A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést - közölte az adóhivatal csütörtökön.
Folyószámla-kivonatot csak az kap, aki legalább egy adónemben több mint ezer forinttal tartozik, vagy több mint ezer forint túlfizetése van. Késedelmipótlék-értesítőt pedig csak az találhat a postaládájában, aki fizetési kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesítette.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a magyar gazdaság helyzetéről közölt kommentárt a szerdai számában. A Magyarország diadal és valóság között című írásban a szerző, Michaela Seiser kiemelte: "Orbán Viktor kormányának optimizmusa nem indokolt". Kifejtette: a miniszterelnök a hatalomra kerülése óta az idei nyári szünet előtt ítélte meg a leginkább bizakodóan az ország helyzetét, gondolatait azonban "vágyak szülték".
A bankokkal való együttműködés szándékában bízik a magyar kormány legutóbbi jelzései alapján az Erste Group vezérigazgatója. Andreas Treichl keddi bécsi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormány legutóbbi nyilatkozatai alapján reméli, hogy a jövőben együttműködés lesz a gazdaság és a politika között.
Az első félévben 301,2 millió euró volt az Erste Group nettó nyeresége az egy évvel korábbi 453,6 millió euróval szemben - közölte kedden az osztrák pénzintézet.
A múlt év első felében azonban egyszeri tételek 413 millió euróval javították az eredményt, és az bőségesen ellensúlyozta a romániai leányvállalathoz, a BCR-hez kapcsolódó mintegy 210 millió eurós veszteségleírást. A BCR-től az idén már nyereséget várnak.
Jelenleg több milliárd forintos veszteséget könyvelnek el a patikák azzal, hogy folyamatosan szűkül a patikai szektorban forgalmazható termékek köre - közölte a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) hétfőn. A szervezet ezért javaslatot tett a versenyhátrány ledolgozására.
A HGYSZ közleménye szerint az általuk megfogalmazott javaslatok jelentős állami beavatkozás nélkül segítenék a szektor fenntartható működését.
Augusztus elsején a nem magánszemélyek esetében az eddigi 2 forintról 3 forintra nő a szöveges üzenetenként, illetve hívások esetén percenként fizetendő távközlési adó mértéke.
Az ilyen előfizetők esetében az adóbefizetés felső határa havonta 2500 forintról 5000 forintra emelkedik.
A hagyományos pénztárgépek cseréje összesen több mint 40 milliárd forintba kerülhet a kereskedőknek, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a következő időszakban engedélyt kapó pénztárgép-forgalmazók érdeke az, hogy árversennyel mérsékeljék a későbbi engedélyezés hátrányait.
További ellenőrzésekre számíthatnak az idegenforgalmi vállalkozások, mert még mindig magas a mulasztások aránya - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Az idegenforgalmi szempontból kiemelt fővárosi helyszíneket, a foghíjtelkeken kialakított parkolókat, a nyári szezonhoz köthető szolgáltatásokat vizsgálták csütörtökön a NAV ellenőrei.
- Elfogadhatatlan lenne, ha a gazdaság növekedési üteme 7 százalék alá csökkenne Kínában - mondta Li Ko-csiang miniszterelnök egy gazdasági konferencián.Az eseményről tudósító Cajhszing pénzügyi és gazdasági lap szerint Li úgy fogalmazott, hogy a minimálisan 7 százalékos érték azért kiemelten fontos, mert legalább ekkora bővülés kell a kínai kormány által kitűzött hosszú távú célok eléréséhez, valamint a munkaerő-piac általános stabilitásának biztosításához.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal az újabb történelmi mélypontot jelentő 4,00 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.Egymást követő tizenkettedik alkalommal döntött 25 bázispontos kamatcsökkentésről a jegybank monetáris tanácsa. A mostani döntéssel fenntartott kamatcsökkentési ciklust tavaly augusztusban, 7,00 százalékos kamatszint mellett kezdte el a testület.
- Az idei első fél évben ismét negatív rekordot döntött a megszűnő építőipari cégek száma, az év első hat hónapjában 2863 vállalkozás szűnt meg az ágazatban, a tavaly második félévi 2794 után - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből.
Megerősítette Csehország hosszú és rövid lejáratú államadós-kötelezettségeinek magasan elsőrendű, "A1/(P) P-1" szintű osztályzatait a Moody′s Investors Service, méltatva a cseh kormány gazdaságpolitikájának hitelességét és a cseh bankrendszer stabilitását.
- A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint munkahelyek, egzisztenciák kerülhetnek veszélybe a szövetkezeti hitelintézetek "erőltetett" átszervezése miatt.A KASZ csütörtöki közleményében úgy vélekedik, hogy ha az állam a jelenleginél befolyásosabb, erősebb szövetkezeti hitelintézeti rendszert szeretne, számos módja lenne a segítségre, anélkül, hogy a szövetkezeti rendszert - a demokratikus döntési mechanizmust - "alapjaiban megkérdőjelezze, sőt korlátozza, végső soron megszüntesse".
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) összesen 30 733 hektár természetvédelmi területet adott át a nemzeti parkoknak vagyonkezelésbe, azokat, amelyeket a parkok korábban megvásároltak - közölte az NFA elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Jelentős gondokkal küzd a magyar húsipar, ezen belül elsősorban a sertéságazat, amely az átlagosnál rosszabb kockázati minősítéssel rendelkezik hitelbiztosítási szempontból - derül ki a Coface hitelbiztosító cég legfrissebb elemzéséből, melyszerint az ágazat problémáira az Európai Unió által nem engedélyezett fordított áfa bevezetése lehetne az egyik megoldás.
A kínai gazdaság lassulása a strukturális reformok szükséges következménye - írja a második negyedéves GDP-adat hétfői nyilvánosságra kerülését követően a helyi gazdasági sajtó.
A Hszinhua hírügynökség kommentárjában arra emlékeztet, hogy a második negyedév növekedési üteme megegyezik az éves célként kitűzött 7,5 százalékos értékkel, az első félévben pedig ennél gyorsabban, átlagosan 7,6 százalékkal nőtt a kínai gazdaság.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint a kormány "bedöntötte" a teljes hulladék-közszolgáltatást, de nem épített fel helyette új rendszert. Szilágyi László független képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kabinetet, hogy tegyen rendet a közszolgáltatások piacán.
- Három százalékkal kevesebbet költöttek magyarországi szállásokra a hazai turisták a második negyedévében, mint a múlt év hasonló időszakában a Szallas.hu legfrissebb statisztikája szerint.
A szálláskereső oldal adatai szerint átlagosan 44 300 forintért foglaltak a pihenni vágyók, és ebből a pénzből átlagosan nyolc éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken, ami egy nappal hosszabb üdülést jelent a tavalyihoz képest.
A hagyományos iparágak felől a magasabb hozzáadott értéket termelő szektorok felé kell elmozdulni, a kínai gazdaság szerkezetátalakításra szorul - írta a Hszinhua hírügynökség vasárnap gazdasági kommentárjában.