A BMW debreceni beruházása óriási előrelépés és lehetőség, a térség erősödését hozza - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc műsorában.
Kiemelte, a magyar portfólió az Audi és a Mercedes mellett a BMW-vel bővül, és ez sikertörténet, mert olyan cég jelent meg, amelyet a világon mindenütt elfogadnak.
Szerinte az autóipari beruházás azt is magával hozza, hogy Debrecenben felerősödik a műszaki szakemberképzés, mert egyre több ilyen típusú munkavállalóra lesz szükség.
Jelentős verseny volt az országok és a városok között a BMW-beruházásért, Debrecennek és a régiónak kiemelkedő lehetőséget teremt az egymilliárd eurót meghaladó modern autógyári fejlesztés megvalósulása - mondta Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Példaként említette, hogy döntések előtt a befektetők általában mérlegelik az infrastruktúrát, a logisztikai ellátottságot, a szakképzett munkaerő elérhetőségét, Magyarország mellett fontos szempont volt a beszállítói hálózat fejlettsége, hiszen a BMW 1,4 milliárd euró értékben vásárolt Magyarországról terméket, szolgáltatásokat, ez mintegy 90 magyar beszállítót jelent, akiknek a köre tovább bővül majd.
Kulturális téren is egyre szorosabbá válik a magyar-román határ két oldalán elterülő térség, Hajdú-Bihar és Bihar megye, illetve Debrecen és Nagyvárad kapcsolata, amit az is jelez, hogy az augusztus 20-i debreceni virágkarneváli kocsikból öt augusztus 21-én Nagyváradon, egy nappal később pedig Érmellék központjában, Bihardiószegen gurul végig a helyi karneválokon - hangsúlyozták a két térség vezetői keddi sajtótájékoztatójukon.
Debrecen - infrastruktúrája, logisztikai kapcsolatai és a BMW meglévő beszállítói hálózatának elhelyezkedése miatt - ideális helyszín az autógyártó csoport gyártókapacitásának bővítésére - derült ki a cég keddi közleményéből.
A környék szakképzett munkaereje szintén jelentős előny volt a helyszín kiválasztáskor. Az ezer új gyári munkahely mellett számos új munkalehetőség lesz a beszállítóknál és egyéb szolgáltatóknál - írták.
A tájékoztatás szerint a beruházás értéke meghaladja majd az egymilliárd eurót, az új üzemben akár évi 150 ezer járműt gyárthatnak majd.
Harald Krüger, a BMW Group igazgatótanácsának elnöke kiemelte, a BMW Group új gyáregységének létrehozása segíti majd a cég globális növekedését, és erősíti pozícióját Európában, egyensúlyt teremtve így az ázsiai, amerikai és az európai kontinens gyártóbázisai között.
Európa a BMW gyártóhálózatának legnagyobb szereplője. 2018-ban több mint 1 milliárd eurós befektetéssel fejlesztik a cég németországi gyárait, hogy azokat felkészítsék az elektromos járművek gyártására - emelte ki a vállalat első embere.
Az elmúlt évek gazdaságfejlesztési sikereit koronázza meg, hogy a BMW új gyárat épít Debrecenben, és a beruházás átírja a város jövőjéről alkotott elképzeléseket - mondta Debrecen polgármestere azt követően, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette az új beruházást kedden Budapesten.
Papp László (Fidesz-KDNP) hozzátette: hosszú és küzdelmes verseny alapján lett Debrecen a legjobb.
Az elmúlt évek gazdaságfejlesztési törekvései, döntései, mint a Debrecen-München közötti menetrendszerű légi járat elindítása, a repülőtér-fejlesztés, a befektetésösztönzési program elindítása, a szervezeti háttér biztosítása az EDC önkormányzati cégen keresztül, a nemzetközi iskola építésének programja mind-mind fontos elemei voltak a mai bejelentésnek - mondta.
"Meggyőződésem, hogy Debrecent teljes egészében dinamizálni fogja a BMW és a város együttműködése" - fejtette ki a polgármester, hozzáfűzve: új munkahelyek jönnek létre nemcsak az autóiparban, hanem számos más szektorban.
A beruházás a szolgáltatásoktól kezdve dinamizálni fogja az oktatást, miután a legmagasabb szintű technológia és technológiai tudás érkezik a városba - közölte a polgármester.
"Ez az a pillanat, amikor újra kell gondolnunk a Debrecen jövőjéről alkotott elképzeléseket. Büszke vagyok arra, hogy Debrecenben élhetek, egy olyan városban, amely sikeres és alkalmas, hogy olyan, a világgazdaság szempontjából is kiemelkedően nagy szereplőkkel, mint a BMW, együtt tudjon működni" - mondta Papp László.
Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A tárcavezető elmondta: a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat.
A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő - közölte.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre.
Kifejtette: a gyár helyszínének kinézett terület a jövő év második felére kerül a BMW tulajdonába, és jövőre már megkezdik a munkaerő toborzását.
A beruházás hozzájárul Magyarország versenyképességéhez és tovább erősíti a magyar-német gazdasági kapcsolatokat - mutatott rá.
Pápaszemes pingvin látott napvilágot a debreceni állatkertben, az állatot rövidesen a látogatók körében nagyon népszerű pingvinsétákon is megtekintheti a közönség - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a nagyerdei kultúrpark igazgatója.
Az egy évvel ezelőtti Campus-jubileumot is meghaladva 108 ezren szórakoztak négy nap alatt a debreceni Nagyerdőben, a vasárnap hajnalban véget ért 11. Campus Fesztiválon - közölte Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató.
A látogatói szám növelése mellett az volt a céljuk, hogy olyan biztonságos, barátságos, kulturált fesztivált szervezzenek, amelyen nemcsak a nagyszínpados koncertek dominálnak, hanem a nap minden szakában családok és különböző korosztályok találják meg a nekik tetsző programokat. Valamennyi programhelyszínüket - Családok Éve Liget, Egyetem Tér, színházi előadás, irodalmi sátor - nagy érdeklődés kísérte - tette hozzá.
Miklósvölgyi Péter elmondta: a Campuson továbbra is a zenéé volt a főszerep, idén rekordszámú, több mint kétszáz koncertet tartottak. A legtöbben a Scooter műsorára voltak kíváncsiak, nézőszámban a pénteki nap volt a csúcspont, amikor a Tankcsapda és a Punnany Massif is fellépett, a zárónapon pedig teltházas nézőtér előtt koncertezett Ákos és az amerikai R&B énekes Akon is.
Szerdán többek között Lovasi 18, Péterfy Bori és Ganxsta Zolee koncerttel, míg csütörtökön a nagyszínpadon mintegy tízezer ember előtt a Kowalsky meg a Vega, Halott Pénz és Majka&Curtis bulijával kapcsolt nagyüzemre a debreceni Campus Fesztivál.
Idén 19 programhelyszínnel készültek a szervezők, a sokszínűség, a biztonság és a komfortosság jegyében. Úgy tűnik, a siker sem marad el, várakozáson felül teljesít Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei eseménye. Ma a külföldi produkciók közül R3hab, a Scooter, az amerikai Ignite, az ausztrál The Rumjacks zenekar fellépését láthatjuk, a magyar vonalból pedig többek között a Paddy And The Rats, a Punnany Massif, az Anna And The Barbies zenekar és a Tankcsapda is színpadra lép.
- Tapír született vasárnap a debreceni állatkertben, az állatot szerdától láthatja a közönség - közölte Nagy Gergely Sándor, a nagyerdei kultúrpark igazgatója szerdán, az állatkert tapírházában tartott sajtótájékoztatón. Elmondása szerint 13 hónapi vemhesség után született meg a nőstény tapír, az állatkert tapírpárjának harmadik utóda.
Debrecenben építi fel első Németországon kívüli európai gyárát az italtöltő- és csomagolástechnikában piacvezető német gépgyártó vállalat, a Krones AG - közölte Pascal Männche, a Krones Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kedden, az épülő új gyár projektnyitó rendezvényén.
Megjegyezte, az üzemépítés bizonyítja elkötelezettségüket Kelet-Európa iránt.
Pascal Männche elmondta: több versenyző helyszín közül azért választották a beruházás helyszínéül Debrecent, mert rendkívül jó infrastruktúrával, autópálya-, vasúti- és repülőtéri kapcsolattal rendelkezik a déli ipari övezet, és rendelkezésre áll a térségben a szakképzett munkaerő, illetve jó együttműködést tudnak kialakítani a helyi szakképző intézményekkel, illetve a Debreceni Egyetemmel.
- A Debreceni Nyári Egyetem 91. tanévét hétfőn nyitották meg az egyetem főépületének aulájában: az ország legrégebbi és legnagyobb nyári kurzusán az idén 37 ország 183 diákja tanulja a magyart mint idegen nyelvet, és ismerkedik Magyarország kultúrájával, történelmével.A résztvevők között legnagyobb számban kínai, lengyel és amerikai diákok vannak, a kurzus legidősebb diákja 79 éves, a legfiatalabb 10, aki szüleivel érkezett a képzésre.
Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP) kulturális alpolgármester szerint a nyári egyetem évtizedek óta olyan kultúrdiplomáciai misszió, amit mindig támogatott a város vezetése. "Fontos az itt élők számára, hogy milyen kép alakul ki a nagyvilágban rólunk magyarokról, Magyarországról és Debrecenről - tette hozzá.
- Óbuda, ahogy korábban több belvárosi kerület is, kitiltja területéről a sörbiciklizést, erről a képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén döntött - közölte a III. kerületi önkormányzat.
A képviselők egyhangúlag támogatták Bús Balázs polgármester előterjesztését a beer bike-ok kitiltására, így péntektől már hatályos a közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletnek ez a része - írták.
Az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete szerint az amerikai-magyar kapcsolatok az elmúlt időkben "nem olyanok voltak, mint amilyennek lenniük kellett volna".David B. Cornstein első hivatalos vidéki látogatásán szerdán Debrecenben, a Református Nagytemplom előtt újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a kapcsolat már megváltozott.
Kérdésre válaszolva kitért a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyére, s annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "nagy veszteség lenne Magyarországnak, ha elmenne a CEU" Budapestről.
Öt európai ország nyolc múzeuma, régészeti intézménye működik együtt egy európai uniós projekt keretében annak érdekében, hogy az európai bronzkori kerámiaművességből nyert inspirációkkal segítsék a modern kori kézművesség újjáélesztését - közölte a debreceni Déri múzeum, a program egyik magyar résztvevője pénteken.
Huszonkét országból csaknem kétszáz hallgató érkezik az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára Debrecenbe - közölték a szervezők a rendezvényt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.
A Románia-Magyarország Határ Menti Együttműködési Program ellenőrző bizottságának 2018. június 28-i döntése alapján Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megyék közös egészségügyi és kulturális pályázatai között a Román-magyar határon átnyúló kulturális inkubátor az előadóművészek számára című, valamint a Román–magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára című projektek összességében közel 13 millió euró támogatást nyertek el.
A Bartók Béla nemzetközi kórusversenyt és folklórfesztivált az idén már 28. alkalommal, július 5. és 8. között rendezik meg Debrecenben - jelentették be a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatójukon a versenyeknek otthont adó Kölcsey központban.
Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere kiemelte: az 57 esztendeje, minden második évben megrendezett eseményt ma már a világ tíz legjobb kórusversenye között tartják számon.
Felidézte, hogy Gulyás György néhai karnagy, zenepedagógus azzal a céllal alapította a debreceni Bartók kórusversenyt, hogy az az 1945 utáni kortárs kórusirodalom zászlóshajója legyen, és ez a cél mára megvalósult.