Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése kölcsönösen előnyös minden országnak - mondta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a Kína és 16 kelet-közép-európai ország gazdasági és kereskedelmi fórumának megnyitóján, hétfőn Budapesten.
A kínai kormányfő kiemelte: az elmúlt években jelentősen erősödött Kína és a kelet-közép-európai országok gazdasági együttműködése, amellyel az eurázsiai kontinens két oldalát hozzák össze.
Kitért rá: országa nagy gazdasági lendületben van, évente rengeteg új cég jön létre, amelyek nagyon sok munkahelyet hoznak létre és a hagyományos ágazatokat is modernizálják.
Úgy vélte, racionális Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése, mert összhangban áll a globalizáció tendenciáival, a kereskedelem és a beruházás előmozdításának szükségességével.
Nemzetközi elemzők szerint Magyarországon nincs elégséges piaci verseny, ami nem tesz jót sem az áruk minőségének, sem pedig az áraknak - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán.Az egyetemi tanár szerint Nyugat-Európában nagyobb a verseny a cégek között, és igényesebb a piac is, ezért lehet jobb minőségű termékeket olcsóbban megkapni.
A Tesla, amely a múlt héten mutatta be elektromos nyerges vontatójának a prototípusát, pénteken nyilvánosságra hozta, hogy a jármű ára 150 és 200 ezer dollár között lesz.
Új növekedési modellre van szükségük a tágabb értelemben vett közép- és kelet-európai térség feltörekvő gazdaságainak ahhoz, hogy kitörhessenek az eddig elért közepes jövedelmi szint korlátai közül, az új modell pillérei között van az infrastruktúra fejlesztése - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által szerdán Londonban kiadott éves helyzetértékelésben.
A Jelentés az átalakulásról (Transition Report 2017-2018) című 120 oldalas elemzés szerint az EBRD számításai azt mutatják, hogy a bank működési területét alkotó gazdaságok teljes jövőbeni tőkebevonási igényének 40 százalékát a szükséges infrastrukturális beruházások tőkeigénye adja.
Azzal, hogy a budapesti repülőtérről a jövőben több új hosszútávú járat is indul, megnőtt az esélye, hogy a Liszt Ferenc-repülőtér újra gyűjtő-elosztó repülőtér legyen - hangsúlyozta a Budapest Airport vezérigazgatója kedden a CEE Aviation közép-európai légiközlekedési konferencián Budapesten.
Jost Lammers elmondta, a ferihegyi repülőtéren az elmúlt időszakban az olcsó, úgynevezett point-to-point, közvetlen utazások voltak jellemzőek, és a digitalizáció is ezt erősítette.
- A kínai Tencent internetes technológiai holding piaci tőkeértéke az ázsiai vállalatok között elsőként lépte át az 500 milliárd dolláros határt és globális összevetésben már megelőzte a Facebook piaci tőkeértékét is.
A Tencent részvényének árfolyama az idén az év eleje óta már több mint megduplázódott és hongkongi záróárfolyama alapján a vállalat piaci tőkeértéke hétfőn átlépte az 500 milliárd dollárt, kedden pedig 522 milliárd dollárra emelkedett.
A kínai cég ezzel megelőzte és kiütötte az ötödik helyről a globális nagyságrendi rangsorban a Facebookot. A Facebook piaci tőkeértéke 519 milliárd dollár.
A magyar mikro-, kis- és középvállalkozások mindössze ötöde végez exporttevékenységet, és a külpiacra lépő új szereplők aránya is alacsony, elsősorban azért, mert úgy gondolják, hogy termékeik, szolgáltatásaik nem exportképesek, vagy mert túl kicsinek tartják magukat - derült ki a Budapest Bank (BB) kutatásából.
A Mol piaci vállalatként a fogyasztói visszajelzéseket is beleértve folyamatosan figyelemmel kíséri a versenypiaci tényezőket, elemzi és szükség esetén módosítja az árakat. Az árazás ugyanakkor tisztán kereskedelmi kérdés - szögezte le a magyar olajipari vállalat csütörtöki eljuttatott közleményében.
A cég egyben megismételte: a Mol, ahogyan eddig, úgy most sem kommentál konkrét árakat vagy a saját árazási gyakorlatát. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a legtöbb fogyasztási cikkhez hasonlóan az üzemanyagok ára számos piaci körülménytől függ. Magyarországon csaknem 2000 töltőállomás van, ennek csak egynegyedét működteti a Mol.
Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a hétvégén Facebook-oldalán közölte, hogy miután egyeztetést folytatott a Mol illetékes képviselőivel, csökkentették az üzemanyag árát választókerületében, Mezőkövesden. Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezető erről keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: Tállai András a lehető leghelyesebben járt el, a Fidesz-frakció - csatlakozva a miniszterelnökhöz - egy emberként gratulál neki.
A jövő évi adóváltozások ellenére régiós összehasonlításban még mindig magasak Magyarországon a béreket terhelő adók és járulékok - mondta a Mazars adótanácsadó adóigazgatója a társaság keddi budapesti sajtóbeszélgetésén.
H. Nagy Dániel az Országgyűlés által elfogadott adótörvényeket ismertetve kiemelte: folytatódik a szociális hozzájárulási adó csökkentése, a közteher a korábban tervezett 20 helyett 19,5 százalék lesz 2018-ban a munkáltatók számára. Ugyanakkor ezzel ellentétes irányba hat a minimálbér, illetve a garantált bérminimum jelentős emelése, illetve a munkáltatóknak továbbra is számolniuk kell a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulással.
A tejpiacon világszinten és az Európai Unióban is növekvő kereslet mutatkozik - mutatott rá az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgatója kedden, Velencén a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács VII. nemzetközi tejágazati konferenciáján.
Juhász Anikó nyitóelőadásában hangsúlyozta, hogy a kereslet növekedése a sajt és a vaj esetében lassabb ütemű, a tejszínnél gyorsabb, miközben a folyadéktejnél az uniós kereslet csökken.
Elmondta, hogy a globális kereslet növekedésének nagy részét Kína, India, az Egyesült Államok és Afrika szubszaharai régiója generálja. Megjegyezte, hogy ezek távoli piacok, ráadásul alapvetően más termékeket keresnek, mint amit a magyar tejtermelők előállítanak.
A főigazgató közölte, hogy a feldolgozott tejtermékek növekedési üteme 2,5 százalékos a világon, ami leginkább Indiának köszönhető. A globális fogyasztási növekedés motorjának nevezte a fagyasztott pizzára szórható sajttermékeket, illetve Afrika esetében a tejzsírral kevert sovány tejport, amit lisztként alkalmaznak a háztartások.
- Az elmúlt hat évben 50 ezer új munkahely jött létre a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban, és a következő években várhatóan hasonló nagyságrendben lesz szükség új munkaerőre - jelezte a földművelésügyi miniszter hétfőn Hajdúböszörményben.
Fazekas Sándor a helyi Széchenyi István mezőgazdasági középiskola és környékbeli agrárvállalkozók partnerségi együttműködési megállapodásának aláírása előtt arról beszélt, hogy a versenyképes munkaerő érdekében az elmúlt években egységes agrárképzési rendszert hoztak létre, és a tananyag-korszerűsítés eredményeként 15 új szakma várja a tanulókat az agráriumban.
Az IMF az idei magyar növekedési prognózisát 0,3 százalékponttal 3,2 százalékra emelte őszi regionális gazdasági előrejelzésében az áprilisi jelentésben szereplő 2,9 százalékról. A jövő évi növekedési előrejelzést 3,0 százalékról 3,4 százalékra, a 2019-est 2,6 százalékról 2,8 százalékra javította.
A belföldi kereslet az IMF szerint az idén 1,4 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal, 2019-ben pedig 2,7 százalékkal növekszik Magyarországon. A tavaszi prognózisban az IMF az idei évre 3,1 százalékos, jövőre 3,0 százalékos, 2019-ben pedig 2,2 százalékos növekedést jelzett. Az idei előrejelzését tehát 1,7 százalékkal rontotta, a jövő évit és a 2019-est 0,5 és 0,4 százalékponttal megemelte.
Jelentősen megemelte Európa gazdasági növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi regionális áttekintésében, megjegyezve, hogy az európai növekedés nagyban hozzájárul a globális gazdasági növekedés lendületének erősödéséhez is.
Az IMF őszi "Regional Economic Outlook" prognózisában a 2016-os 1,7 százalék után Európa idei GDP-növekedési előrejelzését az áprilisban kiadott tavaszi "World Economic Outlook" elemzésben jelzetthez képest 0,5 százalékponttal 2,4 százalékra, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal 2,1 százalékra emelte. A 2019-es GDP-növekedést továbbra is 1,9 százalékon várja az IMF.
A német gazdaság versenyképességének érdekében rugalmasabbá kell tenni a munkaidőről szóló szabályokat - sürgeti a német kormány mellett működő független gazdaságpolitikai tanácsadó testület, az úgynevezett gazdasági bölcsek tanácsa.
A munkaidő rugalmas beosztása fontos feltétele a versenyképességnek az "új, digitalizált világban" - mondta a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak Christoph Schmidt, a testület vezetője, aki szerint "elavult elképzelés, hogy a munkaidő akkor kezdődik, amikor az alkalmazott megérkezik az irodába, és véget ér, amikor távozik".
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról a hosszú futamidejű, devizában és forintban fennálló magyar államadósság befektetési ajánlású, "BBB mínusz" szintű osztályzatának kilátását pénteken a Fitch Ratings.
A magyar szuverén besorolás kilátása így már két hitelminősítőnél pozitív: augusztusban a Standard & Poor's is pozitív kilátást adott Magyarországnak.
A harmadik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service továbbra is stabil kilátást tart érvényben a magyar államadósság-kötelezettségek osztályzatára
A körforgásos gazdaság megvalósítása a jövő egyik nagy lehetősége, ígérete - mondta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, miután megtekintette az V. Ökoindustria Nemzetközi Környezetipari Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállításon részt vevő cégek és szervezetek standjait.
Áder János hozzátette: a körforgásos gazdaságban az iparban és a mezőgazdaságban használt anyagokat különválasztják, külön dolgozzák fel és külön is hasznosítják.
Közölte: a szakkiállításon nagyon sok olyan magyar innovációt mutattak be a cégtulajdonosok, feltalálók, amelyek hosszú idő óta meglévő problémákra próbálnak megoldást találni. Példaként említette Budapest és a nagyvárosok szennyvíz- és ivóvízhálózatának elöregedését.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előrejelzése szerint lassul a lakásárak emelkedése, a jegybank idén átlagosan 12,9 százalékos növekedésre számít. Az idén júniusban mért adatok szerint országos szinten 15,3 százalékos volt az elmúlt 12 havi drágulás, a fővárosi árak növekedésének dinamikája jelentősen lassult - ismertette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lakáspiaci jelentésének adatait Nagy Tamás, a jegybank főosztályvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kiemelte, a hazai lakáspiacot erős kereslet és fokozatosan alkalmazkodó kínálat jellemezte az idei első fél évben.
Idén 3,7 százalékos, jövőre 3,6 százalékos, 2019-ben pedig 3,1 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely csütörtökön tette közzé esedékes őszi gazdasági előrejelzését mind az EU egészére, mind az egyes tagállamokra nézve.
A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (EcFin) az idei és a következő év vonatkozásában is egy ezrelékponttal javította a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó korábbi prognózisát.
Emlékeztettek rá, hogy a magyar GDP tavaly "csak" 2,2 százalékkal nőtt, miközben a bővülés 2015-ben még 3,4, 2014-ben pedig 4,2 százalékos volt.
- Illegális motorolaj-kereskedő cégláncolatot számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az elkövetők csaknem 400 millió forint általános forgalmi adót (áfa) nem vallottak be, illetve nem fizettek be az állami költségvetésbe - mondta Vankó László dandártábornok, az adóhatóság bűnügyi főigazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Közel 25 százalékkal nőtt a Wizz Air légitársaság adózott eredménye az április 1-jén kezdődött pénzügyi évének első felében az előző évihez viszonyítva.
A társaság által szerdán, a honlapján közölt kimutatás szerint az árbevétel 921 millió euróról 24,8 százalékos emelkedéssel 1,1 milliárd euróra nőtt, az üzemi eredmény pedig 292 millió eurót tett ki, ami 27,5 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az egy utaskilométerre vetített költségszint 1,6 százalékkal 3,13 euróra növekedett.