A Kardiológiai Világszövetség (World Heart Federation) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre, szeptember utolsó vasárnapján rendezik meg a Szív Világnapját. A Szívünk Napján világszerte a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, és azok mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszereire irányul a figyelem.
Több lett az igazán tudatos vásárló – ezt jelzi a legfrissebb Tudatos Vásárlói Index (TVI). A Kirakat.hu és az Ipsos idén negyedik alkalommal mérte fel a vásárlói tudatosságot és a fogyasztói attitűdöket.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken megkezdte a magyar EU-elnökségre való felkészülést szolgáló konzultációsorozatát az Európai parlamenti frakciók vezetőivel. Elsőként Joseph Daul néppárti frakcióvezetővel találkozott és tekintette át azokat a kérdéseket, amelyekben különösen fontos lesz a soros elnöki pozíciót betöltő ország és a parlamenti frakciók együttműködése.
Ezermilliárdos nagyságrendű átcsoportosításra van szükség a 2011-es költségvetésben ahhoz, hogy a magyar gazdaság stabil pályán maradjon - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Varga Mihály.
A gazdasági növekedés a második negyedévben gyorsabb volt a vártnál, ez az év második felében mérséklődni fog - állapítja meg az Európai Bizottság. A konszolidációt folytatni kell a stabilitás fenntartása érdekében.Az Európai Bizottság friss jelentésében azt írja, hogy a gazdasági élénkülés 2010 második negyedévében különösen erős volt, és a korábban feltételezettnél gyorsabban növekedett a belföldi kereslet.
A Magyar Köztársaság elnöke a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását 2010. október 3-ára (vasárnapra) tűzte ki.
A választás az ország életében meghatározó jelentőségű esemény. A választáshoz kapcsolódó rendőri feladatok végrehajtása során fokozott figyelmet igényel a törvényesség betartatása.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint megkezdődtek a tárgyalások a Szurgutnyeftegazzal a Mol részesedés kapcsán.
"A magyar kormány elsődleges feladatának tartja a nemzeti érdekek képviseletét minden stratégiai területen, az energia szektor pedig kulcsfontosságú. A cél az állam megerősítése a törvényes keretek között" – idézi a Reuters a minisztérium közleményét.
Már a harmadik egymást követő hónapban nőtt az eurózóna kiskereskedelmi forgalma, ami növeli a gazdasági fellendülés folyamatosságának esélyét – írja a Reuters.
A devizaunió 16 tagállamában a júniusi szintnél 0,1 százalékkal magasabb, éves alapon pedig 1,1 százalékkal magasabb a kiskereskedelmi forgalom volumene az Eurostat által pénteken közzé tett adatok szerint.A Rákóczi Szövetség 2010. augusztus 23-28. között 22. alkalommal rendezte meg Szentendrén Kárpát-medencei magyar egyetemista és főiskolás fiatalok részére táborát. A tábor 90 résztvevője, az általuk képviselt ifjúsági szervezetek nevében, kihasználva az együttgondolkodás lehetőségét a határon túli fiatalok helyzetét elemezve, a következő nyilatkozatot fogadják el:
Szigorú értelemben vett egykulcsos adó a közeljövőben biztosan nem lesz Magyarországon, ehhez ugyanis a jelenleg 10-től 25 százalékig terjedő szja-kulcsok egységesítésén túl a kedvezményeket és az adójóváírást is ki kellene vezetni.
Az évenkénti kongresszusnak – amely a hazai nyelvtudomány legnagyobb szabású, tekintélyes rendezvénye – 2010. augusztus 26-28. között a Debreceni Egyetem ad otthont. Az idei rendezvénynek a húszéves jubileum mellett az is különös jelentőséget kölcsönöz, hogy a Debreceni Egyetem volt professzora és díszdoktora, Papp Ferenc akadémikus születésének 80. évfordulóját is ünnepelni fogják ez alkalommal, aki az általános és alkalmazott nyelvészet, a magyar nyelvészet és a russzisztika kiemelkedő alakja, a számítógépes nyelvészet hazai úttörője volt.
Debrecen városa 41. alkalommal rendezi meg a virágkarnevált, amely a legnagyobb és a leglátványosabb rendezvénye a városnak. A Magyar Turizmus Zrt. felmérése alapján az ország második legismertebb és legnépszerűbb rendezvénye, valamint a fesztiválok minősítése során elnyerte a kiváló minősítésű fesztivál címet is.
A most készülő Nemzeti Közszolgáltatási Terv alapja, hogy a munkabér és a segély közötti olló szétnyíljon, azaz olyan mértékre akarja csökkenteni a kormány a segélyt, hogy az legális munkára és ne otthon ülésre ösztönözzön - mondta a Hírszerzőnek Czomba Sándor. A foglalkoztatáspolitikai államtitkár elmondta, enyhítenek a Start Régiós és Start Extra kártyák feltételein, totálisan átalakítják a munkaügyi központokat és állami álláskereső rendszert dolgoznak ki.
Mentősök tapasztalták, hogy közlekedési baleseteknél a legtöbb sérültnek van
mobiltelefonja. Olyan sérülteknél, akikkel nem lehet kommunikálni, a segítségükre
sietők nem tudják, hogy a telefon hosszú címlistájából kit értesítsenek.
A nemzetközileg elismert megjelölés:
ICE (= In Case of Emergency = "vész esetén")