Fontos

Eredmények megjelenítése 2461-től 2480-ig 3164 találatból.

Az EP a társulási megállapodás ratifikálásának elhalasztásával fenyegeti Ukrajnát a Timosenko-ügy miatt

Fontos - 2011-10-28

- Csatlakozott csütörtökön az Európai Parlament is az Európai Unió más központi szerveinek azon fenyegetéséhez, hogy az EU megakasztja az Ukrajnával kötendő társulási megállapodás jóváhagyásának folyamatát, ha az országban nem vizsgálják felül a Julija Timosenko volt kormányfő elleni büntető perben hozott elmarasztaló ítéletet.

El kell kerülni egy újabb ciánkatasztrófát - Levél Kelemen Hunornak

Fontos - 2011-10-27

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja levelet intézett Kelemen Hunorhoz, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökéhez, a verespataki cianidos aranybánya-beruházás ügyében. A Fidesz EP-delegáció nevében Áder János, az EP környezetvédelmi bizottságának tagja, valamint Gyürk András delegációvezető arra kéri az RMDSZ vezetését, hogy kormányzati és politikai befolyásukat latba vetve tegyenek meg mindent a projekt megakadályozásáért.

A Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) Magyar Tagozata állásfoglalása

Fontos - 2011-10-26
Az október 20-i Magyar Közlönyben megjelent 1353/2011. számú kormányhatározat szerint a Kormány egyetért  az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes létrehozásának előzetes irányaival , valamint   Magyar Nemzeti Galéria beolvadása révén a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítésével.

LMP: A kulturális bizottság támogatja a Mozimentő Járulékot

Fontos - 2011-10-24

A Kulturális és sajtóbizottság mai ülésén támogatta az LMP törvénymódosító javaslatát, amely a jegybevételek 3 százalékát fordítaná a végveszélybe került városi mozik megmentésére.

 A mozik fix támogatási rendszerének megszűnésével az elmúlt időszakban országszerte végveszélybe kerültek, vagy sorra zárnak be azok a városi mozik, amelyek kínálatában alapvetően hazai és európai filmek szerepelnek

Bod Péter Ákos: A piac árgus szemmel figyeli, mit csinál itt az IMF

Fontos - 2011-10-19

A hivatalos protokoll szerint Magyarországnak kellett kérnie azt a technikai segítségnyújtó projektet, ami miatt hazánkban járt az IMF küldöttsége. A tárgyalás fő témái az államháztartás sajátosságai voltak. Hogy hasznosítjuk-e az észrevételeiket, azt a valutaalap ránk bízza.

Schäuble Londonban: az adósságátrendezés sem gyógyír a bajokra

Fontos - 2011-10-18

A bajba került euróövezeti országok - köztük Görögország - adósságátrendezése sem kínálhat gyógyírt minden problémára - mondta a német pénzügyminiszter hétfőn Londonban.

OGY - A nemzeti összetartozás bizottság állásfoglalásban utasította el a szerb kárpótlási törvényt

Fontos - 2011-10-17

 Egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága azt az állásfoglalást hétfőn, amelyben elutasítják a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt.A dokumentumban felidézik, hogy a jogszabály szerint Szerbiában kizárják a kárpótlásból azokat, akik a második világháború idején a megszálló erők tagjai voltak.

Alapelvvé tenné a kormány az elítéltek kötelező munkavégzését

Fontos - 2011-10-15
A munkaképtelenek, a tanköteles korúak, a nyugdíjkorhatárt betöltöttek és a terhességük 6. hónapját elérő nők kivételével minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kell a jövőben - tartalmazza a büntető tárgyú törvények módosítására tett kormányzati javaslat.

A kormány rendezési programot fogadott el a Tisza-tó rehabilitációjáról

Fontos - 2011-10-14

A Tisza-tó ökológiai értékeinek megőrzése érdekében átfogó rendezési programot fogadott el a kormány. A közlemény szerint a kormány legutóbbi ülésén fogadta el a programot, amelynek célja a Tisza-tó vízrendszerének minőségi és mennyiségi javítása, az ökológiai állapot fenntartása, a vizes élőhelyek rekonstrukciója, valamint az ár- és belvízi biztonság megőrzése.

Az iparág régóta tudja, hogy radioaktív anyag van a cigarettában

Fontos - 2011-10-13

A dohányosok, de még az egészségügyi dolgozók nagy része sem tudja, hogy a cigarettafüst radioaktív anyagot, polónium 210-et tartalmaz – hívták fel a figyelmet a kaliforniai egyetem kutatói. Szerintük az elem jelenlétéről, és egyben lehetséges rákkeltő hatásáról a dohányipar már évtizedek óta tud, csak nem beszélt róla.

Hortobágy "kincsei" a debreceni Romkertben

Fontos - 2011-10-10

A debreceniekhez szeretné közelebb vinni Hortobágy hagyományait, értékeit a helyi Tea Útja Közhasznú Egyesület, amely rendhagyó kulturális programsorozatot szervez a Református Nagytemplom és a Református Kollégium közötti Romkert kiállítótermében.

 Az itt lakók többségének annyira nyilvánvaló a Hortobágy közelsége, hogy igazából nem is ismerik, nem foglalkoznak vele, "nem használják" - jelentette be Tóth Dénes, az egyesület elnöke hétfőn sajtótájékoztatón a cívisvárosban.

Orbán: szép jövő előtt áll a szaúdi-magyar pénzügyi együttműködés

Fontos - 2011-10-05

Szép jövő előtt áll Magyarország és Szaúd-Arábia a pénzügyi együttműködés területén Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök erről szerdán Rijádban beszélt magyar újságíróknak, háromnapos szaúd-arábiai látogatását összegezve.

 

    A magyar kormányfő azt mondta, várakozásaiknak megfelelően "rendkívül sikeres" tárgyalásokat folytattak a közel-keleti országban, és több egyezményről is megállapodás született. Példaként említette a külügyminiszterek megállapodását, amelyet alá is írtak, továbbá azt, hogy hamarosan aláírják a beruházásvédelmi, valamint a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeket.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének nyílt levele Szőcs Géza államtitkárhoz

Fontos - 2011-10-04

Tisztelt Államtitkár Úr!

   

 A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének képviseletében fordulunk Önhöz, kérve gyors segítségét az Egyesület támogatására hónapokkal ezelőtt megítélt, a 49/2011. Korm. rendelet 5. mellékletében szereplő 20 millió forint átutalásához.

Van esély kikerülni a lakhatás biztonságát fenyegető eladósodottságból?

Fontos - 2011-10-03

Miközben minden negyedik magyarral fordult elő a közelmúltban, hogy anyagi okokból késett valamilyen lakhatással kapcsolatos számlája befizetésével, az adósságkezelés különböző formái legfeljebb néhány tízezer embert érnek el. Sümeghy György, a Habitat for Humanity Magyarország igazgatója és Bernát Anikó, a TÁRKI kutatója október 2-án ismertették a két szervezet együttműködésében megvalósult, az eladósodottság megelőzésére és felszámolására tett lépésekről szóló országjelentés eredményeit.

 Több mint kétezer gyógyszer ára változott

Fontos - 2011-10-01

- Mától 534 gyógyszerért kevesebbet, 1686 készítményért viszont többet kell fizetni a patikákban, de minden hatóanyag esetében van olyan gyógyszer, amely az eddigiekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb térítési díjért lesz elérhető.

 

    Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) tájékoztatása szerint a koleszterinszint-csökkentők közül például a legkorszerűbbnek számító hatóanyagú valamennyi készítményért kevesebbet kell fizetni.

Felsőoktatási törvénykoncepció - Pénteken megismerhetik a rektorok a jogszabály tervezetét

Fontos - 2011-09-27

Pénteken olyan állapotba kerülhet a nemzeti felsőoktatási törvény koncepciója, hogy azt a rektorok is megismerhetik; ezután két napon belül a Magyar Rektori Konferencia (MRK) tagjai érdemben véleményt tudnak mondani a tervezetről - jelentette be Bódis József, az MRK elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Vészhelyzet a nagybereki  természetvédelmi területen

Fontos - 2011-09-26

Súlyosan veszélyezteti az vízi élővilágot a Balaton déli partján, a Nagybereki Fehérvíz Természetvédelmi Területen a Hubertus Bt. tevékenysége. A vállalkozás - a másodfokú vízügyi hatóság nem megfelelő eljárásának is köszönhetően - komoly természeti kárt okozott a hazai és nemzetközi oltalom alatt álló térségnek - állapította meg frissen lezárult vizsgálatában Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa.

Demokratikus Koalíció: A Köztársaság kiáltványa

Fontos - 2011-09-22

1.      Nyugatos polgári demokráciát kívánunk, jogállammal, parlamentarizmussal, szociális piacgazdasággal és a szabadságjogok érvényesülésével.

 

2.      Elutasítjuk a Fidesz keleties, önkényre épülő, féljogállami, a piacgazdaság eszméjét megkérdőjelező politikai rendszerét. Úgy látjuk, hogy a rendszerváltás ’89-es programját ma egyik politikai párt sem képviseli következetesen a Magyar Országgyűlésben.

Tonga királya magyar  állami kitüntetést kapott

Fontos - 2011-09-16

A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapta a csendes-óceáni Tonga királya, a Magyar Közlönyben olvasható indoklás szerint részben Magyarország ENSZ BT-tagsága kampányához nyújtott támogatása elismeréseként. A Külügyminisztérium pénteki tájékoztatása szerint az uralkodó közreműködött a magyar BT-pályázat sikerre vitele érdekében.

Szakértői csoportot fog létrehozni az Európai Bizottság a médiaszabadság ügyében

Fontos - 2011-09-15

Az Európai Bizottság hamarosan össze fogja hívni szakértők kisebb csoportját annak érdekében, hogy az kidolgozza a médiaszabadság és a médiapluralizmus jövőképét, és megvizsgálja a további, uniós szintű intézkedések lehetőségét - válaszolta Neelie Kroes, a digitális kérdések EU-biztosa Göncz Kinga írásban föltett kérdésére.