Fontos

Eredmények megjelenítése 1041-től 1060-ig 3142 találatból.

Romániai elnökválasztás - Megkezdődött a választási kampány

Fontos - 2019-10-12

Romániában szombaton hivatalosan is megkezdődött az elnökválasztási kampány, emiatt a legfőbb közjogi méltóságra pályázó jelölteknek péntek éjfélig el kellett távolítaniuk a közterekről választási molinóikat és óriásplakátjaikat.

A választási törvény ugyanis szigorú szabályokat szab meg a plakátok méretét és elhelyezését illetően, amelyek megsértése súlyos pénzbírságot von maga után.

Brexit - Corbyn: kormányra kerülése után a Munkáspárt azonnal törvénybe iktatja a népszavazást

Fontos - 2019-10-10

- A brit Munkáspárt kormányra kerülése után azonnal törvénybe iktatja a népszavazást a brit EU-tagságról, azzal a választási lehetőséggel, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja - mondta csütörtökön a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője.

Jeremy Corbyn, aki a közép-angliai Northampton városában rendezett pártgyűlésen részletezte a Labour programját az általános várakozások szerint hamarosan esedékes előrehozott parlamenti választásokra, kijelentette: miután a konzervatív párti kormány a Brexit-folyamat eddigi három évében kudarcot vallott, ideje kivenni a döntést a politikusok kezéből, és a népre kell bízni az utolsó szó kimondását a Brexit kérdésében.

Corbyn közölte: ha a Munkáspárt kormányra kerül, haladéktalanul törvényt alkot az újabb népszavazás megtartásáról.

A brit színházak is tenni akarnak a klímaváltozás ellen

Fontos - 2019-10-09

A klímaváltozás hatásainak mérsékléséért, szénlábnyomuk csökkentéséért brit kulturális intézmények, köztük színházak is lépéseket tesznek. A brit Nemzeti Színház a héten bejelentette, hogy szakít a Shell szponzorációjával - adta hírül online kiadásában a The Guardian brit napilap.

Amerikai importvámok - Kína egyre kevésbé akar átfogó megállapodásról tárgyalni

Fontos - 2019-10-07

Kínai tisztségviselők egyre kevésbé hajlandóak tárgyalni a Donald Trump amerikai elnök által szorgalmazott átfogó kereskedelmi megállapodásról - értesült a Bloomberg hírügynökség bennfentes forrásokból kevesebb mint egy héttel a két ország kereskedelmi főtárgyalóinak október 10-én kezdődő kétnapos washingtoni tanácskozása előtt.

AM: ismét szállítható Szerbiába a friss sertéshús Magyarországról

Fontos - 2019-10-06

- Szerbia ismét megnyitotta piacát a magyar friss sertéshús előtt, több mint egy éves tárgyalássorozat eredményeként - közölte az Agrárminisztérium (AM).

Volker figyelmeztette a kormányt, hogy félrevezető információkat kaphat Ukrajnában Bidenről

Fontos - 2019-10-04

- Kurt Volker, az amerikai külügyminisztérium múlt héten lemondott különmegbízottja csütörtöki képviselőházi meghallgatásán azt állította, figyelmeztette a kormányt, hogy félrevezető információkat kaphat Ukrajnában Bidenről.

A diplomatát a demokrata többségű képviselőház hírszerzési, külügyi és ellenőrzési bizottságai együttesen hallgatták meg, annak a meghallgatás-sorozatnak a keretében, amelyet e három bizottság folytat a Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felmentését célzó eljárás (impeachment) megindításához szükséges előzetes vizsgálatok során

Melinda Gates egymilliárd dollárt szán a nők egyenjogúságának segítésére az Egyesült Államokban

Fontos - 2019-10-03

- Melinda Gates, a Microsoft-alapító Bill Gates felesége bejelentette, hogy egymilliárd dollárt szán a nők egyenjogúságának segítésére az Egyesült Államokban.

Kiss Ernő eddig ismeretlen búcsúlevelét mutatták be Budapesten

Fontos - 2019-10-02

Kiss Ernő altábornagy, az aradi vértanúk egyikének eddig ismeretlen búcsúlevelét mutatták be a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában szerdán Budapesten.

A történelmi jelentőségű, német nyelvű, autográf levelet a Központi Antikvárium árverésén vásárolta meg a levéltár az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A dokumentumot korábban magántulajdonban, a kutatástól elzártan őrizték. Kiss Ernőnek eddig két búcsúlevele volt ismert.

A szerdán bemutatott, 1849. október 5-i keltezésű levelet Kiss Ernő féltestvérének, Juliana von Leeuwen bárónőnek címezte, aki a dokumentum szerint udvari kapcsolatai révén próbált segíteni fivérén.

ágon - írták.

Klaus Iohannis államfővel ünnepelték Kolozsváron a román nyelvű egyetemi oktatás centenáriumát

Fontos - 2019-09-30

Klaus Iohannis román államfővel ünnepelték a kolozsvári állami egyetemek tanárai és diákjai a városban 1919-ben elindult román nyelvű egyetemi oktatás centenáriumát.

Nagy István: 106 milliárd forint jut az erdőgazdálkodásra

Fontos - 2019-09-29

Több mint 106 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre az erdőgazdálkodás fejlesztésére, ebből erdősítésre közel 40 milliárd forint jut a Vidékfejlesztési programban - mondta Nagy István agrárminiszter szombaton, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Szövetségének (MEGOSZ) 25. jubileumi országos találkozóján, a 23. Erdők hete megnyitóján, Budapesten.

558 megawattnál tart a virtuális erőmű

Fontos - 2019-09-25

558 megawattnál tart a Virtuális Erőmű Program, amely a csatlakozó vállalatok, önkormányzatok és iskolák energiamegtakarítását számolja - közölte Mezősi Balázs, a projekt vezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Félmilliárdos adócsalás miatt emeltek vádat egy mobiltelefonokkal kereskedő szerb férfi ellen

Fontos - 2019-09-23

Félmilliárdos adócsalás miatt emeltek vádat egy mobiltelefonokkal kereskedő szerb férfi ellen.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a férfit az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

A férfi 2010 tavaszán alapított kiskunhalasi székhellyel egy egyszemélyes gazdasági társaságot, amelynek székhelyét a 2011-ben Szegedre helyezte át. A cég fő tevékenységi köre elektronikus híradástechnikai berendezések és alkatrészek nagykereskedelme volt, ezen belül is elsősorban mobiltelefonokat importált az Európai Unió területéről.

Brexit - Belső csatározásokkal kezdődik a Munkáspárt éves kongresszusa

Fontos - 2019-09-22

- A párton belüli, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében zajló csatározások közepette kezdődik a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt éves kongresszusa.

Október 10-re országos közszolgálati sztrájkot hirdetett két szakszervezet

Fontos - 2019-09-20

A kormány nem tartotta be ígéreteit, becsapta a szociális ágazatban dolgozókat, ezért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) október 10-én folytatja a márciusban felfüggesztett országos sztrájkot - közölték a szakszervezetek pénteken.

Újra meghirdeti hátrányos helyzetű magyar fiataloknak szóló programját az ENSZ Gyermekalapja

Fontos - 2019-09-18

- Újra meghirdeti a 14 és 24 év közötti hátrányos helyzetű magyarországi fiatalok számára szóló programját az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) - közölte a nemzetközi szervezet szerdán.

Matteo Renzi kilép pártjából

Fontos - 2019-09-17

Matteo Renzi, az olasz balközép Demokrata Párt (PD) volt főtitkára, volt miniszterelnök kilép pártjából, és önálló parlamenti frakciót alakít - jelentette a La Repubblica című olasz napilap hétfő éjjel.

Magyarországon is elindult az európai lakossági egészségfelmérés

Fontos - 2019-09-16

Magyarországon is elindult az európai lakossági egészségfelmérés (ELEF); a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársai szeptember 16. és december 16. között 510 település lakosainak válaszát várja.

Dietetikus: a zöldség-gyümölcs mellett állati fehérjére is szükség van

Fontos - 2019-09-15

A napi táplálkozásnak körülbelül az egynegyedét kell kitenniük az állati fehérjéknek - mondta Antal Emese dietetikus az M1 aktuális csatornán.

NMHH: három szolgáltató vehet részt a 5G frekvenciaárverésen

Fontos - 2019-09-13

Három jelentkezőt, a Magyar Telekom Nyrt.-t, a Telenor Magyarország Zrt.-t és a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t vette árverési nyilvántartásba szeptember 13-án a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az 5G frekvenciák értékesítési tenderén - közölte a hatóság pénteken.

Bundestag-elnök: a németek soha nem felejtik a magyarok 1989-ben tanúsított bátorságát

Fontos - 2019-09-10

A németek soha nem felejtik el a magyarok 1989-ben tanúsított bátorságát, amellyel hozzájárultak Németország egységének helyreállításához - hangsúlyozta Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke kedden Berlinben.