Érdemi keresletet csak az állami infrastruktúra építés jelent a magyar piacon, amíg nem jönnek vissza a magánberuházók, tovább esik az építőipar teljesítménye, a létfenntartásért vívott küzdelemben pedig háttérbe szorul az egyetlen kitörési pont, a fenntartható építés - mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Fenntartható Építés című konferencián, pénteken a Construma szakkiállításon.
Az Államadósság-kezelő Központ terven felüli mennyiséget fogadott el a kötvényaukción meglehetősen magas hozamok mellett, a plusz kibocsátásnak számos oka lehet, akár olyan üzenete is, hogy az ÁKK azért von be addicionális forrást, mert készülne (akár preventív jelleggel) az IMF védőháló nélküli időszakra – írja elemzésében Karsai Péter, a Commerzbank közgazdásza.
Országszerte több mint kétezer ellenőrzést tartott a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) április 2-9. között, amelynek nyomán várhatóan legalább 90 millió forint mulasztási bírságot szab ki az adóhatóság.
A NAV közleménye szerint az árusok az idén nemcsak a húsvétra, hanem az ellenőrzésre is felkészültek. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az elmúlt évhez képest javult a számla- és nyugtaadási fegyelem, jóllehet az esetek negyedében még mindig nem állították ki a vásárlást igazoló bizonylatot.
A közfoglalkoztatásban alkalmazott heti bérezés működésképtelen rendszert eredményezett. A munkaügyi kirendeltségek értelmetlen adminisztrációs terhet kaptak a nyakukba, a közmunkásokat létbiztonságukban fenyegető jog- és érdeksérelem éri, az önkormányzatok az utófinanszírozást nyögik. A párt azt kéri a kormánytól, hogy törölje az értelmetlen előírást, de legalábbis tegye választhatóvá annak alkalmazását.
- A befektetési alapok vagyona márciusban 34,88 milliárd forinttal, 1,1 százalékkal csökkent a februári 0,3 százalékos növekedés után.A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) havi jelentése szerint a csökkenést az okozta, hogy a zártkörű - elsősorban részvény - alapoknál jelentős visszaváltások történtek, összességében 59,4 milliárd értékben. Ezt sem az egyéb területen jelentkező tőkebeáramlás, sem az alapok teljesítménye nem tudta ellensúlyozni. A hónap végén a BAMOSZ tagok összesen 3.158 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül öt az Európai Unió tagja a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision kedden ismertetett idei első negyedéves összesítése szerint.
Szabó Marcel a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztos ismertette: hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben az a miniszterelnöki határozat, amely felhatalmazza őt a Magyarország és Szlovákia között a dunai vízlépcsőre vonatkozó, a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéletével összhangban álló szerződés létrehozásával kapcsolatos tárgyalások levezetésére.
Közös érdek, hogy az ország, főleg belföldi alapanyagok felhasználásával, képes legyen ellátni a magyar lakosságot biztonságos élelmiszerekkel - hangoztatta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Idén februárban 16,0 százalékkal maradt el az építőipari termelés az egy évvel korábbitól - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-t. Januárban csak 1,5 százalékos volt a termelés csökkenése.
A KSH jelentése kiemelte, hogy az elmúlt hónapokban tapasztaltnál nagyobb visszaesésben a megszokottnál hidegebb februári időjárásnak is szerepe volt.
A német vállalatok 68 százaléka rossznak ítéli a magyar gazdaság helyzetét, és a kilátások romlására számít 55 százalékuk - ismertette Dirk Wölfer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (NMIKK) főtitkára a szervezet új konjunktúra felmérését hétfőn Budapesten.
A német cégek csupán 27 százaléka számol javuló üzleti lehetőségekkel, ugyanakkor 24 százalékuk romló helyzetet vetít előre.
Befejezték az első energiaerdő "learatását" a Somogyi Erdészeti és Faipari Zrt. (Sefag) két évvel ezelőtt telepített, összességében 120 hektárnyi ültetvényein - közölte a megye legnagyobb erdőgazdálkodással foglalkozó cége az MTI-vel.
Ijesztően pesszimista látásmódot képviselnek a hazai fiatal vállalkozók, 86 százalékuk szerint ugyanis szinte kilátástalan helyzetben van az ország. Közben 65 százalék érzi úgy, hogy személyesen is hozzá tudna járulni a gazdaság újbóli fellendüléséhez - derül ki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) felméréséből.
MSZP-s politikusok kedden sajtótájékoztatón újabb, általuk aggályosnak tartott földbérlet-pályázati eredményekre hivatkozva bírálták az állami földek haszonbérbe adásának gyakorlatát.Gőgös Zoltán korábbi agrárállamtitkár példaként elmondta: egy több mint ezerötszáz juhot és kecskét tartó bakonyjákói kft. kilenc, általa korábban használt földterületet pályázott meg a közelmúltban, de csak egy olyan harminchektáros legelőt nyert meg, amire más nem adott be pályázatot.
A Kopint-Tárki a korábbi előrejelzésével azonos, 0,3 százalékos gazdasági növekedést vár 2012-ben, az inflációs előrejelzését viszont 5,5 százalékra emelte a decemberben közölt 4,6 százalékról - hangzott el a Kopint-Tárki Zrt. konjunktúra jelentésének csütörtöki budapesti tájékoztatóján.
Az idei költségvetés készítésekor a kormány 0,5 százalékos GDP növekedéssel és 4,2 százalékos inflációval számolt.
Bár a nemzetközi hangulat jó, a magyar költségvetés finanszírozható, az ország továbbra is sérülékeny helyzetben van, ezért a QUAESTOR szerint nélkülözhetetlen és sürgető az IMF/EU-megállapodás. A jegybanki alapkamat is csak ezt követően csökkenhet fokozatosan.
Patrizia Gucci, a világhírű divattervező dinasztia tagja tervezte a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra új készletének mintáját és színvilágát; az aranyvirággal díszített, összesen mintegy 60 darabos kollekcióval a cég a nemzetközi piacokat is megcélozza.
Vádemelési javaslattal fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban azt a nyomozását, amelyet bűnszervezetben elkövetett több mint 240 millió forint adócsalás és 162 millió forint értékű pénzmosás, továbbá más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított. A hatóság szerint a bűnszervezet vezetője egy közismert kiskunfélegyházi vállalkozó volt, aki mintegy száz cég adócsalásához asszisztált.
Csődvédelmet kért, de zavartalanul működteti szállodáját a Zala megyei Kehidakustányban a Club Kehida Kft., a cég reményei szerint meg tud egyezni a hitelező bankkal - közölte a társaság ügyvezetője az MTI megkeresésére.
Gombás Péter azt mondta: a Club Kehida Aparthotel működése zavartalan, nem befolyásolja a csődvédelem, amelyet azért kérvényezett, hogy a beruházást hitelező CIB bankkal a rendelkezésre álló összesen 120 napon belül megegyezésre jussanak. Ez a reményei szerint meg is történhet, a szálloda ugyanis nincs "túlhitelezve".