Fontos

Eredmények megjelenítése 1001-től 1020-ig 3142 találatból.

Sztrájkot hirdettek a Germanwings légitársaságnál hétfőtől három napra

Fontos - 2019-12-29

Sztrájkot hirdetett a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa csoporthoz tartozó Germanwings légitársaságnál hétfőtől három napig. A szakszervezeti sztrájkfelhívás szerint a munkabeszüntetés december 30-án nulla órakor kezdődik, és január 1-jén, újév napján ér véget éjfélkor.

A Lufthansa csoport más tagjainál is lehetnek sztrájkok, ezekről legkorábban január 2-án tesznek bejelentést - közölték.

NBC: elektronikus levél bizonyítja, hogy a Fehér Ház visszatartotta a katonai segélyt Ukrajnától

Fontos - 2019-12-23

- Elektronikus levél bizonyítja, hogy a Fehér Ház Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő júliusi beszélgetése után visszatartotta a katonai segélyt Ukrajnától - közölte az amerikai NBC televízió a hétvégén nyilvánosságra került kormányzati e-mailekre hivatkozva vasárnap.

A dokumentumok szerint a Fehér Ház Donald Trump és Volodimir Zelenszkij júliusi telefonbeszélgetése után kevesebb mint két órán belül értesítette a Pentagont a kongresszus által Ukrajnának megszavazott katonai segély visszatartásáról.

Putyin: Moszkvának nem áll szándékában kiélezni az energetikai helyzetet

Fontos - 2019-12-19

Moszkvának nem áll szándékában kiélezni az energetikai helyzetet, és kész fenntartani az orosz gáz ukrajnai tranzitját - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtökön Moszkvában tartott éves sajtótájékoztatóján.

Charles Michel: az EU-nak meg kell nyernie a klímaváltoztás elleni küzdelmet

Fontos - 2019-12-18

Ambícióra, bizalomra és gyakorlatiasságra van szükség az Európai Unió (EU) céljai eléréséhez, valamint megfelelő "békemegállapodást" kell kötnie a természettel, ha meg akarja nyerni a klímaváltoztás elleni küzdelmet - jelentette ki az Európai Tanács elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Elvetette a "light marihuána" legalizálását az olasz parlament

Fontos - 2019-12-17

Nem támogatta az úgynevezett "light marihuána" forgalmazásának engedélyezését a római parlament felsőháza, amely a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) szorgalmazta intézkedésről még szavazásra sem engedte a kérdést - jelentette az olasz sajtó kedden.

A marihuána-kereskedelem liberalizációjáról szóló javaslat eredetileg a jövő évi költségvetési csomagban szerepelt, de kikerült belőle, még a pénzügyi törvényről tartott voksolás előtt.

OGY - Rendkívüli ülésen emelhetik meg a bírók és az ügyészek fizetését

Fontos - 2019-12-14

- Rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére, hogy határozzon arról a jogszabályról, amelyet a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a törvényhozásnak, és amelynek újbóli elfogadása rendezheti a bírók és az ügyészek fizetésemelését.

Péterfalvi Attila: idén 87 millió forint bírságot szabott ki az adatvédelmi hatóság

Fontos - 2019-12-11

Idén 87 millió forint bírságot szabott ki az adatvédelmi hatóság az uniós adatvédelmi irányelvek (GDPR) megsértése miatt - mondta Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonság Hatóság (NAIH) elnöke szerdán egy Budapesten rendezett konferencián.

Civil autókból ellenőrzi a forgalmat Budapesten a rendőrség

Fontos - 2019-12-10

Jelöletlen, kamerákkal felszerelt autókkal ellenőrzi december 23-áig a budapesti forgalmat a rendőrség - olvasható az Országos Balesetmegelőzési Bizottság honlapjára kedden feltett közleményben

Kreml: Putyin és Zelenszkij a "normandiai négyek" csúcstalálkozóját követően tárgyal egymással

Fontos - 2019-12-09

- Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a "normandiai négyek" hétfő délutáni párizsi csúcstalálkozóját követően tárgyal külön is egymással, az egyeztetés hossza a két vezetőtől függ - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója újságíróknak Moszkvában.

Ombudsman: el kellene halasztani az iskolaérettségi eljárásrend bevezetését

Fontos - 2019-12-06

- Az iskolaérettség, a tankötelezettség kezdetének megállapítására vonatkozó új eljárásrend bevezetésének elhalasztását kérte a szaktárcától Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa. Az ombudsman szerint kérdéses, hogy a rendelkezés bevezetéshez szükséges feltételek minden érintett szervnél fennállnak-e, ezért a jelenlegi helyzet a jogbiztonság követelményével és a gyermek jogaival összefüggő visszásság, jogsérelem bekövetkezését valószínűsítheti.

Az ombudsman a kezdeményezéséről internetes oldalán, a https://www.ajbh.hu-n számolt be.

Százmillió forintot érő kokaint találtak Röszkénél

Fontos - 2019-12-05

Svájcból Észak-Macedóniában akart ötkilónyi kokaint vinni egy férfi, de a röszkei határátkelőn lebukott - tájékoztatott a rendőrség csütörtök reggel a police.hu oldalon. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer birtoklásának gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 27 éves észak-macedón állampolgár ellen - írták.

Újabb két civilhajónak adott kikötési engedélyt az olasz kormány

Fontos - 2019-12-04

- Újabb két civilhajónak adott kikötési engedélyt az olasz kormány. Az Alan Kurdi német civilhajó 61 személlyel a fedélzetén a szicíliai Messinában, az Ocean Viking 60 migránssal a szintén szicíliai Pozzallóban kapott kikötési engedélyt a belügyminisztérium kedd esti bejelentése szerint.

ENSZ-főtitkár: világszerte milliók kérik a vezetőket, hogy tegyenek többet a klímavészhelyzet ellen

Fontos - 2019-12-02

Világszerte milliók, főként fiatalok kérik a vezetőket arra, hogy tegyenek sokkal többet a klímavészhelyzet ellen - jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár a nemzetközi szervezet Éghajlat-változási Keretegyezménye 25. ülésének (COP25) megnyitóján hétfőn Madridban.

Agrárgazdasági kutató: csökkent a műtrágya-értékesítés

Fontos - 2019-12-02

A műtrágya-forgalmazók 1,4 millió tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére az első három negyedévben, 3,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A műtrágyaárak átlagosan 11,9 százalékkal nőttek, az értékesítés nettó árbevétele 123 milliárd forint volt, 7,8 százalékkal magasabb a 2018 első három negyedévi értéknél.

Ferenc pápa apostoli levélben hangsúlyozta a karácsonyi keresztény hagyomány jelentőségét

Fontos - 2019-12-01

A keresztény karácsony hagyományainak, ezek között is a betlehemállításnak a jelentőségéről szól Ferenc pápa advent első vasárnapján kiadott apostoli levele, amelyet az egyházfő a Szent Ferenc által állított első európai betlehem helyszínén, Greccio barlangjában írt alá.

Ferenc pápa a Rómától száz kilométerre levő Greccio ferences szentélyébe látogatott el. Az Appenninek hegyein található barlangtemplom arról ismert, hogy 1223-ban Szent Ferenc az adventi időszakban itt elevenítette fel a gyermek Jézus születésének betlehemi helyszínét: ez indította el a betlehemállítás mai napig tartó karácsonyi hagyományát. Ferenc pápa a kápolnává alakított egykori barlangban írta alá az apostoli levelet, amely az Admirabile signum (Csodálatraméltó jel) latin címet kapta, és a betlehem jelentéséről szól. Az apostoli levél erkölcsi, dogmatikus vagy más egyházi kérdéseket tisztázó pápai dokumentum, amely buzdításként szól a hívekhez.

KSH: nőtt a természetes fogyás az év első kilenc hónapjában

Fontos - 2019-11-26

Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első kilenc hónapjában, miután 1,6 százalékkal kevesebb gyerek született és szinte ugyanannyian haltak meg a múlt év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Tudatták azt is, hogy az ebben az időszakban kötött házasságok száma a legmagasabb 1990 óta.

Az év első kilenc hónapjában 66 257 gyermek született, 1066-tal kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

Hongkongi tüntetések - Peking továbbra is támogatja a hongkongi kormányzót

Fontos - 2019-11-25

Peking továbbra is támogatja Carrie Lam hongkongi kormányzót - jelentette be Keng Suang kínai külügyi szóvivő a hongkongi helyhatósági választások eredményét értékelve hétfői sajtótájékoztatóján, Pekingben.

Ötven felett minden férfinak évente el kell mennie prosztatarákszűrésre

Fontos - 2019-11-24

Ötven év felett minden férfinek évente el kell mennie prosztatarákszűrésre - figyelmeztetett Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Évente csaknem ötezer férfinál diagnosztizálják a prosztatarákot és több mint ezren halnak meg a betegségben. A szűrés fájdalommentes és már csak azért is elengedhetetlen, mert a prosztatarák alattomos betegség, nincs tünete - magyarázta az egyesület elnöke.

A felhasználók védelmét szolgáló új funkciót vezet be a Twitter

Fontos - 2019-11-22

A felhasználók védelmét szolgáló új funkciót vezet be a Twitter - jelentette be Suzanne Xie, a cég termékigazgatója a blogján csütörtökön.

Ügyészi vádemelés indult Matteo Salvinivel szemben egy NGO-hajó feltartóztatása miatt

Fontos - 2019-11-19

Személyi szabadság korlátozása és hivatali kötelezettség elmulasztása címén a szicíliai Agrigento ügyészsége vádemelést kezdeményezett Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter, a Liga vezetője ellen az Open Arms civilhajó feltartóztatásáért, amely augusztusban 164 személlyel a fedélzetén 19 napig nem köthetett ki Olaszországban - jelentette az olasz sajtó kedden.