következményeként pedig sérül az egyenlő bánásmód követelménye. Mindezt a különösen veszélyesnek nyilvánított sporttevékenységek körét meghatározó jelenlegi szabályozásról állapította meg Szabó Máté ombudsman.
A szabálysértési törvény módosításáról folytatott hosszas, több mint négyórás vitát hétfőn este az Országgyűlés. A tervezett módosítás szerint a közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmát fél éven belül ismételten megszegőket elzárással, vagy pénzbírsággal büntetnék.
Benyújtotta a parlamentnek a baleseti adó tervezet szövegét a nemzetgazdasági miniszter. A biztosítók szerint ezzel olyan helyzet teremtődött, amely az évek óta tartó verseny utolsó fejezetét nyithatja meg. A Biztosítás.hu szerint ennek az az oka, hogy az autósok hosszú évekre a most választandó biztosítónál maradnak majd a jövőben. Ez minden eddiginél nagyobb versenyt vetít előre.
Bár Orbán Viktor kormányfő egy péntek reggeli rádióinterjúban azt sugallta, hogy a Magyar Nemzeti Bank csak most "állt elő" az idei várható működési eredménye miatti veszteségtérítés igényével, a jegybank délutáni közleménye azt hangsúlyozza: már másfél éve időről-időre tájékoztatta a kormányt és a nyilvánosságot erről.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a jövő évi büdzsében pozitív a tartalékok növelése, de számos kockázatot tartalmaz a 2012. évi költségvetési törvényjavaslat - derült ki a számvevőszék pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
A Bajnai Gordon alapította Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szerint a kormánynak nincs valós, a szükséges intézkedésekkel alátámasztott költségvetési javaslata, és várhatóan módosító indítványokkal fogja korrigálni a büdzsé már benyújtott tervezetét, így akadályozva az átláthatóságot és a tervezhetőséget.
Az Országgyűlés honlapján olvasható dokumentum szerint a 2012. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat megalapozottságáról az ÁSZ nem tudott teljes körűen véleményt mondani, egyebek közt a bevételi előirányzat-tervezetek jelentős részét alátámasztó dokumentumok, illetve háttérszámítások hiánya miatt.
A polgármesterek egy része a változás szükségessége mellett érvelt, a felszólalók többsége azonban aggályának adott hangot az önkormányzati rendszer átalakítása kapcsán a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által rendezett konferencián pénteken Gödöllőn.
A kormány csak évente kétszer, január elsején és július elsején változtathasson az adójogszabályokon – kezdeményezi az LMP abban a törvényjavaslatban, amelyet Vágó Gábor ismertetett pénteken.Az ellenzéki párt választmányi szóvivője javaslatukat azzal indokolta, hogy "a Fidesz a folyamatos kapkodásával teljesen kiszámíthatatlanná teszi a gazdasági környezetet". A
Rugalmas foglalkoztatási környezet megteremtése helyett folyamatosan csökken a munkahelyek száma és nőtt az elszegényedés. Már azok a társadalmi csoportok is kiábrándultak, amelyek korábban nagyon várták ennek a kormánynak a hatalomra lépését.
A Péti Nitrogénművek ma 2-3 milliárd forint bankhitellel és egy 50 millió eurós - Londonban kibocsátott - kötvény-összeggel tartozik, de akár mindkettőt azonnal vissza tudná fizetni, éves árbevétele ugyanis nettó 80 millió euró - mondta Bige László, a cég tulajdonosa az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságának ülésén kedden Budapesten.