Gazdaság

Eredmények megjelenítése 3681-től 3700-ig 4547 találatból.

Májusban kilenc hónap óta először javult a GKI konjunktúraindexe

Gazdaság - 2009-05-28

Májusban a tavaly október óta tartó zuhanás, majd az áprilisi stagnálás után érzékelhetően emelkedett a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint az üzleti szféra és a fogyasztók várakozása egyaránt javult.

Megújuló energiahordozók adják a hőt a Szabó Lőrinc Iskolában

Gazdaság - 2009-05-26

A NYÍRTÁVHŐ Kft. sikeres pályázata eredményeként az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatásával megújulhat Nyíregyházán az Arany János Gimnázium és Általános Iskola Szabó Lőrinc Tagintézményének hőellátó rendszere.

150 éves a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc vasútvonal

Gazdaság - 2009-05-22

1859. május 24-én adták át ünnepélyesen a forgalomnak a mai 100-as fővonal Debrecen – Nyíregyháza – Miskolc közötti szakaszát. Az idén 150 éves vasútvonalra a MÁV Zrt. és a vonal menti települések önkormányzatai ünnepélyes keretek között emlékeznek meg 2009. május 23-án, szombaton.

Új nyomda épül Debrecenben

Gazdaság - 2009-05-21

Május 20-án, a Határ úti Ipari Parkban a XANGA cégcsoport 4,5 millió eurós zöldmezős beruházása bokrétaavató ünnepségét tartották. A 2009. július közepén átadásra kerülő, közel ötezer négyzetméter alapterületű, megújuló energiaforrásokat is alkalmazó ipari létesítményben a világpiacon vezető szerepet betöltő amerikai tulajdonú RR Donnelley nyomdaipari vállalat magyarországi leányvállalata kezdi meg működését.

Túlélés mesterfokon – Debrecenben a Piac és Profit gazdasági roadshow-ja

Gazdaság - 2009-05-19
Elérhető források, és megszerzésük módja áll a Piac és Profit ezen a héten Debrecenben megrendezett önkormányzatok, kis és középvállalatok (kkv-k) részére ingyenes konferenciájának fókuszában. A nemzetközi gazdasági- és pénzügyi válság korábban nem tapasztalt kihívások elé állította az egész hazai gazdaságot, így a vállalatok a korábbiaknál gyorsabb és hatékonyabb válaszreakcióra kényszerülnek.

Drágább lesz szerdától a tankolás

Gazdaság - 2009-05-18
Bruttó 5 forinttal emeli szerdától a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. Legutóbb április végén változott a benzin ára, akkor a társaság 4 forinttal emelt. A Mol gázolaj árát két hete változtatta meg, akkor azt bruttó 4 forinttal csökkentette.

Sikertermék 2009

Gazdaság - 2009-05-17

Budapesten, ünnepélyes keretek között, 17 kategóriában adták át a Mai Piac - Nielsen Sikertermék 2009 díjakat a tavalyi legsikeresebb élelmiszer- és vegyi áru termékbevezetéseknek.  A HVG Press kiadásában megjelenő Mai Piac kereskedelmi szaklap és a Nielsen piackutató vállalat, ahogy eddig minden évben, idén is közös kutatásban mérte föl, melyek voltak a kereskedői vélemények alapján 2008 legeredményesebb bevezetései a napi fogyasztási cikkek piacán, az élelmiszerek és a vegyi áruk között.

Elektromos autó

Gazdaság - 2009-05-15

A világszerte ismert REVA elektromos jármű mostantól két típussal van jelen Magyarországon. Mindez itthon is egyedülálló választ adhat két globális problémára: a közlekedésben is veszélyes mértéket öltő CO2 és más károsanyag kibocsátásra és a csökkenő üzemanyag-készlet okozta válságra.

Májusban javult a fogyasztók várakozása

Gazdaság - 2009-05-14
Több mint féléves zuhanás és romlás után 2009 májusában 4 ponttal nőtt a GKI fogyasztói bizalmi indexének szezonálisan kiigazított értéke. Az EU támogatásával végzett felmérés szerint áprilishoz képest az index valamennyi összetevője pozitív változást jelez. A legnagyobb javulás a korábban legpesszimistább megítélésű témáknál tapasztalható: az ország várható gazdasági helyzetéről kialakított lakossági vélemények 6 ponttal, a munkanélküliség következő 12 havi alakulására vonatkozó lakossági várakozások 5 ponttal javultak az előző hónaphoz képest.

Megszavazták az adóváltozásokat

Gazdaság - 2009-05-12

Elfogadta az Országgyűlés az idei adótörvények módosítását 201 igen, 166 nem és 4 tartózkodás mellett. Így július 1-től 20-ról 25 százalékra nő az áfakulcs, bevezetnek egy 18 százalékos, kedvezményes kulcsot a tejre, a tejtermékekre, a kenyérre és a pékárukra, augusztus 1-től pedig a távhőre.

A PSZÁF tájékoztatója a pénzügyi szektorok kockázatairól és az ezek nyomán tett felügyeleti intézkedésekről

Gazdaság - 2009-05-12

A hazai pénzügyi szektor kiemelkedő kockázata, hogy a hitelminőség markánsan romlik idén – húzta alá Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete főigazgatója az intézmény sajtótájékoztatóján. A kockázatok kezelése érdekében felértékelődnek az állami hatósági szabályozói és felügyelési intézkedések.

Csökken a fogyasztás

Gazdaság - 2009-05-11
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint egyelőre folytatódnak, sőt elmélyülnek a 2008 őszétől kialakult recessziós folyamatok, bár az utóbbi hetekben a világot jellemző mély pesszimizmus és piaci pánik enyhült. A magyar gazdaságot egyrészt a külső kereslet zuhanása - a német visszaesést immár 6% körülire prognosztizálják -, másrészt a belföldi kereslet gyors szűkülése is sújtja.

Észak-alföldi Informatikai Klaszter

Gazdaság - 2009-05-06

Az észak-alföldi régió informatikai iparával közvetlen vagy közvetett kapcsolatban álló szervezetei 2007. március 31-én alapították meg hivatalosan az Észak-alföldi Informatikai Klasztert. A klaszter a térség minden gazdasági vállalkozása, kutató és oktató intézménye és más egyéb támogató szervezete felé nyitott; szolgáltatásait a térség fejlődése érdekében minden itt működő, munkahelyeket fenntartó és munkahelyeket teremtő gazdasági szereplője számára elérhetővé teszi.

Kartellgyanú miatt vizsgálódik a GVH a tankönyvkiadóknál

Gazdaság - 2009-05-05

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április 16-án előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a Konsept-H Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft-nél, a Műszaki Könyvkiadó Kft-nél, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt-nél, valamint a School Oktató, Kiadó és Gazdasági Szolgáltató Bt-nél - adta hírül a GVH honlapján.

A hitelintézetektől elvárt magatartás

Gazdaság - 2009-05-04

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vezetői körlevélben tájékoztatta a bankok vezetőit a devizaalapú hitelek törlesztése kapcsán az ügyfelekre nehezedő terhek mérséklésével kapcsolatban a hitelintézetektől elvárt magatartásról.

A hitelpiacon az elmúlt hónapokban tapasztalható kedvezőtlen változások számos, devizában eladósodott lakossági ügyfél számára többletterhet jelentenek. Ebben a környezetben a Felügyelet kiemelten fontosnak tartja, hogy a pénzügyi szolgáltatók rugalmas és ügyfélbarát  magatartással segítsék a bajba jutott adósokat.

Több mint félezer közmunkás a NYÍRERDŐ-nél

Gazdaság - 2009-05-04

Soha ennyi állástalan nem jutott munkához a kelet-magyarországi erdőkben, mint ebben az évben. Április közepén ért véget az első alkalommal meghirdetett téli erdőművelési közmunkaprogram, amelyben a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. 444 embert foglalkoztatott három hónapon keresztül. A héten pedig megkezdődött a már hagyományosnak mondható héthónapos programunk, amelynek során november végéig 560 munkanélküli dolgozik az állami erdőkben – mondta Kaknics Lajos, a társaság vezérigazgatója.

A gyorsító intézkedéseknek köszönhetően újabb lökést kaphat az építőipar

Gazdaság - 2009-04-30
A Gazdasági csúcson tett ígéretét tartotta be a kormány azzal, hogy a mai kormányülésen elfogadták az építésügyi eljárások gyorsításának második lépését. Ennek eredményeként még idén életbe lépnek azok az intézkedések, amelyek tovább gyorsítják és egyszerűsítik az építésügyi eljárásokat, csökkentve a vállalkozások adminisztrációs terheit és költségeit.

Áprilisi jelentés

Gazdaság - 2009-04-29
Áprilisban kilenc hónapos csökkenés és ezen belül fél éve tartó zuhanás után változatlan maradt a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint a fogyasztók várakozása tovább romlott, az üzleti szféráé azonban - ha nagyon szerényen is - de javult.

9 milliárdot nyert Szabolcs, 7,8 milliárdot Hajdú-Bihar a humánfejlesztési pályázatokon

Gazdaság - 2009-04-21

Kiemelten eredményes Szabolcs és Hajdú-Bihar megye a humánfejlesztési pályázatok terén -A két megye már az első Nemzeti Fejlesztési Terv humán pályázatain is különösen eredményesen szerepelt: 2004-2008 között Szabolcsból (10%) és Hajdú-Biharból (8%) nyújtották be az összes beérkezett pályázat közel ötödét.

Döntöttek a hazai forrású pályázati felhívásokról

Gazdaság - 2009-04-17

Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. április 10-én elfogadta a 2009. évben a nemzeti költségvetésben a döntési hatáskörébe decentralizált pályázatok felhívásait helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak ellátására. A pályázati felhívásokat a kötelező minisztériumi egyeztetés után, legkésőbb 2009. április 30-ig közzéteszik. Kedvezményezettjei a helyi önkormányzatok, önkormányzatok társulásai és a többcélú kistérségi társulások.