Gazdaság

Eredmények megjelenítése 2921-től 2940-ig 4718 találatból.

Elemzők: a foglalkoztatás nő, a munkanélküliség stagnál az idén

Gazdaság - 2012-05-30

A foglalkoztatás várhatóan nő, a munkanélküliség stagnál, mértéke 2011-hez hasonlóan az idén is 11 százalék lehet éves átlagban a GKI, a TakarékBank és a K and H Alapkezelő szakértői szerint.A KSH szerdán közölt adatai szerint idén február-áprilisban 3 millió 811 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma Magyarországon, 52 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, ez 1,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket.

KSH: stagnáló munkanélküliség

Gazdaság - 2012-05-30

Az idén február-áprilisban a munkanélküliek létszáma 496 ezer fő volt, ami az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán, hozzátéve, hogy a férfiak munkanélküliségi rátája az előző évhez képest nem változott, a nőké 0,4 százalékponttal emelkedett.

Kártevők és betegségek jelentek meg a bakonyi árpatáblákon

Gazdaság - 2012-05-30

 A főként párás, csapadékos időre jellemző fertőzést, a hálózatos levélfoltosságot figyelték meg a bakonyi árpatáblákon; a betegség gyakorisága 50-70 százalék közötti a vizsgált területeken - közölte a Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága az MTI-vel.

Félidőben a kormány - Vámosi-Nagy Szabolcs: az adórendszert hektikus változások jellemezték

Gazdaság - 2012-05-28

Vámosi-Nagy Szabolcs szerint az adórendszer a gazdaságpolitika és a gazdasági helyzet változásai miatt hektikusan alakult az elmúlt két évben. Pozitív változás, hogy a fogyasztást terhelő adók nagyobb szerepet kapnak, rossz ugyanakkor, hogy kiszámíthatatlan az adópolitika s új adónemeket vezetnek be, amelyek elriasztják a befektetőket. A telefonadó és a pénzügyi tranzakciós járulék adótechnikai szempontból nagyon jó, gazdaságpolitikai szempontból azonban veszélyes - mondta az MTI-nek.

Félidőben a kormány - Dávid Ferenc: ellentmondásos, nehéz két éven vagyunk túl

Gazdaság - 2012-05-26

A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.

Agrárkamara: június 1-jéig még lehet jelentkezni az osztatlan földtulajdonok megosztására

Gazdaság - 2012-05-26

Június 1-jéig még lehet jelentkezni a részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös földtulajdonok megosztására, állami költségátvállalás mellett - emlékeztet a Magyar Agrárkamara.A kamara közleményében felhívja a figyelmet: a lehetőség csak a részarány-földkiadás során keletkezett közös földekre vonatkozik. Jelenleg egy-egy táblában akár több tucat tulajdonos is osztozik a területen, és nem tudják - mert nincs nevesítve -, hogy melyik rész kié, csak annyit ismernek, hogy a táblán belül hány aranykorona érték az övék.

OGY - A távközlési adó maximuma idén havi 400, illetve 1.400 forint lehet - Költségvetési, Gazdasági bizottság

Gazdaság - 2012-05-24

A távközlési adó maximuma idén havi 400, illetve 1.400 forint lehet az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságában illetve a költségvetési és számvevőszéki bizottságában csütörtökön elfogadott módosító javaslat szerint.

Több ezer új munkahelyet teremt az NGM pályázata

Gazdaság - 2012-05-23

10,4 milliárd forintos támogatási igény érkezett be a Nemzetgazdasági Minisztérium munkahelyteremtő beruházásokat elősegítő pályázatára – jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján.

Az ország gabonaellátása garantált a jelenlegi terméskilátások alapján

Gazdaság - 2012-05-23

Elegendő kenyér- és takarmánygabonája lesz az országnak a csapadékszegény időjárás ellenére. A növények állapotán folyamatosan javít a frissen érkezett csapadék - mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Gabona Termékpálya Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón. Az őszi vetésű növényeknél közepes, a tavaszi vetésűeknél jó termés várható a mostani kilátások alapján.

Leminősítette Japánt a Fitch Ratings

Gazdaság - 2012-05-22

Leminősítette Japánt kedden a Fitch Ratings, a rendkívül magas és folyamatosan növekvő közadósság-rátára hivatkozva.A legnagyobb európai hitelminősítő Londonban bejelentette, hogy a devizában és a hazai valutában fennálló hosszú futamidejű japán államadósság besorolásait az eddigi "AA", illetve "AA mínusz" szintről egyaránt "A plusz"-ra rontotta, és az új osztályzatra is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.

LMP: lejtmenetben a reálbérek is - sürgős gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség

Gazdaság - 2012-05-21
A KSH jelentése szerint márciusban a nettó bérek megegyeztek az egy évvel korábbival, ami az infláció miatt 5,2%-os reálbércsökkenést jelent. A közmunkán kívül az állások száma is csökkent, vagyis a kormány 2 éves kalandorpolitikája a gazdaságban teljes csődöt mondott.

 Kilencmilliárdos hulladéktendert nyert a Közgép

Gazdaság - 2012-05-19

Újabb, 9,4 milliárd forintos megrendelést kapott a Közgép Zrt. a Strabag MML Kft.-vel együtt: a konzorcium nyerte meg a Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás hulladékkezelő központok létesítésére kiírt közbeszerzését.

Erre az évre recessziót vár Magyarországon az EBRD

Gazdaság - 2012-05-19

A szélesebb értelemben vett kelet-közép-európai térség jelentős részében javultak ugyan a gazdasági alapmutatók, az elhúzódó euróövezeti válság miatt azonban az idén és jövőre is várhatóan meredeken lassul az országcsoport növekedése a tavalyi teljesítményhez képest - jósolta pénteki átfogó előrejelzésében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely a régió néhány országában, köztük Magyarországon egész évi recesszióval számol 2012-re.

Fitch: Közép-Kelet-Európa megtorpan, Magyarországon és Csehországban nem lesz idei növekedés

Gazdaság - 2012-05-17

A tavalyi ütem felére lassul a tíz közép- és kelet-európai EU-tagállam átlagos gazdasági növekedése az idén, és a térségi átlagon belül a magyar és a cseh gazdaságban nem lesz növekedés - véli Londonban ismertetett átfogó régiós előrejelzésében a Fitch Ratings.

MNB-konferencia: további jelentős forráskivonás várható Magyarországról

Gazdaság - 2012-05-17

- A Magyar Nemzeti Bank várakozásai szerint 2014-ig további jelentős, mintegy 5-10 milliárd eurót kitevő külföldi forráskivonás várható a hazai pénzpiacról, ami elsősorban annak lesz a következménye, hogy nagymértékben megnőttek a magyarországi hitelintézetek anyabankjainak tőkekövetelményei.

A bevándorlók segíthetnek fenntartani a magyar gazdaságot

Gazdaság - 2012-05-16

Az Európai Unió lakosságának mintegy 6,5%-a külföldi származású, többségük az

EU-n kívülről érkezett. A migráció egyike az uniós polgárokat legjobban foglalkoztató kérdéseknek, a lakosság 20%-át aggasztja a bevándorlás. Az EU-ban már formálódik a közös bevándorláspolitika, a magyar kormánynak viszont nincs migrációs stratégiája, pedig a társadalom elöregedéséből fakadó gazdasági problémákat az aktív munkaerő beáramlása ellensúlyozhatná

Csökkent az üzemanyagok ára

Gazdaság - 2012-05-16

Csökkentette bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán.A változással a benzin átlagára literenként 426 forintra csökkent, a gázolajé pedig 427 forint lett.

    A múlt héten a Mol 10 forinttal csökkentette a benzin és 6 forinttal a gázolaj árát.

Leszakadóban

Gazdaság - 2012-05-16
A magyar gazdaság 2012. I. negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 1,5%-kal eset vissza az egy évvel ezelőtti szinthez képest. Ez az adat Görögország és Portugália után a legrosszabb az EU-ban, s messze elmarad az EU átlagosan 0,1%-os növekedésétől, s az euróövezet stagnálásától.

KSH: 0,7 százalékkal csökkent a GDP 2012. első negyedévében

Gazdaság - 2012-05-15

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012. első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a gyorsbecslést a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal esett vissza a GDP. A negyedéves GDP a múlt év első negyedéve óta nem mutatott növekedést a tavalyi második és negyedik negyedévben stagnált, a harmadikban 0,1 százalékkal csökkent.

Úton a teljes szélessávú lefedettség felé

Gazdaság - 2012-05-15

Megjelent az Új Széchenyi Terv szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatására kiírt pályázata. Az összesen 20 milliárd forintos keretösszeggel meginduló pályázat a Magyarország teljes szélessávú lefedettségéhez szükséges, piaci hálózati fejlesztéseket ösztönzi.