Gyurcsány: egyeztető fórum az önkormányzatoknak

Fontos - 2006-11-12

A kormány és az önkormányzatok egyeztető fórumának létrehozásáról szóló javaslat kidolgozásával bízta meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési minisztert. Ezt a kormányfő szombaton a Baloldali Önkormányzati Közösség országos konferenciáján jelentette be Budapesten.

Az önkormányzati szövetségek és a kormány eddigi informális egyeztetését fel kell váltania egy szabályozottabb együttműködésnek - közölte a miniszterelnök. Mint mondta, megbízta Lamperth Mónikát, hogy a szerdai kormányülésre dolgozza ki a kormány és az önkormányzatok egyeztető fórumának létrehozásáról szóló javaslatot.

 

Ez a folyamatos, rendszeres konzultáció lehetőségét teremti meg. Gyurcsány Ferenc elmondta: november 22-re konzultációra hívja a regionális fejlesztési tanácsok elnökeit és a megyei jogú városok polgármestereit, hogy megbeszélje velük az egyes fejlesztési programokat.

 

Hozzátette: azt is javasolja, hogy a fejlesztéspolitikai intézményrendszer részeként létrejöjjön egy felügyelő tanács, amelyben - az ÁPV Rt. mintájára - valamennyi parlamenti párt részt vehetne, a testületnek ellenőrzési joga is lenne.

 

Hozzátette: azt is kezdeményezni fogja, hogy Bajnai Gordon interpellálható legyen az Országgyűlésben. A kormányfő közölte: arra kéri Lamperth Mónikát, 2007-re készítsen forgatókönyvet az önkormányzati rendszer átalakításáról szóló konzultációról.

 

Emlékeztetett arra, hogy májusban ehhez a munkához már hozzáfogtak, de akkor nem volt meg az egységes támogatás, de azóta kiegyensúlyozottabb lett az ország politikai térképe. Gyurcsány Ferenc véleménye szerint van okuk optimistának lenni, mert az elmúlt pár hét tapasztalatai alapján már nem kell érvelni az ország nagy részének, hogy szükség van a változtatásokra, mert ebben egyetértés van.

 

Úgy fogalmazott: van okuk megköszönni az embereknek, hogy megvan a hit a változtatáshoz, mert az, hogy béke és nyugalom van, nem elsősorban a politikának vagy a rendőrségnek köszönhető, hanem azoknak az embereknek, akik nem adtak támogatást a rendzavarásokhoz. Hozzátette: a kezdeményezés, hogy az utca diktálja a politikát, elbukott. Úgy gondolja, nem csak az utcán, hanem a szándékokban és a fejekben is rendet kell csinálni.

 

 A reformok kapcsán két dologtól óvta a szocialistákat, hogy ne történjen semmi vagy, hogy erőt vegyen rajtuk a túlzott reformlelkesedés. Gyurcsány Ferenc tévhitnek nevezte, hogy minden ciklusban csak egy reformot lehet véghezvinni, szerinte ugyanis ennek nincs mércéje. A reformok közé sorolta a felsőoktatást, a nyugdíjrendszer változásait és az egészségügy átalakítását is. A reformok jellemzőit három szóval foglalta össze: minőség, hozzáférés és fenntarthatóság.

 

Hangsúlyozta: minőségi szolgáltatásokat kell nyújtani és átlátható, pontos szabályokat hozni arra, hogy ehhez mindenki egyformán férjen hozzá. A fenntarthatóságra példaként a gyógyszerkasszát hozta fel. Véleménye szerint nincs olyan ország, amely megengedheti magának egy 3 százalékos növekedésnél, hogy a gyógyszerkasszának évről évre 15 százalékkal növekedjen a kiadása.

 (MTI)