Három generációs kutatás a teljes kiőrlésű ételekről.

Egészségügy - 2011-04-13

Közel negyven évig, három generáción át vizsgálta egy amerikai kutatócsoport a teljes kiőrlésű termékek egészségre kifejtett hatását. A megfigyelések kimutatták, hogy napi 40 gramm teljes kiőrlésű gabona bevitele fél kilogrammal csökkentheti az idő előrehaladtával jelentkező testtömeggyarapodást.

 

A Nestlé svájci kutatásai alátámasztották, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata is csökkenthető, ha tudatosan és következetesen teljes kiőrlésű gabonafélék kerülnek az asztalunkra. Lényeges hangsúlyozni, hogy mindezek mellett akkor érhetünk el tartós sikereket, ha kiegyensúlyozott táplálkozáson és mozgáson alapuló életmódra is törekszünk. A most nyolc országban - köztük Magyarországon is - elindított Flat Belly, azaz Lapos has elnevezésű program épp erre kívánja felhívni a figyelmet.

 

Azok a felnőttek, akik teljes kiőrlésű ételeket, így például zabkását, gabonapelyhet, barna kenyeret, barna rizst, és teljes kiőrlésű gabonából készült tésztaféléket fogyasztottak, 10,1 százalékkal alacsonyabb belső szervek közötti zsírszövettel rendelkeztek, mint azok, akik ezeket táplálozásukból mellőzték. A bostoni egyetem Framingham Heart Study elnevezésű kutatása 1971-ben 5124 felnőtt bevonásával indult és a szakemberek három generáción át, egészen 2008-ig vizsgálták a teljes kiőrlésű termékek fogyasztásának hatását.