Fontos

Eredmények megjelenítése 2441-től 2460-ig 2939 találatból.

Elkezdődött a karneváli hét

Fontos - 2010-08-20

Debrecen városa 41. alkalommal rendezi meg a virágkarnevált, amely a legnagyobb és a leglátványosabb rendezvénye a városnak. A Magyar Turizmus Zrt. felmérése alapján az ország második legismertebb és legnépszerűbb rendezvénye, valamint a fesztiválok minősítése során elnyerte a kiváló minősítésű fesztivál címet is.

Czomba: addig csökkentjük a segélyt, amíg el nem mennek dolgozni

Fontos - 2010-08-13

A most készülő Nemzeti Közszolgáltatási Terv alapja, hogy a munkabér és a segély közötti olló szétnyíljon, azaz olyan mértékre akarja csökkenteni a kormány a segélyt, hogy az legális munkára és ne otthon ülésre ösztönözzön - mondta a Hírszerzőnek Czomba Sándor. A foglalkoztatáspolitikai államtitkár elmondta, enyhítenek a Start Régiós és Start Extra kártyák feltételein, totálisan átalakítják a munkaügyi központokat és állami álláskereső rendszert dolgoznak ki.

Szúnyogirtás Debrecenben

Fontos - 2010-08-11
A csapadékos nyár kedvezett a szúnyogállomány elszaporodásának. Ezért – elsősorban megelőző jelleggel – a megfelelő időjárási viszonyok függvényében előre láthatóan a 2010. augusztus 14. és 17. közötti napok valamelyikén az esti órákban – 18 és 21 óra között – végeztet szúnyogirtást a debreceni polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztálya.

A MENTŐSÖK KÉRIK AZ ALÁBBIAKAT!!!

Fontos - 2010-08-04

Mentősök tapasztalták, hogy közlekedési baleseteknél a legtöbb sérültnek van

mobiltelefonja. Olyan sérülteknél, akikkel nem lehet kommunikálni, a segítségükre

sietők nem tudják, hogy a telefon hosszú címlistájából kit értesítsenek.

A nemzetközileg elismert megjelölés:

ICE (= In Case of Emergency = "vész esetén")

Fényes nappal?

Fontos - 2010-08-03

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 4479/2010.bü. számon eljárást folytat erőszakos közösülés bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesekkel szemben.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2010. július 16-án 10 óra körüli időben két férfi egy 56 éves nőt  Debrecenben a Miklós utca 44. szám alatti lakatlan ház udvarán megerőszakolt.

Az Országgyűlés közleménye

Fontos - 2010-08-02

Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke vezeti azt a háromnapos zarándokutat, amely ma indult Kárpátaljára, a boldoggá avatott görög katolikus püspök, Romzsa Tódor életének főbb állomásaira.

Önerőre kaptak pénzt az önkormányzatok  

Fontos - 2010-08-01
Az idei költségvetésben szereplő 10,6 milliárd forintból a napokban 221 millió kiutalásáról határozott a belügyminiszter, ezt 31 önkormányzat kapta. A települések, kistérségi társulások október elsejéig folyamatosan fordulhatnak vissza nem térítendő támogatásért a tárcához az európai uniós fejlesztési pályázataik önerejének kiegészítése céljából.

Orbán Viktor a finn miniszterelnök-helyettessel tárgyalt

Fontos - 2010-07-30
Orbán Viktor miniszterelnök a napokban hivatalában fogadta a finn miniszterelnök-helyettest. A megbeszélésen, amely a hosszú évekre visszanyúló európai néppárti partnerség jegyében zajlott, szóba került a magyar és a finn gazdaság stratégiai együttműködése, és annak fejlesztési lehetőségei.

Schmitt Pál teremtsen tiszta és egyértelmű helyzetet!

Fontos - 2010-07-28

Nyílt levélben arra kéri Schmitt Pál házelnököt az LMP frakcióvezetője, hogy – az alkotmányos intézményekbe vetett bizalmat megőrizve – minél előbb írja alá a parlament rendkívüli ülésszakának utolsó napján elfogadott törvényeket, és ezzel tegye lehetővé, hogy Sólyom László vizsgálhassa meg azok alkotmányosságát.

Őrizetben a "zárfésű" "mesterei"

Fontos - 2010-07-27
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 6 főt vett őrizetbe hétfőn, lopás bűntette és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette megalapozott gyanúja miatt.

Módosulnak a volt államfőket megillető juttatások

Fontos - 2010-07-23

Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta a korábbi államfőket megillető juttatásokról szóló törvényt, a jogszabály rögzíti, hogy csak akkor kaphat lakást a volt köztársasági elnök, ha korábban más közjogi tisztség betöltésének jogcímén még nem szerzett lakáshasználati jogosultságot.

Orbán Viktor és Elena Udrea megbeszélése

Fontos - 2010-07-20
Orbán Viktor miniszterelnök kedden délelőtt megbeszélést folytatott Elena Udrea román regionális fejlesztési és turisztikai miniszterrel.

Átlagosan négy százalékkal nőttek a hazai fizetések

Fontos - 2010-07-18
Valamivel több, mint négy százalékkal emelkedetek a fizetések 2010 első öt hónapjában a KSH adatai szerint. A reálbérek a versenyszférában 3,9, míg a közszférában 4,3 százalékkal nőttek az elmúlt évhez képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 204 300 forint volt. A legjobban fizető gazdasági ág a pénzügyi és biztonsági tevékenység volt, átlagosan havi 444 ezer forintos bruttó fizetéssel.

Veszélyes algák lephetik el a Balatont

Fontos - 2010-07-17
Jelenleg megfelelő a Balaton vízminősége, ám ha legalább három hétig folytatódik a kánikula, akkor elszaporodhatnak a tóban az algák. A kékalgák közül néhány fajta allergiás tüneteket okozhat azoknál a fürdőzőknél, akiknek érzékeny a bőre.

Orbán a Jobbiknál: A kormány nem tűri el, hogy semmibe vegyék a bíróságot

Fontos - 2010-07-15

A kormány továbbra is elutasítja a Magyar Gárdát és elfogadhatatlannak tartja, hogy félkatonai szervezetek törvényen kívül akarjanak igazságot szolgáltatni. Ezt a miniszterelnök közölte a Jobbik frakcióülésén, ahová a képviselőcsoport hívta meg Orbán Viktort.

Nyílt levél Orbán Viktor részére

Fontos - 2010-07-12

 Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága programjának egyik sarkalatos eleme a vízgazdálkodás – ezen belül az árvízi-belvízi kérdés – helyzetének elemzése és komplex javaslatcsomagok készítése ezek megoldására.

 Bizottsági elnöki minőségemben a múlt hét végén Felsőzsolcán jártam, hogy személyesen  győződjek meg az árvíz okozta károkról, és a helyiekkel elemezzem a helyzet megoldásának lehetőségeit.

Házon kívül – Hajléktalanok a téren

Fontos - 2010-07-07

Mint minden európai nagyvárosban, Debrecenben is számos hajléktalan él. A társadalmi kirekesztés, amely osztályrészül jut nekik, sokunk számára elfogadhatatlan. Keserű tapasztalat, hogy a perifériára szorult emberek sanyarú helyzetét önmagában sem az állami és önkormányzati intézmények, sem a civil, karitatív szervezetek áldozatos tevékenysége nem képes megváltoztatni.

Megnyílt a Pannó-kiállítás a Modemben

Fontos - 2010-07-04

Huszonnégy kortárs magyar képző- és iparművész nagyméretű munkája látható Debrecenben, a MODEM Pannó-kiállításán, amely a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének szervezésében valósult meg.

Négy országban kétmillió eurót fordítanak romák fejlesztésére

Fontos - 2010-07-02
Romák oktatásának fejlesztését megcélzó program indult négy országban a Roma Oktatási Alap koordinálásával - mondta a 22 hónapon át tartó projekt elképzeléseit ismertető  budapesti tájékoztatón a szervezet igazgatója.

Markó-Tőkés vita lesz Bálványoson

Fontos - 2010-06-29
Nem jutottak közös nevezőre az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum tagszervezetei a közösen felállítandó Kulturális Autonómia Tanács ügyében. Markó Béla és Tőkés László azonban vállalta, hogy egy hónap múlva, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen nyílt fórumon folytatják a vitát.