Nem fogadták el pénteken a Pápai Hús 1913. Kft. hitelezői az első csődegyezségi tárgyaláson a tulajdonosnak azt az ajánlatát, hogy tartozásaik 5 százalékát fizessék ki; a hitelezők úgy döntöttek, hogy a tulajdonos dolgozzon ki új ajánlatot.
A cég fizetési moratóriuma november 10-én jár le, az újabb egyeztetést október 15-ig tartják meg - mondta Uzsoky András, a Pápai Hús 1913. Kft. ügyvezető igazgatója .
Újabb pénztárgép kapta meg kedden a forgalmazási engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, így a pénztárgépcserére kötelezettek már tizennégy engedélyezett gép közül válogathatnak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Segíteni kíván a Müller Fleisch GmbH (MF) német húsipari cég azoknak a magyar henteseknek, akik nem kapták meg járandóságukat és ezért a cég központjánál tüntetnek, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nincs felelőssége a helyzet kialakulásában.
A bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékkal emelkedett az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, és 0,1 százalékkal nőtt az előző negyedévhez viszonyítva a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatokat szerdán.
Potori Norbert megjegyezte, hogy tavasz végén az első termésbecslések 8 millió tonnáról szóltak, ám a mostani adatok szerint a termés nem éri majd el a 6 millió tonnát.
- A szeszesitalok forgalmának mintegy negyede származik borértékesítésből, és bár a vásárlói kör az utóbbi két évben tizedével zsugorodott, a fogyasztó háztartások által már jellemzően havonta vásárolt mennyiség nőtt a GfK Hungária háztartások napi fogyasztásicikk-vásárlásait monitorozó Háztartáspanel adatai szerint.
- Mintegy hetven gazda demonstrált a Pápai Hús 1913 Kft. székhelyénél hétfőn, többek között azt követelve, hogy az ajánlott 70 százalék helyett teljes egészében kapják meg járandóságukat szeptember 30-ig, s erre az önkormányzat vállaljon készfizető kezességet.
A demonstrálók korábban élőállatot szállítottak a Pápai Hús 1913 Kft.-nek, ám az ellenértéket még nem kapták meg.
Nyílt közbeszerzést írt ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a 2012-ben vásárolt gépjárművei garanciális időn belüli karbantartására, javítására nettó 976 994 700 forint értékben - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az autók száma 2432; 1250 Opelről, 1055 Skodáról, illetve Volkswagenről és 127 Mercedesről van szó. A szerződéses időszak idén november 1-jétől 2016. április 30-ig tart.
Életbe lépett a budapesti taxirendelet, ennek értelmében a taxik az eddigi maximált ár helyett fix viteldíjjal fuvaroznak. Az alapdíj 450 forint, ezen felül kilométerenként 280 forintot, várakozásnál pedig percenként 70 forintot kell fizetni.
Az eddig érvényes maximált árat 1998-ban vezették be, ez 300 forintos alapdíjat, 240 forintos kilométer- és 60 forintos percdíjat állapított meg.
- Az MSZP fogyasztóvédelmi-, versenyhivatali- és hírközlési vizsgálatot követel az online pénztárgépek forgalmazásának körülményei miatt.Józsa István és Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselők felháborítónak és megengedhetetlennek nevezik, hogy a "kormány a kiskereskedők és vendéglátósok százezreitől veszi el azt a pénzt, amiből néhány kiszemelt társaságnak hosszú éveken keresztül garantáltan milliárdokat juttat".
Két újabb, online adatkapcsolatra képes pénztárgép jelent meg a piacon, így a pénztárgépcserére kötelezettek már hat engedélyezett gép közül választhatnak. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a LA Pénztárgép Kft. egy "Sento" típusú gépre, a Micra-Metripond Kft. pedig egy új "Mini" típusú pénztárgépre kapott forgalmazási engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól (MKEH) pénteken, és további kérelmek elbírálása van folyamatban.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az olcsóbb pénztárgépek hiánya több milliárd forint többletkiadást jelent a legkisebb vállalkozások számára a kereskedelemben, ha a cégek az NGM felhívásának megfelelően járnak el, vagyis augusztus 31-ig megrendelik az új pénztárgépeket.
Kéthavi növekedés után júniusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest: a naptárhatástól megtisztított adatok szerint a forgalom 0,4 százalékkal maradt el a tavaly júniusitól, a kiigazítatlan adatok szerint 0,9 százalékos volt a csökkenés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az első korrekció szerinti adatokat.
A Népstadion átadására készült el 1953. augusztus 20-án, csomagolásának jellegzetes zöld színét a Ferencvárosból hozta magával. A mai napig évente 46 millió darabot adnak el belőle, és idén augusztus 24-én a Fogaskerekűn ünnepli 60. születésnapját Magyarország egyik legnépszerűbb csokija, a Sport szelet.
A szakszervezetek álláspontja szerint az ISD Dunaferr Zrt.-nél nincsen ezerötszáz fölösleges állás, a leépítés a kohászati technológia ellehetetlenüléséhez vezet - jelentette ki a Liga Szakszervezetek elnöke hétfőn Dunaújvárosban.
Gaskó István ugyanakkor hangsúlyozta: a kormány és a szakszervezetek együttműködnek a bejelentett létszámleépítés miatt kialakult konfliktus kezelésében.