- A környezetvédelmi uniós biztoshoz, Virginijus Sinkeviciushoz fordul levélben a Demokratikus Koalíció (DK) környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztosa, hogy vizsgálja felül a balatonföldvári strandon zajló beruházást.
- A legfontosabb annak tisztázása, miként lehet a szükséges mennyiségű lőszert szállítani Ukrajnának, illetve a szállítások folyamatos biztosítását szavatolni - mondta Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően hétfőn.
Őszintén sajnálom, hogy félreértés történt az Európai Parlament február 14-i plenáris ülésén tett megjegyzésem kapcsán - írta szerdán közzétett sajtóközleményében Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos.
A Demokratikus Koalíció a biztos azonnali lemondását követelte kedden, arra hivatkozva, hogy Várhelyi Olivér az uniós parlament szerdai plenáris ülésén "bekapcsolva felejtett mikrofonba lehülyézte a testület képviselőit".
Várhelyi sajtóközleményében azt írta, megjegyzését kiragadták a szövegkörnyezetből, ami "egy teljesen más témában, kabinetfőnökével magyarul folytatott magánbeszélgetéshez kapcsolódott".
A biztos hangsúlyozta, hogy teljes mértékben tiszteletben tartja az összes uniós intézményt, és azok képviselőit is.
Szerdán Strasbourgban az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen, valamint Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai képviselője hivatalosan bejelentette a testület új javaslatát az Oroszország elleni, immár tizedik szankciócsomagra vonatkozóan.
A bizottság elnöke elmondta: a tizedik szankciócsomaggal az EU tovább akarja fokozni a nyomást Oroszországra úgy, hogy exporttilalmat vezet be több mint 11 milliárd euró értékben a kritikus technológiákra és ipari árukra. Mint mondta, a hatékonyság érdekében számos olyan ipari árucikket vesz célba az EU, amelyekre Oroszországnak szüksége van és amelyeket nem tud beszerezni a harmadik országok általi árufeltöltés révén. "Ezek létfontosságú árucikkek, speciális járművek, gépalkatrészek, továbbá teherautók és a sugárhajtóművek pótalkatrészei. Ezen kívül korlátozó intézkedések vonatkoznak majd az építőipari ágazatban használt árukra, amelyeket az orosz hadsereg is alkalmazhat" - jelentette ki.
- Az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte Lengyelországot, mert véleménye szerint Varsó megsértette az uniós jogot a lengyel alkotmánybíróság és ítélkezési gyakorlata által - tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.
Az Európai Bizottság 2021 decemberében indított kötelezettségszegési eljárást Lengyelország ellen, mert úgy ítélte meg: komoly aggályok vetődtek fel a lengyel alkotmánybírósággal és ítélkezési gyakorlatával kapcsolatbanAz orosz gazdaság zsugorodik, de fenn kell tartani a nyomást, ezért az Európai Bizottság egy újabb, tizedik európai uniós szankciócsomagot javasol Oroszország ellen, ez kereskedelmi tilalmakra és az országba irányuló technológiaexport korlátozására vonatkozik - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott vitaindító beszédében.
Az Ukrajna ellen egy éve indított orosz háborúról szóló vitát elindítva a bizottsági elnök elmondta, hogy az új szankciók az orosz fegyveres rendszerekben, például drónokban, rakétákban és helikopterekben használt elektronikus alkatrészeket is érintenék.
Felhívta a figyelmet, hogy Oroszország több száz, Iránban gyártott drónt is bevet az ukrajnai harctéren, és ezek ukrán civilek életét oltják ki. "Ezért az Európai Bizottság most először javasol olyan szankciókat is, amelyek iráni gazdasági szereplőket és az Iráni Forradalmi gárda tagjait célozzák meg" - jelentette ki
Noha a kedvezőtlen feltétek továbbra is fennállnak, javultak az idei növekedési kilátások, az Európai Unió gazdasága elkerüli a recessziót - közölte az Európai Bizottság a hétfőn közzétett téli időközi gazdasági előrejelzésében.
Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos a prognózist ismertetve elmondta: csaknem egy évvel az Oroszország indította ukrajnai háborút követően az Európai Unió gazdasága az ősszel előrejelzettnél jobb alapokkal kezdte meg a 2023-as évet. Ezért a téli időközi előrejelzés az idei évre vonatkozó uniós növekedési kilátásokat 0,8 százalékra, az euróövezetben 0,9 százalékra emeli, az őszi előrejelzésben prognosztizált 0,5, illetve 0,6 százalékos növekedéssel szemben.
Az Európai Unió meg fogja erősíteni külső határait, és lépéseket fog tenni, hogy megelőzze az illegális migrációs beáramlást - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az EU-tagországok vezetőinek egynapos csúcsértékezetét követően, péntek hajnalban.
Ursula von der Leyen sajtótájékoztatóján kijelentette: a migráció európai kihívás, amely európai válaszokat igényel. A brüsszeli testület elnöke azt mondta: a tagállami vezetők több azonnali, konkrét és gyakorlati lépés megmegtételében egyeztek meg, köztük határvédelmi eszközök, például gépjárművek, őrtornyok és a felügyeleti technológia uniós finanszírozásának növelésében. Hangsúlyozták továbbá, hogy az uniós migrációs és menekültügyi csomag befejezésére van szükség - közölte.
Elmondása szerint a tagállamok vezetői emellett megállapodtak abban is, hogy a határigazgatás hatékonyságának javítása érdekében kísérleti projektet indítanak a gyorsabb és méltányosabb menekültügyi eljárások lefolytatására, valamint arra, hogy hatékonyabbá tegyék az uniós tartózkodásra jogosulatlanok visszaküldésének rendszerét.
- Az Európai Unió (EU) 181,5 millió eurót (mintegy 72,6 milliárd forint) biztosít idén Nyugat- és Közép-Afrika országainak humanitárius segítségnyújtásra - tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
A brüsszeli testület közleménye szerint a támogatásra azért van szükség, mert a régió továbbra is elhúzódó, konfliktusok előidézte válságokkal küzd, amelyeket más tényezők, például az éghajlatváltozás és az élelmiszerárak globális emelkedése tovább súlyosbít.
Az EU által Nyugat- és Közép-Afrika országainak 2023-ban nyújtani tervezett humanitárius segítségnyújtás lehetővé teszi a konfliktusok miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerülő lakosság és a befogadó közösségek támogatását. Finanszírozás jut az emberi jogsértések áldozatainak, köztük a szexuális és nemi alapú erőszak túlélőinek. Lehetővé teszi élelmiszersegély nyújtását, különösen a nehezen elérhető területeken, valamint enyhíteni akarja az 5 év alatti gyermekek súlyos alultápláltságát.
Az Európai Unió a Kreml fenyegetései ellenére sem hagyja abba Ukrajna támogatását, Ukrajna az EU tagja lesz - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken Kijevben, az EU-Ukrajna csúcstalálkozó utáni sajtótájékoztatón.
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban az Oroszországgal szembeni tízedik szankciós csomag elfogadását sürgette, amely egyebek mellett teljes embargót vezetne be az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagokra.
A 489 szavazattal, 36 ellenében és 49 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők a Lukoil orosz olajvállalathoz és a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernhez hasonló vállalatok szankcionálását kérték. Az EP emellett a jogellenesnek tartott tevékenységek széles körében - a többi között a kényszerkitoloncolásokban és a megszállt ukrán területen tartott népszavazások lebonyolításában - részt vevő tisztviselőket is szankciókkal sújtaná.
Az állásfoglalás megismételte az EP-képviselők azon korábbi felhívását, hogy az EU azonnali és teljes embargót vezessen be az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagokra és az urán uniós importjára, valamint hogy a Balti-tengeren az Északi Áramlat 1-es és 2-es gázvezetékeinek használatát teljesen felfüggessze.
- Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén számos változtatást és szigorítást támogatott a politikai hirdetésekre vonatkozóan javasolt szabályokban, hogy a választások és a népszavazások átláthatóbbak és ellenállóbbak legyenek a politikai beavatkozásokkal szemben - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
Az Európai Bizottság kedden új stratégiára tett javaslatot, amelynek fő célja, hogy az uniós joggal és az Alapjogi Chartával összhangban a végrehajtás felgyorsításával növelje az illegális migránsok hazatérésének arányát.
A testület sajtóközleménye szerint a stratégia felgyorsítaná a visszaküldés folyamatokat és előmozdítaná a hazájukba visszatérők reintegrációját a más országokkal folytatott együttműködés révén. A bizottság egyik célja, hogy hatékony közös uniós visszaküldési rendszer segítségével korlátozza az illegális migrációt az EU-ba, továbbá javítsa a visszatérésekre vonatkozó uniós statisztikákat.
Az Európai Bizottság idén 1,7 milliárd eurót irányoz elő a humanitárius segítségnyújtás finanszírozására, az uniós testület szerdán elfogadta az erre vonatkozó költségvetési terveket.
A brüsszeli testület a rendelkezésre álló forrásokból 207,8 millió eurónyi összeget mozgósít Délkelet-Európába, elsősorban az ukrajnai háború okozta negatív gazdasági hatások ellensúlyozására. További 181,5 millió euróval támogatja a Száhel-övezet országaiban, a Közép-afrikai Köztársaságban és a Csád-tó térségében zajló konfliktusok által sújtott lakosságot. 330,7 millió eurót az EU humanitárius projektekre fordít Kongóban, Dél Szudánban, Ugandában és Északkelet-Afrikában az éghajlatváltozás és a fegyveres konfliktusok miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerülő emberek alapvető szükségleteinek kielégítésére. Az EU 382,2 millió eurót biztosít továbbá a Jemenben, Szíriában és a szomszédos térségekben jelenleg is fennálló regionális válság által sújtott lakosság támogatására.
Minden európai uniós intézménynél növeli kell az átláthatóságot és a korrupcióellenes fellépést, decemberben ugyanis uniós tisztségviselők bűncselekménygyanús cselekedeteteket követtek el, ami a bizalom megszakadásához vezetett - jelentette ki Ylva Johansson uniós belügyi biztos Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden.
- Az Európai Parlament a belga igazságügyi hatóságok kérelmére sürgősségi eljárást indított két képviselője mentelmi jogának felfüggesztésére - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
Az EP tájékoztatása szerint a vonatkozó intézményi eljárás megkezdését Roberta Metsola, az EP elnöke hétfőn kezdeményezte, az EP elnöke ugyanakkor nem nevezte meg az érintett képviselőket.
Megerősített információk szerint a belga ügyészség Eva Kaili görög szocialista képviselőnek, az Európai Parlament alelnökének korrupciós ügyével kapcsolatban a belga Marc Tarabella és olasz frakciótársa, Andrea Cozzolino mentelmi jogának felfüggesztését kérte január 2-án.
A Fekete-tenger keleti és nyugati partja, Románia és Georgia között kiépítendő, Azerbajdzsánból Magyarországra és az Európai Unióba zöld villamos energiát szállító vezeték nemcsak az orosz fosszilis energiaforrásokkal szemben jelent alternatívát, hanem a tiszta, hozzáférhető és biztonságos, megújuló energiaforrásokra épülő jövőt is szolgálja - hangoztatta az Európai Bizottság elnöke szombaton Bukarestben.
Ursula von der Leyen a Magyarország, Románia, Georgia és Azerbajdzsán vezetői által megkötött kormányközi megállapodás aláírása alkalmából rámutatott: "sosem volt közelebb egymáshoz" a Fekete-tenger két partja, a beruházás ugyanis energetikai és digitális adatátvitel terén is összekapcsolja a Fekete-tenger két partját, valamint a Kaszpi-tenger térségét.
- Az Európai Parlament jóváhagyta a 18 milliárd eurós uniós támogatáscsomagot Ukrajna működésének biztosítására - tájékoztatott az uniós parlament szerdán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén sürgősségi eljárás keretében fogadta el a makrofinanciális támogatási rendelet tagállamok által módosított változatát, amely lehetővé teszi, hogy az európai költségvetés helyett 26 tagállam egyenként vállaljon garanciát az Ukrajnának nyújtandó hitelre.
A kedvező feltételek mellett nyújtott, de reformok teljesítéséhez kötött hosszú lejáratú hitelt az alapvető közszolgáltatások, többek között kórházak és iskolák működésének és az otthonukat vesztett lakosság lakhatásának biztosítására költheti Ukrajna. A hitel emellett segít fenntartani az ország makrogazdasági stabilitását és az Oroszország által folyamatosan támadott infrastruktúra újjáépítésében is felhasználható.
Az Európai Bizottság október végén jelezte, hogy Ukrajnának havonta hozzávetőlegesen havi 3-4 milliárd euróra van szüksége ahhoz, hogy működőképes maradjon, ehhez 18 milliárd eurós támogatást ajánlott hitelfelvétel segítségével.
Az Európai Unió számára létfontosságú küldetés a korrupció elleni harc, először saját házunk táján kell rendet raknunk - jelentette ki Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos kedden az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.
A biztos a Katarral és az uniós parlamenttel összefüggő korrupciós üggyel kapcsolatos vitában elmondta: az Európai Bizottság zéró toleranciával fordul a korrupció ellen, "amely nagyon súlyos bűncselekmény, aláássa az európai demokráciát, gazdaságot és társadalmat."
Johansson üdvözölte, hogy a belga hatóságok határozottan léptek fel, és az EP is támogatja a nyomozást. Reményét fejezte ki, hogy "a próbatétel után megerősödik a parlament" és hangsúlyozta, hogy amíg nyomozás folyik, fennáll az ártatlanság vélelme.
Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén a korrupció vádjával jelenleg vizsgálati fogságban lévő Eva Kaili alelnöki megbízatásának megszüntetése mellett döntött.
A szociáldemokrata görög képviselő párttagságát, az uniós parlament Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége nevű frakciója hétfőn felfüggesztette, alelnöki megbízatásának megszüntetéséről szóló döntést pedig 625 szavazattal, egy ellenszavazat és két tartózkodás mellett fogadta el az EP.