A tavalyinál is rosszabb lehet a magyar cégek szempontjából 2012. a Coface Hungary szerint: míg 2011-ben csak a gazdasági válsággal, illetve annak utóhatásaival kellett megbirkózniuk, addig az idén ehhez hozzáadódik egy nagyfokú bizonytalanság, ami a gazdasági élet szinte minden területére kiterjed.
- A mezőgazdasági termelők a múlt év első három negyedévében 13 százalékkal több nitrogén, foszfor és kálium (NPK) műtrágyát vásároltak, mint 2010 azonos időszakában - tájékoztat az Agrárgazdasági Figyelő legfrissebb száma.
Az EU-n belül Magyarországon a legnagyobb az építőipar visszaesése, a hat évvel ezelőttihez képest a magyar építőipar teljesítménye 65 százalékra esett 2011-ben, míg a román építőiparé az idén 138, a lengyelé 174, a szlováké 111, a szlovéné pedig 85 százalékon áll, a visszaesés miatt akkora az elvándorlás a magyar építőiparból, hogy az a minőségben is érezhető már.
Patai Mihály szerint a következő években Magyarországon nem lesz gazdasági növekedés, nem szabad növekedési álmokat kergetni. A Magyar Bankszövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában kedden arról is beszélt, hogy a bankrendszer a bankadóból 40-50 milliárd forintot igényelhet majd vissza.
A magyarországi cégek jelentős hányada készül növelni kölcsönzött munkavállalóinak arányát, mert szerintük így jobban biztosítható a rugalmasság a válság idején - derül ki a Work Force Személyzeti Tanácsadó és Szolgáltató Kft. legfrissebb felméréséből, amelyet saját ügyfelei - főként a gyártás és termelés területén működő kis-, közép- és multinacionális vállalatok - körében végzett.
A Magyar Autóklub a sajtó hírek és a tagságtól érkező első megkeresések hatására 2011.november 28. napján levélben fordult a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, jelezve, hogy a négynapos autópálya matrica esetleges eltörlése széles tömegeket érint, egy ilyen döntésnek kedvezőtlen társadalmi és pénzügyi hatása várható.
A Kopint-Tárki 0,3 százalékos gazdasági növekedést, a Pénzügykutató 0,7 százalékos visszaesést, a GKI Gazdaságkutató 1,5 százalékos GDP csökkenést prognosztizál jövőre - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén.
A Századvég Gazdaságkutató csütörtökön megjelent előrejelzése szerint jövőre 0,4 százalékkal nő a GDP.
Bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) a budapesti székhelyű Négy Mancs (NM) Alapítvány ellen a Baromfi Termék Tanács (BTT), mert a BTT szerint az NM lejárató-lobbista kampányával megtéveszti a fogyasztókat és tisztességtelen piaci magatartást valósít meg.A terméktanács kéri, hogy a GVH indítson versenyfelügyeleti eljárást és haladéktalanul tiltsa el az alapítványt a kifogásolt tevékenységektől.
A magyarországi munkáltatók 22 százaléka tervez elbocsátást 2012 első negyedévében és csak 8 százaléka számol munkaerő felvétellel, a különbségből számított Manpower munkaerő-piaci mutató mínusz 14 százalékpontos értéke a felmérés magyarországi történetében a legalacsonyabb, vagyis 2009 harmadik negyedéve óta most a legpesszimistábbak a munkaadók.
A jövő év első negyedében az összes EU-tagország szuverén besorolását felülvizsgálja a Moody′s Investors Service, mivel véleménye szerint a legutóbbi euróövezeti csúcstalálkozó ellenére továbbra sem születtek döntő jelentőségű gazdaságpolitikai elhatározások - közölte hétfőn Londonban a nemzetközi hitelminősítő.
Csökkenteni kell Magyarország energiafüggőségét, ennek legolcsóbb és természetes eszköze, amelyet mindenki elfogad, az energiahatékonyság javítása – jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Szegedi Tudományegyetemen.
A brüsszeli EU-csúcson kidolgozott szabályozási alapelvek a jövőbeni pénzügyi válságokat kivédhetik, a jelenlegit azonban nem oldják meg - vélekedtek a csúcstalálkozó utáni kommentárjaikban londoni pénzügyi elemzők, akik végrehajtási kockázatokat is látnak, és hiányolják az eurójegybank szerepének megerősítését.
Bod Péter Ákos szerint a magyar gazdasági különút kudarcának oka az, hogy kevés az innováció és sok az avítt megoldás, Mellár Tamás szerint fejlesztési-modernizációs program kimunkálására volna szükség, a Magyar Növekedési Terv erre azonban totálisan alkalmatlan.
- Elhúzódó globális gazdasági depresszió és az észak-atlanti pénzügyi rendszer összeomlása követné az euróövezet esetleges felbomlását - írta a csütörtöki Financial Timesban egy vezető pénzügyi szakember.
Willem Buiter, a Citi bankcsoport főközgazdásza szerint a valutaunió szétesése "kaotikus" körülmények közepette menne végbe, akkor is, ha a felbomlás csak részleges lenne, és egy vagy több, költségvetési és versenyképességi szempontból gyenge tagállam távozásával járna.
A tervek szerint január elsejével az euró/forint árfolyam változásához igazodva átlagosan 7,5 százalékkal emelkedik az autópálya e-matricák díja; a díjstruktúra legfontosabb újdonsága, hogy a heti (10 napos) matrica fenntartása mellett megszűnik a 4 napos jogosultság a D1 kategóriában - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A mezőgazdaság a hazai kivitel egyötödét, a kereskedelmi többlet 38 százalékát állítja elő; az ágazat exportteljesítménye a feldolgozottsági szint emelésével még javítható – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.A pályázati rendszer fontos célja, hogy visszaszerezzük belső és külső piacainkat, és a jó minőségű magyar élelmiszer késztermékként jelenjen meg a vásárlók előtt – mondta a politikus egy Békésen megtartott gazdafórum előtti sajtótájékoztatón.
Negatív kihatású - vagyis viszonylag rövid időn belüli leminősítés lehetőségére utaló - megfigyelés alá vette tizenöt euróövezeti tagállam, köztük a lehetséges legjobb, "AAA" besorolású Németország és Franciaország - a két legnagyobb eurógazdaság - hosszú távú szuverén adósosztályzatait hétfő este a Standard & Poor′s.