Gazdaság

Eredmények megjelenítése 1081-től 1100-ig 4646 találatból.

Közel 700 milliós nyerséggel zárta a tavalyi évet a Herendi Porcelánmanufaktúra

Gazdaság - 2017-02-01

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. közel 700 millió forintos adózás előtti nyerséggel zárta a tavalyi évet, a cég üzemi tevékenységének összes bevétele pedig öt milliárd forint körül alakult.

Simon Attila a társaság vezérigazgatója. elmondta, több mint 230 millió forint értékű beruházást hajtottak végre 2016-ban, ami csaknem két és félszerese az egy évvel korábbi összegnek.A Herendi Porcelánmanufaktúra árbevételének közel 70 százaléka exportértékesítésből ered - közölte a vezérigazgató.

Az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye 69 havi csúcson

Gazdaság - 2017-02-01

Januárban 2011 áprilisa óta a legmagasabb szintű volt az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet szerdán ismertetett beszerzésimenedzser-indexe (BMI) szerint.

Januárban 55,2 pont lett az euróövezeti feldolgozóipari BMI végleges értéke a decemberi 54,9 pont után.

Az index egyebek között Ausztriában 70 havi csúcsra 57,3 pontra, Németországban 36 havi csúcsra (56,5 pontra), Spanyolországban 20 havi csúcsra (55,6 pontra) Franciaországban pedig 68 havi csúcsra (53,6 pontra) javult januárban.

Szakértő: a nyugdíjak tekintetében a nem folyamatos munkavégzés jelenti a problémát

Gazdaság - 2017-01-29

- A nyugdíjak tekintetében a problémát a nem folyamatos munkavégzés és a feketén foglalkoztatás jelenti Magyarországon - mondta Németh György szociológus-közgazdász vasárnap reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.

Kiemelte: a magyar nyugdíjrendszer annyiban jól működik, hogy aki végigdolgozza a negyven évet, az a keresetéhez képest viszonylag jó nyugdíjat kap.

Ugyanakkor - tette hozzá - fontos az öngondoskodás is, aki ezt választja, annak több lehetősége is van.

Aki nem akar ezzel sokat foglalkozni, az választhatja a nyugdíjpénztárt, mások pedig nyithatnak egy nyugdíj-előtakarékossági számlát, és a legújabb lehetőség az üzleti biztosítóval kötött nyugdíjbiztosítás - sorolta.

A magyarok 60 százaléka egyáltalán nem tesz félre, nem takarít meg öregkorára, 36-40 éves korban a lakosság 67 százaléka még semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik - derült ki az Union Biztosító legutóbbi felméréséből.

Az IPOSZ intézkedéseket szorgalmaz a kkv-k segítésére

Gazdaság - 2017-01-27

- Újabb intézkedéseket, egyebek mellett az adminisztrációs és adóterhek további csökkentését szorgalmazza az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöksége a kkv-k gazdasági helyzetének javítására, javaslataikat jövő héten juttatják el a kormányhoz - közölte a szövetség pénteken.

Gazdaság-adó-élelmiszer NAV: emberi fogyasztásra szánt takarmányburgonyát találtak az ekáer segítségével

Gazdaság - 2017-01-25

Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) segítségével akadályozták meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 22 tonna, állati takarmányként felhasználható burgonya élelmiszerként történő értékesítését, a burgonyát a kormányhivatal munkatársai megsemmisítették.

Kihirdették a Super 12 - Magyar Bor Nagydíj első győzteseit

Gazdaság - 2017-01-24

A Magyar Borszakírók Köre által első alkalommal meghirdetett Super 12 elnevezésű meghívásos borversenyén a Magyar Bor Nagydíját a Szent Tamás szőlőbirtok és pincészet Szent Tamás furmint 2013-as évjáratú fehérbora, illetve a Thummerer Pince Egri bikavér grand superior 2012-es vörösbora nyerte el 12-12 fehér- és vörösbor közül - jelentették be a szervezők kedden Debrecenben, a Déri Múzeumban tartott sajtótájékoztatón.

Londoni elemzők: Trump érvelésével ellentétben nem Amerika finanszíroz más gazdaságokat

Gazdaság - 2017-01-23

Londoni pénzügyi elemzők szerint nem állja meg a helyét Donald Trump amerikai elnök azon érvelése, hogy az Egyesült Államok a világ más gazdaságainak nettó finanszírozója lenne.

A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport - elemzői hétfőn Londonban ismertetett napi devizapiaci helyzetértékelésükben felidézik Trump beiktatási beszédének azt a részét, amely szerint az eddigi folyamatokat "az amerikai középosztály háztartásaitól elragadott vagyon" globális újraelosztása jellemezte.

NGM: emelkedett a kkv-k által megpályázható támogatás

Gazdaság - 2017-01-20

- Jövő szerdától újra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások egyebek mellett eszközvásárlásra, új technológiai rendszerek kialakítására, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, a megpályázható összegek pedig magasabb lesznek - hívta fel a figyelmet Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken.

Nyolc uniós országban 160 millió euró finanszírozáshoz juthatnak innovatív kkk-k

Gazdaság - 2017-01-18

Az Európai Beruházási Alap (EIF) és az UniCredit bank garanciamegállapodást kötött, amelynek révén az innovatív kis- és középvállalkozások (kkv-k) és a közepes piaci tőkeértékű vállalatok 160 millió euró (mintegy 50 milliárd forint) támogatáshoz juthatnak nyolc országban, köztük Magyarországon - közölte az Európai Bizottság szerdán.

A magyar kis- és közepes vállalkozások idén 2362 millió euróra pályázhatnak majd

Gazdaság - 2017-01-17

A magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv) az idén 2362 millió euróra pályázhatnak majd, míg például Horvátországban, Romániában és Bulgáriában jóval kevesebb - sorrendben 122 millió, 221 millió, illetve 627 millió euró - uniós pályázati pénz áll a vállalkozók rendelkezésé 2017-ben - derül ki a Goodwill Consulting Kft. pályázati tanácsadó cég regionális összehasonlításából.

A magyar keret jelentős eltérése abból adódik, hogy Magyarországon 2017 végégig minden pályázatot kiírnak, míg a másik három országnál ez arányosan oszlik el a 2014-2020-as időszakban - tették hozzá.

Csepreghy: az OLAF 167 milliárdos károkozást tárt a fel a 4-es metró beruházásánál

Gazdaság - 2017-01-16

Mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró beruházása során jelentésében az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), és az Európai Bizottság 76,6 milliárd forintos büntetés megfizetésére kötelezheti Magyarországot - közölte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Csepreghy Nándor, aki a metróberuházást Magyarország 13 éves európai uniós története legnagyobb fejlesztésének és legnagyobb korrupciós ügyének nevezte, elmondta: az OLAF szerint a korrupcióval és szabálytalansággal érintett szerződések összege 272 milliárd 823 millió 488 ezer 215 forint. Brüsszel azt állítja, hogy 166 milliárd 998 millió 258 ezer 356 forintot "elloptak vagy elcsaltak", ezért ezt a pénzt az európai hatóságoknak és a magyar kormánynak vissza kell követelnie - tette hozzá

DK: azonnal hozzák nyilvánosságra a 4-es metróról készült OLAF-jelentést!

Gazdaság - 2017-01-16

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány azonnal hozza nyilvánosságra az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró építéséről szóló jelentését. A párt fővárosi képviselője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a DK nem tudja elképzelni, miért érdeke a kabinetnek, hogy a közvélemény ne ismerhesse meg az iratot. Gy. Németh Erzsébet hangsúlyozta, hogy a kormány a "korábbi korrupciós" ügyek során vitatta az unió vizsgálati eredményeit, most viszont inkább kifizetik a 76,6 milliárd forintos büntetést, csak "hogy az előző városvezetésre mutogathassanak".

A politikus szavai szerint ha a jelentésből nem a Fidesz, hanem a 2010 előtti kormányok érintettsége derülne ki, akkor a dokumentum megállapításaival lenne tele "a fideszes propagandasajtó".

Aki korrupt, aki pénzeket tüntetett el, annak bűnhődnie kell, függetlenül attól, hogy fideszes vagy nem fideszes politikus - szögezte le egy kérdésre válaszolva.

A török líra történelmi mélyponton az euróval szemben

Gazdaság - 2017-01-11

- Szerdán kora reggel folytatódott a török líra napok óta tartó gyengülése, így például az euróhoz képest történelmi mélypontra került annak ellenére, hogy az ország jegybankja kedden árfolyamerősítő intézkedést jelentett be.

Szerda hajnalban az euró 4 lírára erősödött, először érte el ezt a szintet. A líra gyengülése ezzel azonban nem állt meg, reggel 9 óra után pár perccel már 4,056 lírán jegyezték az eurót.

Vagyonvédelmi szervezetek 2285 forint rezsióradíjat javasolnak

Gazdaság - 2017-01-09

Az előző évhez képest 356 forinttal magasabb, 2285 forintos minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíjra tett javaslatot az idei évre a Belügyminisztériumnak a Személy- Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) és a Magánbiztonsági Ágazati Párbeszédbizottság (MB ÁPB) hétfőn.

Adószakértő: az szja-bevallásnak három módja van

Gazdaság - 2017-01-09

A személyi jövedelemadó (szja) bevallásnak háromféle módja van, a klasszikus bevallás, a munkáltató által készített, illetve az adózó felkérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) személyi jövedelemadó (szja) bevallásának elkészítésére - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Hozzátette: a tavalyi adatokat tekintve Magyarországon körülbelül 4,5 millió embernek van szja bevallási kötelezettsége.

Kiemelte: az őstermelőnek, az egyéni vállalkozónak, és az általános forgalmi adót (áfa) fizető magánszemélynek továbbra is a klasszikus bevallást kell választania.

A Wizz Air 23 millió utast szállított 2016-ban

Gazdaság - 2017-01-06

A Wizz Air 23 millió utast szállított 2016-ban, ami az előző évhez képest 19 százalékos növekedés, a légitársaság az év végén 40 ország 134 célállomására repült 519 útvonalon - közölte a diszkont légitársaság pénteken.A tájékoztatás szerint magyarországi útvonalain 2016-ban a Wizz Air 3,7 millió utast szállított, ami 23 százalékos éves növekedés.

A Wizz Air jelenleg két magyarországi bázist üzemeltet Budapesten és Debrecenben összesen 11 repülőgéppel, több mint 1000 főt foglalkoztat hajózó személyzet, légiutas-kísérő, irodai és támogató munkakörökben.

Számos dologra figyelni kell a kedvezményes vendéglátó áfa alkalmazásához

Gazdaság - 2017-01-06

Január 1. óta egyes vendéglátó szolgáltatásokra 18 százalékos kedvezményes áfakulcsot lehet alkalmazni. Ehhez egyidejűleg több feltételnek kell megfelelni: szolgáltatásnyújtásnak kell megvalósulnia, az ügyletnek az éttermi szolgáltatás kategóriába kell tartoznia, és csak ételre, illetve helyben készített, nem alkoholtartalmú italra érvényesíthető - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján található útmutatóból.

A NAV kiemeli: nem attól minősül szolgáltatásnak az ügylet, hogy az ételt, italt helyben készítik, hanem, hogy azok értékesítését az azonnali fogyasztást lehetővé tevő kiegészítő szolgáltatások kísérik.

Nem szolgáltatásnyújtás, hanem termékértékesítés valósul meg az étel, helyben készített alkoholmentes ital elvitelre történő értékesítésekor, házhoz szállításakor, vagy ha a helyben fogyasztáshoz csak pult vagy "körbefutó deszka" áll rendelkezésre (például lángossütők, pecsenyesütők piaci, illetve büfékocsiból történő értékesítés). Ez esetben ugyanis nem a kiegészítő szolgáltatások vannak túlsúlyban.

A világ legmagasabb naperőműtornyát építik fel Izraelben

Gazdaság - 2017-01-06

A világ legmagasabb, 250 méter magas naperőműtornyának felépítésére készülnek a Negev-sivatagban, Izraelben - értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A napfényben gazdag Izrael hagyományosan kőolajszármazékokkal, illetve a földközi-tengeri földgázmezők felfedezése, és kiaknázásának megindulása óta földgázzal működteti erőműveit. Energia felhasználásának jelenleg mindössze két és fél százaléka származik a nap erejéből.

A tervek szerint az ország 2020-ra megnégyszerezi, tíz százalékra növeli napenergia kiaknázását, főként a Negev-sivatagban felépülő új naperőművekkel.

A várhatóan 2018-ra elkészülő Asalim naperőműrendszer négy, különböző technológiát alkalmazó részből fog állni. Együtt háromszáztíz megawatt energiát fog termelni, az ország teljes szükségletének 1,6 százalékát, ami százharmincezer háztartás, az izraeli lakosság öt százalékának ellátását fedezi.

Tavaly rekordszámú új autót helyeztek forgalomba Nagy-Britanniában

Gazdaság - 2017-01-05

A Brexit utáni borúlátó gazdasági prognózisokra rácáfolva, rekordszintre emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma tavaly Nagy-Britanniában.

Tavaly már sorban az ötödik éve emelkedett Nagy-Britanniában a forgalomba helyezett új autók száma. A Society of Motor Manufacturers and Traders (SMMT) szakmai képviseleti szervezet honlapján csütörtökön közzétett kimutatás szerint 2016-ban 2,692 millió új autót helyeztek forgalomba, 2,3 százalékkal többet az előző évinél. Decemberben viszont éves bázison 1,1 százalékkal, 178 ezerre csökkent a forgalomba helyezések száma.

Évente 40-50 ezer emberrel csökken a munkaképes korú népesség Magyarországon

Gazdaság - 2017-01-05

A munkaerőhiánynak elsősorban demográfiai okai vannak, a munkaképes korú népesség fogyása miatt évente 40-50 ezerrel kevesebb ember dolgozik Magyarországon és a probléma vélhetően még évtizedekig fennáll majd - mondta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Rolek Ferenc szerint a szakmunkás munkaerőhiánynál további gondot okoz, hogy a szakmunkás életpálya már kevésbé vonzó a fiatalok számára, mint 20-30 évvel ezelőtt.