A Gazdasági Minisztérium tervei

Gazdaság - 2006-12-24

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) célja a második Gyurcsány-kormány megalakulása után sem változott: nyitott, rugalmas, a szabad piaci versenyen és az innováción alapuló liberális piacgazdaság kialakítása.

Amelyben az állam csak olyan területeken avatkozik be a gazdasági folyamatokba, ahol a piaci verseny nem képes hatékonyan, az állampolgárok és a gazdaság szereplői számára megfelelő módon szabályozni a folyamatokat.

 

 

2007: stratégiai változások

 

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) célja a második Gyurcsány-kormány megalakulása után sem változott: nyitott, rugalmas, a szabad piaci versenyen és az innováción alapuló liberális piacgazdaság kialakítása. Amelyben az állam csak olyan területeken avatkozik be a gazdasági folyamatokba, ahol a piaci verseny nem képes hatékonyan, az állampolgárok és a gazdaság szereplői számára megfelelő módon szabályozni a folyamatokat. Ebből következően a GKM fő törekvése az volt 2006-ban, hogy a piaci versenyt élénkítse, a piacot károsan torzító állami szerepvállalást visszaszorítsa, a fejlesztést és a tudásalapú gazdaságot ösztönözze és ügyfélközpontú, szolgáltatásorientált állami struktúrákat alakítson ki.

 

E célok elérése érdekében a Minisztérium 2007-ben a következő négy kiemelt területen folytatja a stratégiai változásokat:

 

• a tömegközlekedés reformja,

• energialiberalizáció,

• az üzleti környezet és a tudásalapú gazdaság fejlesztése,

• a GKM és háttérintézményeinek racionalizálása.

 

• A tömegközlekedés átalakításának célja egy olyan közlekedési rendszer kialakítása, amely maximálisan igazodik az utazóközönség igényeihez, így a jelenleginél magasabb minőségű szolgáltatást nyújt, és a rendelkezésre álló finanszírozási forrásokat a mainál lényegesen hatékonyabban használja fel. Ennek érdekében 2006-ban elkezdte a tárca, és jövőre folytatja a fennálló párhuzamosságok feltárását és megszüntetését, összehangolja a vasúti és a buszközlekedési menetrendeket. Így a mainál gyorsabb és kényelmesebb utazást biztosít az utazóközönség számára. A tömegközlekedési kedvezmény- és árkiegészítési rendszer átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé válik. Az átalakítási folyamat eredményeként régiónként fokozatosan, 2010-re korszerűbb, utasbarát közösségi közlekedési rendszer jön létre.

 

• A villamosenergia- és a földgázellátással kapcsolatban a biztonságos ellátás mellett tervezett jogszabály-módosítások célja hogy minden magyarországi villamosenergia-, illetve gázfogyasztó élvezhesse a piaci verseny előnyeit. A szabályozási környezet változása az árak csökkenését, illetve a szolgáltatások minőségének és biztonságának növekedését eredményezi közép-, illetve hosszú távon.

 

• Az üzleti környezet javítását szolgáló intézkedések célja, hogy 2010-ig a vállalkozók számára is érzékelhető költségmegtakarítás keletkezzen, s ezen keresztül is javuljon versenyképességük. Az állami forrásokkal történő hatékonyabb gazdálkodás érdekében az elektronikus közbeszerzés kiterjesztése is megvalósul. A kutatás-fejlesztés területén szabályozási és egyéb ösztönző eszközökkel a ráfordítások megduplázódása a cél. Ennek eredményeként nőni fog a hazai kutatási eredmények hazai hasznosulása és áttételesen a gazdaság növekedése.

 

• Már korábban megkezdődött a minisztérium és háttérintézményei közötti feladatmegosztás racionalizálása, az intézmények szervezeti átalakítása. Ezt a munkát 2007-ben is folytatódik. Az intézményi átalakítás célja a minisztérium belső struktúrájának és működésének hatékonyság szempontú továbbfejlesztése, valamint a háttérintézmények szerepének újradefiniálása. A háttérintézmények reformjával olyan intézményrendszer alakul ki, amely kisebb méretű a mainál, hatékonyabban működik, továbbá átláthatóan és megfelelő ellenőrzés mellett kizárólag állami feladatokat lát el. A minisztérium szakmapolitikai és stratégiai szerepét kiegészítendő, az állami feladatokat, a piacfelügyeletet ágazati tagozódású, egységes hivatalok látják el.

 

 

2006: a fejlődő, sikeres Magyarországért

 

 

Befektetésösztönzés

 

A 2006-os évben számos új nagybefektetővel volt eredményes tárgyalás kiemelkedő jelentőségű magyarországi nagyberuházás tárgyában. A győri Audi Hungaria Motor Kft. a GKM és a PM által kialakított kompenzációs csomag következtében újabb, több száz millió euró értékű beruházásokról döntött, amelyeket 2007-től magyarországi telephelyén fog megvalósítani.

 

2006 első félévében összesen 2 497 millió euró értékű külföldi közvetlen tőkebefektetés valósult meg Magyarországon. 2006-ban a GKM 3,5-4 milliárd euró tőkebeáramlásra számít. Ebből 2006-ban több mint 213 milliárd forint összértékű, 8513 új munkahelyet teremtő összesen 17 nagyberuházást jelentett be a GKM.

 

Várhatóan további 13 nagybefektetővel ír alá a GKM támogatási szerződést, melyeknek köszönhetően több, mint 583 millió euró (147 milliárd forint) értékű működőtőke áramlik hazánkba és csaknem 6000 új munkahely létesül.

 

Az elmúlt fél évben még 20 nagybefektetővel megkezdett tárgyalások alapján - a GKM számításai szerint - a következő években mintegy 900 millió euró (225 milliárd forint) értékű működőtőke áramolhat hazánkba és közel 6000 új munkahely létesülhet.

 

Vasúti reform

 

Megkezdődött a MÁV Zrt. szétválasztása társaságokká, a társaság méretének optimalizálása, a vasúti és közúti személyszállítás összehangolása. A jövő évi költségvetésben az állam 170 milliárd forintot fordít vasúti közlekedésre, illetve az egyéb közlekedés finanszírozására.

 

A MÁV működési költségéből 20 milliárdot kell lefaragni, a közlekedés átszervezéséből, a vasúti és a Volán-járatok összehangolásából további 10 milliárdot. A kedvezmények átalakítása és az új tarifapolitika mentén pedig további 10 milliárd forintot lehet megspórolni.

 

Az energetikai piac liberalizációja

 

Célja az energiapiac teljes megnyitása, a valódi verseny feltételeinek megteremtése. Az erőművekkel kötött hosszú távú megállapodások újratárgyalása, módosítása, valamint a villamos energia támogatott átvételi szabályozás felülvizsgálata, versenyeztetési eljárás kialakítása.

 

Jelenleg a legfontosabb feladat - az EU-direktívával összhangban - a villamosenergia- és gázpiac teljes (100%-os) liberalizációja 2007. június 30-ig. A Magyar Energia Hivatal dolgozik a villamosenergia- és a földgázpiac új modelljének kialakításán, az elkészült javaslatokról folyik az államigazgatási szakértői egyeztetés. Az előkészítő munkák most jutottak el abba a fázisba, hogy a modelljavaslat a Gazdasági Kabinet elé kerülhet. Terveink szerint az új villamosenergia-törvény tervezetét a GKM még a tavaszi ülésszak során be fogja nyújtani az Országgyűléshez, amit a földgáztörvény tervezete néhány hónappal később követ majd. Azok elfogadása, illetve hatályba lépése után már minden magyarországi fogyasztó élvezheti majd a versenypiac előnyeit.

 

Közútfejlesztés

 

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a közlekedési operatív program mintegy 1.700 milliárd forintot biztosít közúti, vasúti, vízi, logisztikai fejlesztésekre, további jelentős összegek szerepelnek a helyi közlekedés fejlesztésre a regionális operatív programokban. Európai uniós forrásból 500 kilométernyi vasútfejlesztés, mintegy 200 kilométer gyorsforgalmi út, megközelítőleg 300 kilométer gyorsforgalmivá fejleszthető út építése, 1.200 kilométert meghaladó út 11,5 tonnás teherbírásúvá tétele, illetve fejlesztése valósulhat meg.

 

A vasúti és az autóbusz-menetrendek összehangolása, az ütemes menetrend bevezetése, korszerű járművek beszerzése, az infrastruktúra-fejlesztés, folyamatos pályaudvar-fejlesztések, illetve a személyszállítás piaci liberalizációja a helyi igényeknek megfelelő közösségi közlekedési rendszer kialakulását célozza meg. Az átszállásoknál a várakozási idő és az eljutási idő csökken, kiszámítható menetrend jön létre, a közúti forgalom terheltsége és a járatok zsúfoltsága csökken, és tisztább, megbízhatóbb járművek fogadják majd az utasokat.

 

Megújuló energia, energiahatékonyság

 

2006-ban az Energiafelhasználási Hatékonyság Javítása Célelőirányzat 1,2 Mrd Ft keretet biztosított hagyományos építésű lakások energiatakarékossági beruházásainak a támogatására, valamint a lakosság által végzett megújuló energiahordozót felhasználó beruházások ösztönzésére. A 2006. évi program iránt olyan intenzív volt a lakosság érdeklődése, hogy a pályázatok befogadását 10 nap után le kellett állítani, ezen idő alatt ugyanis több mint 8500 pályázat érkezett be.

 

Már előkészítés alatt áll az Energiafelhasználási Hatékonyság Javítása Célelőirányzat 2007. évi keretéből finanszírozandó új lakossági energiatakarékossági program. A tervek szerint 2007-ben a korábban egységesen vissza nem térítendő támogatás helyett kedvezményes hitelt és alacsonyabb arányú vissza nem térítendő támogatást lesz, így a korábbi rendszert új konstrukció váltja fel, amelyben változatlanul a hagyományos építésű lakások pályázhatnak energetikai korszerűsítésekre (hőszigetelésre, nyílászáró-cserére, energetikai berendezés cserére.

 

A vállalkozásfejlesztési intézményrendszer egyszerűsítése

 

A Magyar Fejlesztési Bank vállalkozásfejlesztési bankká alakításával 2006. végéig az egyablakos vállalkozói támogatásközvetítő intézményrendszer jött létre.

 

A Kormány döntése alapján az MFB Rt. létrehozta a Vállalkozói Támogatásközvetítő (VTK) Zrt-t. A VTK létrehozásával megteremtődnek az egyablakos támogatásközvetítés feltételei. A GKM által kialakított eljárásrend alapján 2007. január 1-jét követően meghirdetett új pályázatok lebonyolítása már ezen az integrált támogatásközvetítő hálózaton történhet. A VTK Zrt. létrehozásával és az intézményi integrációval 2006. december 31-ig befejeződik az MFB Rt. vállalkozói banki feladatainak kialakítása és az állami támogatások közvetítésén túl a fejlesztési hitelek a kereskedelmi bankok bevonásával egy intézményen keresztül érhetők el.

 

A kis- és középvállalkozások fejlesztési koncepciójának kidolgozása

 

A Kormány a 2007-2013 közötti időszakra olyan fejlesztési politikát dolgoz ki, amely az uniós források felhasználásával a lehető legnagyobb mértékben javítja a kis- és középvállalkozások versenyképességét, és hozzájárul a szektorban foglalkoztatottak számának további növeléséhez. A koncepció pénzügyi programok, támogatások, a képzés, oktatás információszolgáltatás kombinációjával kívánja segíteni a kis- és középvállalkozások felzárkózását.

 

A koncepció társadalmi egyeztetése a Vállalkozásfejlesztési Tanács és az Országos Érdekegyeztető Tanács keretében megtörtént.

 

A fejlesztési koncepció megvalósulásának eredményeként várhatóan nagyobb számú vállalkozás fejlődését sikerül elősegíteni, nő a kis- és középvállalkozások jövedelemtermelő képessége, bővül a foglalkoztatása, ennek következtében erősödik a társadalmi kohézió és a hazai gazdasági bázis. A koncepció megvalósítására az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjában (2007-2013 között 674 milliárd forint) és a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzatban (2007. évben várhatóan 3.285 millió forint) állnak források rendelkezésre.

 

"Üzletre Hangolva" komplex program

 

A program célja a magyarországi vállalkozások és vállalatok működési feltételeinek jelentős mértékű javítása, és tranzakciós költségeinek csökkentése.

 

A jobb szabályozással és patrióta gazdaságpolitikával kevesebb papírmunka, kevesebb adminisztrációs teher, a pénzügyi és jogi kockázatok mérséklése, a tisztességes, átlátható verseny és a gazdaság fehérítése valósul meg. A program konkrét cselekvési javaslatokkal való feltöltését modern infokommunikációs eszközökkel, internetes honlapunkon keresztül valósítjuk meg.

 

Nanotechnológia

 

Magyar-orosz kormányközi együttműködés keretében nemzetközi nanotechnológiai eredményeket hasznosító vállalkozás létrehozása folyamatban van Miskolcon. A BAY-NANO kutatólaboratórium felállítása a nanotechnológiai együttműködés első kézzelfogható mérföldköve. Az együttműködés olyan, egészen a piaci hasznosításig terjedő együttműködésre teremt lehetőséget, amely új exportlehetőséget, és ezzel Miskolc, illetve egész Magyarország számára is érzékelhető gazdasági növekedést jelenthet már középtávon is.

 

A Tessedik Sámuel Digitális Iskolahálózat kialakítása

 

Célunk a középfokú felnőttoktatási iskolahálózat kialakítása hátrányos helyzetű és roma felnőttek számára a vegyes — a jelenléti levelező és a digitális távoktatást ötvöző — oktatási módszer továbbfejlesztésével.

 

A korábban útjára indított kísérleti program működését nyomon követve kidolgoztuk az országos hálózat működési modelljét és a szakmai oktatás lehetőségét. Az új alapokra helyezett középfokú felnőttoktatás rugalmas oktatási módszereivel elérhetők azon hátrányos helyzetű rétegek is, amelyek kimaradtak a középfokú oktatásból. Ezzel jelentősen javíthatók munkaerőpiaci esélyeik és növelhető társadalmi beilleszkedésük. Mindez elősegíti — különösen a kistelepüléseken működő — a közoktatási intézmények jobb kihasználását, és a képzettebb munkaerő megteremtésén keresztül az elmaradott területek gazdasági fejlődését.

 

"Digitális népművelők"

 

Az IT-mentor — digitális népművelő — program kiterjesztésének célja a digitális szakadék csökkentése, a digitális írástudatlanság felszámolása, valamint az elektronikus szolgáltatások használatának növelése. A program egyben helyben is lehetőséget teremt a kistelepüléseken élő képzett munkaerő boldogulására, ily módon támogatva a térségek fejlődését.

A képzés első fázisában 200 diplomás hallgató válik "digitális népművelővé" és kezdheti meg munkáját 2006 végétől az eMagyarország pontokon. Várakozásaink szerint, az IT-mentoroknak köszönhetően jelentősen emelkedik az internet-használat is.

 

Gazdaságdiplomáciai sikerek

 

A 2006-os év különösen sikeres volt gazdaságdiplomáciai szempontból.

A legfontosabb országok partnerminisztereivel rendszeresen voltak tárgyalások, ezek célja a további lehetséges együttműködési területek feltárása. Ilyen találkozók segítették elő a franciaországi MAGÉV eredményes lebonyolítását és alapozzák meg a potenciálisan is nagy felvevő képességű piacokon (pl. Oroszország) további kapcsolatainkat. Az elmúlt évben megrendezett magyar-horvát és magyar-román együttes kormányülések napirendjén szereplő kérdések nagy része is külgazdasági téma volt.

 

 (forrás:szdsz.hu)