- Az Európai Bizottság arra számít, hogy a gázárak csökkenni fognak annak köszönhetően, hogy a cseppfolyósított földgáz (LNG) globális kínálata emelkedik, ami teret ad a megújuló energiaforrásokba történtő befektetéseknek - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott beszédében.
Ursula von der Leyen hangoztatta: prioritás az energiaköltségek csökkentése, az energiaköltségek ugyanis továbbra is befolyásolják az európai versenyképességet, különösen a nagy energiaigényű iparágak esetében.
A cseppfolyósított földgáz globális kínálatának növekedése hamarosan a globális energiahiány felől a bőség felé tereli az energiapiacot, "ezért a gázárak csökkenésére számítunk" - emelte ki. Az uniós bizottság elnökének szavai szerint ugyanakkor szorgalmazni kell, hogy Európa több, olcsó és tiszta energiát állítson elő, amihez - mint kiemelte - még ebben az évtizedben a határon átnyúló villamosenergia-átviteli kapacitásnak meg kell kettőződnie.
Von der Leyen közölte, az elmúlt évtizedben Európa termelékenysége mindössze évi 0,8 százalékkal nőtt, szemben az Egyesült Államokban tapasztalt 1,1 százalékkal. Ezt a lemaradást - mint kiemelte - csak európai és nemzeti szintű, összehangolt erőfeszítésekkel lehet kezelni.
"Versenyelőnyünk helyreállításának Európa gazdasági menetrendjének középpontjában kell állnia 2024-ben és azt követően is" - fogalmazott von der Leyen, majd hozzátette: mindehhez az állami beruházás nem elegendő, az uniónak mozgósítania kell a magántőkét is, a megoldás lényeges elemének kell lennie továbbá a tőkepiaci unió kiteljesítésének is.
"Ha finanszírozni akarjuk korunk új ipari forradalmát, mozgósítanunk kell Európa magántőkéjét. Itt az ideje, hogy a politikai akaratot tettekre váltsuk" - fogalmazott.
Von der Leyen azt mondta, noha a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború okozta kihívások drámai gazdasági és társadalmi válsággá fajulhattak volna, Európa nagy ellenálló képességének köszönhetően és a megfelelő politikák bevezetése miatt ez nem következett be. A felmérések továbbá tömeges munkanélküliséget és hosszú recessziót jósoltak Európában, ehelyett azonban mára - szavai szerint - több ember dolgozik, mint az európai történelem során bármikor.
"Megjártuk a poklot, de sok tekintetben erősebbek vagyunk, mint öt évvel ezelőtt" - tette hozzá beszédében az Európai Bizottság elnöke.