A legutóbbi beszámolók szerint a működő vízművek 26 százaléka, a csatornázási vállalatoknak pedig mintegy 40 százaléka már a jelenlegi díjak mellett is veszteséges vagy nulla jövedelmezőségű - közölte a rezsicsökkentés kapcsán az Opten céginformációs szolgáltató kedden.
Folyamatosan növeli az európai országokba exportált földgáz mennyiségét 2030-ig a Gazprom arra számítva, hogy az európai kereslet is nőni fog - közölte Alekszandr Medvegyev, a Gazprom elnökhelyettese kedden. Az orosz földgáz átlagos exportára az idén a 2011-es szinten várható, azaz ezer köbméterenként 370-380 dollárra lehet számítani. Az első négy hónapban átlagosan majdnem 400 dollárért adták el az energiahordozót az európai országoknak.
- A Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről szóló javaslattal az EU-bizottság elismerte azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a magyar kormány tett tavaly a hazai össztermékhez (GDP) mért államháztartási hiány 3 százalék alatt tartása érdekében, a javaslat jelzi az Európai Bizottság azon várakozását is, hogy a deficit a következő két évben sem lépi túl ezt a küszöbértéket - áll a Moody′s Investors Service hétfőn Londonban ismertetett elemzésében.
- Az észak-alföldi régióban 88 pályázó nyert a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számra meghirdetett telephely-fejlesztési pályázaton, összesen 5,5 milliárd forintot - jelentette be Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) ügyvezető igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón.
A magyarországi pályakezdők az országos átlagnál 27 százalékkal kevesebbet keresnek - derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb összesítéséből.
A 17 és 25 év közötti, egy évnél kevesebb szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalók havi bruttó átlagbére 162 ezer forint, míg az országos átlag bruttó 221 ezer. A Workania megvizsgálta, hogy a hazai pályakezdő fiatalok milyen bérezésre számíthatnak.
- Mintegy 2,2 milliárd forint befektetéssel ipari technológiák befogadására alkalmas üzemet épít a debreceni határ úti ipari parkban a Xanga cégcsoporthoz tartozó DIP Invest Kft. A csaknem 16 ezer négyzetméteres ipari komplexum alapkövét Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és Herdon István, a Xanga csoport vezérigazgatója helyezte el.
A tévé-üzletágat a Philipstől megvásároló TP Vision centralizálja a gyártási kapacitását a TPV Technology-val, ami a székesfehérvári TV gyár bezárását vonja maga után - tudta meg a feol.hu.A TP Vision és a TPV Technology további lépéseket tesz annak érdekében, hogy a szorosabb együttműködés a költségek csökkentését eredményezze.
A gazdasági nehézségek ellenére 3,8 százalékkal bővült 2012-ben az európai turizmus a Tourism Economics adatai szerint, és 2013-ra további, ám csökkenő ütemű - 1,8 százalékos - növekedést várnak - közölte a Magyar Turizmus (MT) Zrt.
A pozitív tendencia mögött - a gazdasági klímának megfelelő fogyasztói trendekkel összhangban - elsősorban az erősödő régión belüli forgalom áll.
A tégla- és cserépgyártás mintegy 60 százalékkal zuhant 2008 óta, de más építőanyag-gyártók sincsenek jobb helyzetben: az ágazat nem áll messze attól, hogy több építőanyag gyártása teljesen megszűnjön Magyarországon, és ezekből importra szoruljon az ország - jelentette ki a Magyar Téglás Szövetség elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az államháztartás bruttó, maastrichti adóssága a GDP 82,2 százalékán állt és 23 340 milliárd forintot tett ki 2013 első negyedévének végén - derül ki a nemzeti számlák első negyedévi előzetes adataiból, amelyeket pénteken tett közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévéhez képest a szezonális- és naptárhatásoktól tisztított adatok szerint, az előző év hasonló időszakához képest 0,9 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adat szerint 0,3 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Áprilisban 1,7 százalékra tovább lassult az éves infláció a márciusi 2,2 százalékot követően. Az előző hónaphoz, márciushoz képest 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
- A Mol Nyrt. 32,3 milliárd forint nettó eredményt ért el 2013 első negyedévében, 56 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az olajtársaság bevételei 1293 milliárd forintot értek el az év első három hónapjában, ez 4 százalékkal kisebb a tavalyi bázisidőszakinál.
Az európai intézményi kötvénypiaci befektetők nagy többsége szerint az euróövezet még korántsem jutott túl az adósságválság legnehezebb szakaszán, és a jelenlegi piaci fellendülés nem tükrözi a valutaunió gazdaságainak alapvető gyengeségeit - ez derül ki a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett második negyedévi felméréséből.
A térség nagy gazdaságainak gyenge teljesítménye miatt erőteljesen romlottak a tágabb értelemben vett Közép- és Kelet-Európa idei növekedési kilátásai, annak ellenére is, hogy az euróövezeti adósságválság átszűrődő hatásai most már enyhülnek - közölte pénteken Londonban ismertetett idei második regionális előrejelzésében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Az első negyedévben az export és az import is gyakorlatilag változatlan szinten maradt az egy évvel korábbihoz képest, a külkereskedelmi forgalom többlete 20 millió euróval 1,709 milliárd euróra nőtt - jelentette előzetes adatok alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Idén január-márciusban a kivitel értéke 19,9 milliárd euró (5885 milliárd forint), a behozatalé 18,2 milliárd euró (5370 milliárd forint) volt a KSH adatai szerint. Az export alig 0,1, az import 0,2 százalékkal volt kisebb a tavalyi első negyedévinél.
Folyamatosan csökken a lakossági felhasználók gázfogyasztása. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) összesített adatai szerint az egyetemes szolgáltatásban résztvevő lakossági fogyasztók tavaly 3,2 milliárd köbméter gázt használtak, 7 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, míg az öt évvel korábbi fogyasztástól ez 20 százalékkal maradt el - közölte az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a hivatal.
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. megtagadta, hogy az MSZP-s Tóth Csaba betekintsen a trafikpályázatokba szerdán, mert a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. nem minősül állami szervnek. A szocialista politikus arra hivatkozva próbálta megnézni az általa gyanúsnak ítélt dohánybolt-pályázatokat, hogy országgyűlési képviselőként joga van erre. Kérését azonban megtagadták, mondván, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. állami tulajdonú gazdasági társaság ugyan, de nem minősül állami szervnek.
A Toyota-csoport 962,16 milliárd jen nettó nyereséget könyvelt el a 2012-es üzleti évben, ami 239,3 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - közölte a cég szerdán.
A világ legnagyobb autógyártójának profitja a jen gyengülésének és a növekvő észak-amerikai és ázsiai eladásoknak köszönhetően ugrott meg a 2012. április 1. és 2013 március 31. közötti időszakban.
A Magyar Telekom nettó eredménye az első negyedévben 1,7 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi 13 milliárd forintról, a visszaesést a társaság az alacsonyabb bruttó fedezeti ráta és a 7,3 milliárd forintnyi közműadó együttes hatásával magyarázta a szerdán közzétett tőzsdei gyorsjelentésben.