Gazdaság

Eredmények megjelenítése 2501-től 2520-ig 4718 találatból.

KSH: csökkent a kiskereskedelmi forgalom márciusban

Gazdaság - 2013-05-06

Márciusban 2,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a naptárhatástól megtisztított adatok alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónapban, februárban 1,1 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom visszaesése.

Napi Gazdaság: kilenc új szereplő a 100 leggazdagabb magyar listáján

Gazdaság - 2013-05-03

Kilenc új szereplő tűnt fel a 100 leggazdagabb magyar listáján, azonban igazi nagy változás nem látható a múlt évhez viszonyítva - derül ki a Napi Gazdaság pénteken megjelenő 2013-as kiadványából. 

    Az egyik új belépő a médiapiacon érdekelt Rákosi Tamás, aki 75 milliárdos becsült vagyonával azonnal a lista 9. helyén debütált. A többi nyolc "újonc" a lista második felében foglal helyet. Rákosi Tamás, az RTL Klub tv-csatorna egyik létrehozója tavaly értékesítette részesedését a csatornában, s az ezért kapott összeg önmagában is megalapozta az első százba kerülését.

Rohamosan nő a táblagépek értékesítése a világpiacon

Gazdaság - 2013-05-02

- Közel másfészeresére nőtt a táblagépek globális értékesítése az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - írja az International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és informatikai piackutató vállalat rendszeres negyedéves piaci jelentésében.

 

    Az idei első negyedévben 49,2 millió táblagépet értékesítettek a világpiacon, 142,4 százalékkal többet a 2012 első negyedévi 20,3 milliónál, és többet, mint a tavalyi első félévben összesen.

KSH: tovább romlottak a lakásépítési adatok

Gazdaság - 2013-05-02

Az idei első negyedévben 1123 új lakást építettek Magyarországon, 54,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, és csökkent a kiadott építési engedélyek száma is - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

 A kiadott engedélyek száma az előző év azonos időszakában kiadottnak alig kétharmadát, 64,4 százalékát tette ki.

KSH: márciusban 1,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Gazdaság - 2013-04-30

Az idén márciusban a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 1,6 százalékkal emelkedtek az előző havihoz képest, és 2,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

 Az ipar belföldi értékesítési árai az előző hónaphoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkentek, míg az exportértékesítési árak 2,6 százalékkal nőttek, elsősorban a forint gyengülése miatt.

Londoni elemzők: minden idők leghosszabb recessziója valószínű az euróövezetben

Gazdaság - 2013-04-29

Az Európai Bizottság áprilisi fogyasztói és üzleti hangulatindexe arra vall, hogy az euróövezet gazdasági teljesítménye valószínűleg a második negyedévben is csökkenni fog, és ha ez bekövetkezik, az a valutauniót alkotó térség eddigi leghosszabb recesszióját jelentené a jelenlegi módszertan alapján több mint négy évtizedre visszavezetett   mérések kiindulópontja óta - hangsúlyozták az EU-bizottsági jelzőszámok hétfői ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.

Először tartanak Tokaji borárverést

Gazdaság - 2013-04-27

- Először rendeznek kizárólag tokaji borokat felvonultató aukciót; a Tokaji Borlovagrend Egyesület (TBE) által szervezett Tokaji borárverésnek a sárospataki vár ad otthont szombat este.

   A nemzetközi minták nyomán, mégis egyedi vonásokkal megtartandó, majd a tervek szerint évente megismételt Tokaji borárverésre a Tokaji Tavasz 2013 rendezvénysorozat csúcspontjaként kerül sor -

Önköltségalapú lesz az öntözővíz-szolgáltatás ára

Gazdaság - 2013-04-27

- A kormány önköltség alapúvá teszi az öntözővíz-szolgáltatás árát - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

 A mezőgazdasági vízszolgáltatás jelenleg szabadáras, így egyes esetekben a magas költségek nem térülnek meg az öntözéssel termesztett növények áraiban, ezt a problémát kívánja orvosolni rendelettel a kormány.

Csődegyezséget kötött az E-Star a hitelezőkkel

Gazdaság - 2013-04-27

Csődegyezséget kötött az E-Star Alternatív Energiaszolgálat Nyrt. a hitelezőivel - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Tájékoztatásuk szerint a csődtárgyaláson a korábban közzétett csődegyezségi megállapodás-tervezetben foglaltak szerint állapodtak meg.

  A csődegyezségen jelenlévő hitelezők 80,81 százaléka igennel és 1,07 százaléka nemmel szavazott, a hitelezők 18,2 százaléka nem volt ott.

Érdeklődnek a német kerékpáros turisták Magyarország iránt

Gazdaság - 2013-04-27

Eddig közel 5 millió látogatója volt a német www.fahrradreisen.de Magyarország fejezetének. Magyarország 2008 óta szerepel a hazai kerékpárutak általános leírásaival és konkrét szolgáltatói ajánlatokkal Németország egyik legnagyobb internetes kerékpáros adatbázisában - ismerteti a Magyar Turizmus (MT) Zrt. online hírlevelében.

KSH: alig változott a munkanélküliek száma

Gazdaság - 2013-04-26

A munkanélküliek első negyedévi 509 ezres létszáma alig tér el az egy évvel korábbitól vagy az egy hónappal korábbi 2012. december - 2013 februári adattól, és a 15-74 éves korosztályban 11,8 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Továbbra sem tud kilépni a deflációból Japán

Gazdaság - 2013-04-26

Márciusban sorozatban az ötödik hónapban regisztráltak deflációt Japánban: a magárindex éves összevetésben 0,5 százalékot esett, jelezve, hogy még nem érezhetők a kormány és a jegybank agresszív inflációgerjesztő politikájának hatásai.

PwC: európai összehasonlításban a munkabér közterhei magasak Magyarországon

Gazdaság - 2013-04-25

Magyarország személyi jövedelemadó (szja) rendszere európai összehasonlításban kedvező a 16 százalékos egyetlen kulccsal, de a járulékok kifejezetten magasnak számítanak, különösen amiatt, hogy nincs olyan jövedelemhatár, amely fölött már nem kell fizetni - mondta Horváthné Szabó Beáta, a PwC Magyarország igazgatója a tanácsadó cég sajtóklubjában csütörtökön Budapesten.

Borászati cégcsoportra csapott le a NAV Egerben

Gazdaság - 2013-04-25

 A gyanú szerint csaknem 160 millió forinttal károsította meg a költségvetést egy egri borászati cégcsoport fiktív számlázással, illetve állami támogatás jogtalan felhasználásával.Kovács Dorina, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtószóvivője szerint a telephelyre - amelyen öt egymással tulajdonosi átfedésben álló társaság osztozik - egyszerre csaptak le pénzügyi nyomozók, adórevizorok és pénzügyőrök.

Londoni befektetői felmérés: az euróövezet a legnagyobb teher a világgazdaságon

Gazdaság - 2013-04-24

Változatlanul az euróövezet a világgazdasági növekedés legnagyobb visszahúzó tényezője és továbbra sem kizárható Görögország távozása, sőt az sem, hogy Németországot destabilizálja az euróövezeti segélyprogramokkal szembeni ellenállás - emelte ki szerdán Londonban ismertetett idei globális befektetői felmérésében a világ egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza.

KSH: februárban 2,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Gazdaság - 2013-04-24
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2013. februárjában 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest a három héttel ezelőtt előzetesen közölt 1,4 százalékkal szemben. A munkanaphatástól megtisztított volumenindex kisebb, 1,1 százalékos forgalomcsökkenést jelez - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közölt adatokból

Visszamenőleges adóztatás a láthatáron

Gazdaság - 2013-04-24

Ellentmondásos jogszabályváltozásra figyelt fel egy konkrét adóhatósági fizetési meghagyás kapcsán Fajcsák Gábor, az RSM DTM Hungary Zrt. adómenedzsere, aki szerint az adóhatóság egy, az ügylet időpontjában érvényes szabály szerint adómentesnek számító "takarékbetétes" ajándékozásra – utólag – illetékfizetési kötelezettséget állapított meg és vetett ki.

Workania: az álláskeresők fizetési igényei 25-30 százalékkal maradtak el a valós fizetésektől

Gazdaság - 2013-04-23

A magyar álláskeresők fizetési igényei 25-30 százalékkal maradtak el tavaly a valós fizetésektől - derül ki a workania.hu legfrissebb kutatásából, amelyben az internetes állásportál azt vizsgálta, hogyan alakultak az álláskeresők által elvárt bérek a magyarországi álláspiacon az elmúlt években.

GKI: megtört a GKI-Erste konjunktúra-index emelkedése

Gazdaság - 2013-04-22

Áprilisban romlottak a fogyasztói és az üzleti várakozások is, ezzel megtört a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értékének fél éve tartó emelkedése.

  A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérésben ismertetik: az eddigi javulás hajtóereje a fogyasztói bizalmi index volt, és ennél a mutatónál az áprilisi romlás sem jelentős. Az üzleti várakozások azonban az idei első negyedévi stagnálás után csaknem tavalyi mélypontjukra estek.

Vasúti átrakó alapkőletétele a debreceni repülőtéren

Gazdaság - 2013-04-18

A debreceni repülőteret működtető Xanga cégcsoport vasúti átrakót, iparvágányt és innovációs központot épít a légikikötőben; a 2,7 milliárd forintos beruházás alapkövét csütörtökön helyzete el Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere, Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke és Herdon István, a Xanga cégcsoport vezérigazgatója.