A magyar víz-, gáz- és áramszolgáltatók, illetve a csatornázási és a telekommunikációs vállalatok informatikai rendszereinek csupán 5 százaléka tudott védekezni külső támadások ellen az IT-biztonsággal foglalkozó Hunguard Kft. által végzett vizsgálat során.
A vállalat szakértői összesen 140 rendszert auditáltak, amelyek során többek között etikus hackeléssel is tesztelték a rendszereket.
A közműszolgáltatói rendszerek 56 százalékánál találtak magas biztonsági kockázatot, így egy támadó akár az egész rendszer felett átvehette az uralmat, tetszőleges módosításokat végezve az adatokban, irányítást szerezhet a folyamatok felett.
A vizsgált rendszerek 78 százaléka közepesen sérülékeny, amelyet kihasználva lehetséges a rendszer nyilvános elérhetőségének korlátozása, vagy egyéb nem kiemelten fontos rendszeradatok megszerzése.
Alacsony biztonsági kockázatot pedig az IT-rendszerek 62 százaléka rejtett.
Az elemzést végző kft. megjegyezte, hogy egy vállalatnál akár mindhárom biztonsági kockázat fennállhat. Az auditálás során a Hunguard Kft. szakemberei egyúttal javították az érintett rendszereket, a zárttá tett hálózatok szinte feltörhetetlenek a kibertámadók számára.