A Magyar Természetvédők Szövetsége azt kéri a kormánytól és az Országgyűléstől, hogy ne ratifikálják az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményt (CETA), mivel véleményük szerint az abban szereplő befektetői bírósági rendszer veszélyt jelenthet Magyarországra.
A természetvédők szerdai közleménye hangsúlyozza, hogy a CETA fejezeteinek többsége csütörtöktől ideiglenesen hatályba lép, de legveszélyesebb részre, a befektetésvédelmi fejezetre ez nem vonatkozik, mivel ahhoz tagállami ratifikálás szükséges.
A közlemény idézi Gus van Hartent, a kanadai York Egyetem jogász professzorát, aki a szövetség rendezvényén kijelentette: a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmények befektetésvédelmi rendszerei veszélyt jelentenek a környezetre, a demokráciára, az igazságszolgáltatás függetlenségére és az emberek jólétére, mivel különleges előjogokat biztosítanak a külföldi befektető vállalatoknak.
Az Európai Bizottság a határokon átnyúló, a foglalkoztatás és a befektetések útjában álló akadályok felszámolása és a határrégiókban rejlő gazdasági potenciál teljes körű kiaknázása érdekében internetes szakértői fórumot hoz létre határügyi kapcsolattartó pont néven.
Az uniós bizottság szerdai tájékoztatása szerint a 2018 januárjától működő határügyi kapcsolattartó pont hozzá fog járulni a munkahelyhez jutás és az olyan szolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítéséhez, mint az egészségügy és a tömegközlekedés, valamint a határokon átnyúló üzleti tevékenységek támogatásához.
Theresa May brit miniszterelnök 20 milliárd eurós végső uniós befizetés felajánlását tervezi, abban a reményben, hogy ezzel London kitöltheti a brit kilépés által az Európai Unió költségvetésében keletkező kezdeti bevételi űrt, egyben rendezheti az EU által Nagy-Britanniával szemben támasztott pénzügyi követeléseket - írta bennfentes forrásokra hivatkozva a szerdai Financial Times.
A tavalyi 2,8 millió hektoliterhez hasonló mennyiségű, de kiemelkedő minőségű bortermés várható az idén Magyarországon - mondta a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa.Kiss Eliza hozzátette: az áprilistól tapasztalt fagykár, jégverés és aszályos időjárás kedvezőtlenül hatott a szőlőtermés mennyiségére, és lehet, hogy a jövő évit is befolyásolja. Minőségben ugyanakkor a 2017-es az utóbbi időszak egyik legjobb évjárata lehet - emelte ki.
Magyarországon évente átlagosan 2,5-3 millió hektoliter seprős újbor készül, az újbor mennyisége az idén sem fogja meghaladni a hárommillió hektolitert - ismertette.
Az idén is jelentős, az árbevétel mintegy 30-40 százalékos növekedésére számít a Hell Energy Magyarország Kft. - mondta Jenei Tamás, a cég kereskedelmi igazgatója pénteken, Szikszón a XII. Coop Rally hatodik állomásán.
.
Más élelmiszeripari ágazatokhoz hasonló támogatási rendszer kidolgozását, például áfacsökkentést sürgetnek sütőipari vállalkozások, miután az ágazat tartalékai kimerültek, a vállalkozások többsége veszteséges, az ágazati nyereség pedig nulla körüli - mondta a Magyar Pékszövetség elnöke.
Septe József a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari körkép elnevezésű rendezvénysorozatának a malom- és sütőiparral foglalkozó tanácskozásán arról beszélt, hogy a sütőipari ágazat tartalékai kimerültek, a költségcsökkentési lehetőségek elfogytak. Az ágazatból 6 ezer munkavállaló, közülük mintegy 3 ezer pék hiányzik. Emellett a költségek, például a munkabérek, logisztikai kiadások folyamatosan nőnek.
Eladta a Lapcom Zrt.-ben meglévő részvényeit a társaság eddigi egyetlen tulajdonosa, a Radio Bridge Media Holdings Ltd. - a cég ezt hétfőn jelentette be, az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Tájékoztatásuk szerint a vevő az Avalue Befektetési Kft., az AV Investments leányvállalata; a tranzakció zárásának feltétele, hogy a tulajdonszerzést a Gazdasági Versenyhivatal engedélyezze.
A Tesco dolgozói elszántak, kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap, a szombat éjfélkor befejeződött munkabeszüntetést értékelve.
A Tesco áruházaknak 10 százaléka zárt be a pénteken délután 16 órakor kezdődött sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában tapasztalható valamilyen fennakadás - közölte az áruházlánc pénteken.
Bezárt a bicskei, a kazincbarcikai, az ózdi, a paksi, a hatvani, a tapolcai és a miskolci hipermarket, Budapesten négy, Győrben kilenc, Debrecenben egy kisboltot csuktak be a munkabeszüntetés miatt.
A Tesco cáfolta a budapesti Fogarasi úti Tesco bezárásáról megjelent híreket. A Fogarasi úti áruház több mint egy tucat kasszával szolgálja ki a vásárlókat - írják közleményükben
- A Debrecen-Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai térségbe 35,81 milliárd forint összegű forrás érkezik, ebből harminc fejlesztési programot valósítanak meg, két kivétellel valamennyit hazai forrásból - fejtette ki a Tisza-tó Térségi Fejlesztési tanács elnöke egy poroszlói sajtótájékoztatón csütörtökön.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöki tisztét is betöltő Kovács Sándor úgy fogalmazott: évek óta nagyon sokan és sokan dolgoztak azért a kiemelt státusért, amelyet a kormány augusztus 14-i rendelete valósággá tett. "De nem csak határozat született, kaptunk apanázst is hozzá" - fogalmazott.
Csányi Sándor és agrárbirodalma vezeti a 25 legnagyobb magyar családi vállalkozás listáját, amelyet a Forbes magazin állított össze; a harmadik alkalommal közölt lista a lap szeptemberi számában jelent meg. A magazin szerint a Csányi család tulajdonában lévő Bonafarm csoport, KITE Zrt. és MCS Vágóhíd Zrt. Forbes által becsült cégértéke 113,4 milliárd forint.
A magyar gazdasági növekedés alacsonyabb volt a második negyedévben az első negyedévinél, de továbbra is meghaladta az uniós átlagot, a beruházások látványos bővülése pedig folytatódott, ennek alapján a GKI 3,8 százalékra emelte idei GDP-prognózisát a korábbi 3,5-ről - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzésében.
Kiemelik: a folyamatok rövid távon kedvezőek, de továbbra is hiányoznak a távlatos megoldások.Az elemzésben felidézték, hogy a magyar gazdaság az első negyedévi 4,2 százalékos növekedés után a második negyedévben 3,2 százalékkal bővült. A növekedési ütem csökkenésében az egyes negyedévek tavalyitól eltérő számú munkanapjának is nagy szerepe volt, ezt és más szezonális hatásokat is figyelembe véve a lassulás sokkal kisebb, 3,8-ról 3,6 százalékra.
Rossz helyzetben van a magyar almatermesztés, mivel például nagy a termésmennyiség évenkénti ingadozása, az össztermésen belül nagy az ipari alma aránya, a csökkenő termőterület mellett pedig a korszerűnek minősíthető ültetvények aránya is alacsony - állapítja meg a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) legfrissebb összegzése.
A tájékoztató szerint Magyarország almatermése egy átlagos évben 550-600 ezer tonna, de az elmúlt 10-15 évben a 200 és 920 ezer tonna között ingadozott. Így nagyon rossz a termésbiztonság, ami az egyik alapvető akadálya a piacok építésének és megtartásának. Emellett a magyar almatermés hasznosítási aránya is gyenge, már mintegy 20 éve: kétharmada ugyanis az ipari alma - ennek 80-85 százaléka sűrítményalapú léalma -, egyharmada étkezési alma, amely arány az unióban pontosan fordított.
A 2002-ben meglévő 41 ezer hektár almaültetvényből mára mintegy 26 ezer hektár maradt, elveszett az ültetvényfelület mintegy 40 százaléka. Az almaültetvények mintegy 40 százaléka korszerűtlen és potenciálisan versenyképtelen - közölte a szervezet.
Mexikó is kilépne az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményből (NAFTA), ha nem veszik figyelembe a mexikói érdekeket a megállapodás újratárgyalásakor - közölte szerdán Washingtonban Luis Videgaray mexikói külügyminiszter.
- Lendületben van a magyar szőlő- és borágazat, amit az is alátámaszt, hogy a magyar borexport az első öt hónapban mennyiségben 26, értékben pedig 18 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának szintjét - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a 26. Budapest Borfesztivál sajtótájékoztatóján.
Gál Péter a szeptember 7. és 10. között megtartandó rendezvény beharangozó eseményén közölte: az első öt hónapban a magyar borkivitel mennyisége elérte a 330 ezer hektolitert, értékben pedig a 11,3 milliárd forintot. Tavaly a magyar borexport mintegy 750 ezer hektolitert tett ki, értéke pedig 27,3 milliárd forint volt - mondta a helyettes államtitkár.
- A magyar kormány 2020-ig 1500 milliárd forinttal támogatja a vasút korszerűsítését - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Hajdúszoboszlón.
A munkák során összesen 900 kilométer hosszú vasúti pályát korszerűsítenek és 45 ezer férőhely "új járműkapacitás jön létre", 1-2 év múlva már megjelennek az új kocsik a vonalakon - tette hozzá Mosóczi László.
Magyarország számára az uniós agrárpolitika óriási lehetőséget és fejlődést jelent, ugyanakkor az egyre szigorodó előírások miatt több követelménnyel szembesülnek a gazdálkodók és az élelmiszeripari szereplők - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A magyar közúti fuvarozásban még mindig sofőrhiány van, annak ellenére, hogy már több ezer gépkocsivezetőt képeztek ki állami támogatással - mondta Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette, hogy újraindul a gépkocsivezetők képzése állami segítséggel, az ingyenes tanfolyamokra bárki jelentkezhet, aki megfelel a járművezetési feltételeknek.
Testkamerák tesztelését kezdte meg MÁV-Start, a vasúttársaság vezetése az értékelések és a gyakorlati tapasztalatok feldolgozását követően dönthet a rendszer bevezetéséről - közölte a MÁV kedden. A belső próbákat követően augusztus 16-án a gyakorlatban is elindult a tesztelés a legforgalmasabb budapesti elővárosi vonalakon, a MÁV jegyvizsgálói három gyártó huszonhat testkameráját tesztelik
Szerkezetátalakítást és technológiai fejlesztéseket javasol a magyar alma versenyképességének megőrzésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), október közepétől pedig almafogyasztást népszerűsítő kampányt indít.
A NAK a termelőkkel és a kiskereskedelmi áruházláncokkal folytatott szakmai megbeszélésen hétfőn felhívta a figyelmet, hogy jelentősen növelni kell az étkezési alma arányát az iparival szemben. A tanácskozáson elhangzott, hogy a magyarországi fajta- és ültetvényszerkezet 25 éve csak minimálisan változott, csupán az ültetvényterület 20-25 százaléka mondható korszerűnek. Jelentős gondokat okoz a munkaerőhiány is, amit számos termelő a közfoglalkoztatás és a szezonális mezőgazdasági munka közötti könnyebb és motivált átjárással oldana meg - írták.
A magyarországi termelők idén jelentős külföldi keresletre számíthatnak, hiszen az uniós átlagnál csekélyebb aszály- és fagykárokat szenvedtek, miközben az EU-országok várhatóan 20 százalékos terméskieséssel számolhatnak az elmúlt évekhez képest.