Halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt két feljelentés érkezett a Legfőbb Ügyészséghez a vasárnap esti tűzijáték szervezésében és lebonyolításában résztvevők ellen - erősítette meg az MTI megkeresésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Magyar Televízió Híradójában kedden este elhangzott információt.
Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc kezdi megérteni, hogy baj van, de még mindig nem őszinte - összegezte a Fidesz álláspontját Varga Mihály alelnök, a miniszterelnök konvergenciaprogrammal kapcsolatos bejelentéseiről.
A konvergenciaprogram célul tűzi ki, hogy a strukturális reformok keretében igazságosabbá alakuljon az ártámogatási rendszer, ezen belül is a gázártámogatás, amelyre ebben az évben 150 milliárdot, jövőre pedig 100 milliárd forintot fordít a kormány - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
Visszavonták a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) azon főosztályvezetőjének vezetői megbízását, aki a MeH nevében aláírta a szerződést az augusztus 20-i ünnepséget szervező céggel, fegyelmi eljárás indult az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) ügyeletese ellen, aki e-mailben értesítette a katasztrófavédelmet a közelgő viharról, vizsgálják az OMSZ vezetőjének felelősségét.
A rendőrség jelezte a szervezőknek a közelgő viharról szóló jelzést, de akkor már nem volt mit tenni - mondta Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya a Nap-keltében. A rendőrfőkapitány hozzátette: 20 óra 40 perckor a siófoki vízirendészek értesítették budapesti kollegáikat a viharról.
Megtalálták annak a román állampolgárságú nőnek a holttestét, aki a vasárnap esti viharban esett a Dunába, így már négyre emelkedett a halálos áldozatok száma; a tetemet a Fejér megyei Ercsinél húzták ki a vízből a vízirendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Budaházy Emil, a Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatója cáfolta azt a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elhangzott hírt, mely szerint a vasárnap esti vihar egyik kórházba szállított sebesültje meghalt.
"Budapesten és környékén napos idő van, többnyire mérsékelt a légmozgás, a hőmérséklet 25-26 fok körül alakul. Változás előtt áll időjárásunk, északnyugat felől markáns hidegfront közeledik, amely a fővárost és környékét az esti órákban éri el" - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az InfoRádióban vasárnap délelőtt 10 órakor.
Több kishajó ütközött össze és borult fel a vasárnap esti viharban a Dunán. Meg nem erősített információk szerint több vízbe esett embert is keresnek - közölte a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyelete az MTI-vel. A késő esti órákban kapott tájékoztatás szerint - a korábbi információval szemben - nem egy, hanem több hajó is összeütközött és felborult a Dunán. Több eltűnt embert keresnek a vízben.
Három halottja és mintegy száz sebesültje van az előzetes adatok szerint a vasárnap esti budapesti viharnak. A halottak és sebesültek pontos számát egyelőre nem tudják megmondani. A katasztrófavédelem ügyelete azt erősítette meg, hogy a Lánchíd és Margit-híd között között két ember halt meg, másik kettő súlyosan megsérült, mert a vihar rájuk döntött egy fát.
Szent István ünnepét Budapest számos helyszínén, a többi között a Városligetben, a Duna partján, valamint a Budai Várban rendezvények sokasága teszi emlékezetessé. A Vajdahunyadvár környékén megrendezett Kenyérfesztivál az államalapítás ünnepén délután színes programokkal várta az érdeklődőket.
Budapestre hívta dolgozni a határon túli magyar fiatalokat Demszky Gábor főpolgármester vasárnap, aki az augusztus 20-i ünnepen azt hangsúlyozta, hogy Budapest az egész nemzet fővárosa. Demszky Gábor szerint sokan, köztük politikusok is, egyáltalán nem örülnek a külföldieknek.
A kormány idén is számos olyan támogatást nyújt a családoknak, amellyel az iskolakezdés terheit enyhíti. A tanévkezdés kapcsán fontos törekvés a hátrányos helyzetű tanulók és családjaik megkülönböztetett támogatása.
A Malév nem fontolgatja, hogy újabb belföldi járatokat indítson - mondta Németh Krisztina, a légitársaság szóvivője az MTI-nek, cáfolva az egyik országos napilap értesüléseit.
A Nyírbátori Határőr Igazgatóság határátkelőhelyein az esztendő első hét hónapjában 4.199.300 személyt és 2.061.109 járművet ellenőriztek és léptettek át az útlevélkezelők. Az előző év hasonló időszakához viszonyítva a személyforgalomban 33,7%-os, a járműforgalomban 42,6%-os csökkenés tapasztalható.
Debrecen polgármestere nem tartja valószínűnek, hogy a Fidesz aláírásgyűjtésére válaszul visszavonnák a Gyurcsány-csomagot. Ezzel együtt úgy véli, a kormány csődbe vitte az országot. A Fidesz egyik "szimbólumaként" sem vágyik a pártelnöki székbe.
A hétvégén erős utasforgalomra számít a vasúttársaság – ezt mutatják a helyjegyfogyások is. Főként a debreceni virágkarneválra, illetve a budapesti rendezvényekre utaznak sokan, a vasúttársaság ezért valamennyi tartalék személykocsiját forgalomba állítja, s mentesítő vonatokat is indít.
A rendőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak a Népszava újságírójával szemben - mondja az országos rendőrfőkapitány.